| Sétálok néha lenn a Dunaparton. |
| Égő szivarom néma számba tartom. |
|
| A szivar, az még megvan, megmaradt. |
| A többi eltűnt a sok év alatt… |
|
| Megyek. A léptem kényszeredve koppan. |
| És érzem, egyre jobban, egyre jobban, |
|
| hogy séta ez az élet, semmi más! |
| Nincs érkezés, csak mindig indulás… |
|
| S egy nap eltűnik majd a sétatér… |
| Szivar kialszik… séta véget ér… |
|
|
