| Hogy nehéz lett a fejem, mint az ón, |
| kezet nyújtott a kedves Domopon. |
|
| Ebből barátság lett, ki tudja, hogy, |
| tán addig tart, míg az élet kifogy… |
|
| És aztán jött a fájdalom, a kín, |
| s bemutatkozott a Novatropin. |
|
| S az enyhület lágy kékjét festi a |
| kínok helyére a kis bestia… |
|
| Az éjjel már új vendég érkezett, |
| „Domalgin” – szólt és úgy nyújtott kezet, |
|
| oly vigasztalón s olyan melegen, |
| hogy most már szerelemmel szeretem… |
|
| Ágyamba veszem, eljátszom vele – |
| pedig lehet, hogy meghalok bele… |
|
|
