| Megérted az őszt… a rövidült napok |
| susogó alkonyát, levelek rozsdabarna |
| szinét s a piros estet, melynek leple alá |
| vonul álom felé ember és minden barma. |
|
| Megérted: rádesik az ablakon keresztül |
| a napsugár: az égnek szőke, tömött haja. |
| És mustszagot lehelve és mámorát kínálva |
| nyílik meg lábad előtt a pince ajtaja. |
|
| Be jó is, hogy megérted. Helyetted most ki inná |
| gyümölcsök sárga mézét és vágyódó rimek |
| aromás teáját a csöndes kis szobában, |
| amelynek ablakán a függöny széltül remeg. |
|
| Vedd a mosolygó almát és a csengő barackot, |
| és vedd a szóló szőlőt s áldd meg a pillanat |
| mennyei tisztaságát s csillagát életednek, |
| mely akkor lesz legfénylőbb, amikor leszalad… |
|
|
