| Itt a sötétség ideje… az árnyak |
| körülszaglásznak… fázom a sötéttül… |
| Halál? vagy élet?… – látni akarok! |
| a járható híd csak a fényből épül! |
|
| Felsrófolom a villanyt… és köröttem |
| a régi únott tárgyak mind felélnek: |
| rabságom cellája… kínom keresztje – |
| de legalább látja sorsát a lélek! |
|
| Kis üvegcső: fényszál a zárt palackban – |
| így él a költő is, magába zárva; |
| köréje zord üvegkörte feszül |
| s a fénylő mag fakul, senki se látja… |
|
| Csavarjátok fel! szikrázzon a fénye! |
| S verjétek vissza ti ezerszeressen! |
| Arra való, hogy véle lássatok, |
| hogy milljó szeme lelketekre essen! |
|
| Csavarjátok fel! Oly közel a gomb! |
| Ott van a lélek felmeredt falában! |
| Ott van az élet meredélyein |
| és ott is, ott is ott van, a halálban!… |
|
| Csavarjátok fel! Nem sokba kerül! |
| Húsz pengőt se kap verséért manapság. |
| S a dicsősége: az a zárt palack, |
| mit úgy hívnak, hogy: igazság és rabság… |
|
|
