| Az ötvenéves ember is megérzi, |
| hogy lenn, a földbe megfordult a mag: |
| hogy a levegő selyemkárpitjára |
| reálehellt a langy ibolyaszag. |
|
| Az ötven éves ember is megérzi, |
| hogy a láb könnyebb, bátrabb a derék; |
| hogy hatkor este van már, s mégsincs este – |
| hogy hazaszaladni kár lenne még… |
|
| Hogy a melleken egy-egy gomb kinyílik |
| s mosolygósabbak, mint télen, a nők; |
| hogy ámokfutó szegődött nyomukba, |
| üldözi őket, és nem félnek ők… |
|
| Hogy tar galyán a ma még szürke kertnek |
| egy láthatatlan száj már hangicsál; |
| hogy nehéz lett már a kabát a vállnak |
| s a nyak alatt kibomlik már a sál… |
|
| Az ötvenéves ember is megérzi, |
| hogy orvul rájatámadt a derű. |
| Hogy van valami, ami tiszta és szent. |
| hogy van valami, ami nagyszerű… |
|
|
