| Most már benne vagyok a korban, |
| S még egyre az életem várom. |
|
| Pedig tudom, hogy nem jön… Ősszel |
| majd hallgatom, hogy zümmög a légy… |
| S vele zümmögöm majd: ötvennégy… |
|
| Aztán tovább nézem a felhőket, |
| mint eddig, a háztetők fölött… |
|
| S majd nézem a nőket és kérdem: |
| hát ezek ették meg az életemet? Ezek?… |
| S akkor már ötvenhat leszek… |
|
| Egy-egy éccakán majd fölriadok: |
| hány év van még? Egy?… Öt?… |
| És így leszek egy napon hatvan… |
|
| Múlik az idő… Mindent elfelejtek. |
| Be szép lesz, majd azt mondom: hetven… |
|
|
