| A gyötrelmes hétköznap-élet |
| nem nézi: állat-é vagy ember… |
| Igát kovácsol a fénybül is |
| s a csalánt virágként kínálja… |
| Nem kíméli a szem szent tükrét, |
| A szívből is lábat csinál, |
| hogy önmagunk elől is fussunk… |
| Így szaladunk, mint a majom, |
| négylábon, s búnk fájára mászunk… |
| S néha, mint őserdei vad, |
| alázott fogunk csattogtatjuk. |
| Test: közönségesség vagyunk! |
| Mert ránkparancsolta az élet! |
| mégis kicsap lángként belőlünk. |
| Éj hull a mély dzsungel fölé, |
| a majom ott lóg a kenyérfán |
| ezüsttányért kínál elébe… |
| Torkán valami furcsa hang |
| énekszerűen ömlik széjjel |
| s a hold ezüsttányérjáról |
| a majom lakmározni kezd el… |
|
|
