213 Teleki Mihály Kemény Jánosné Lónyay Annának

1663. augusztus 5. után, Kővár

Kegyelmes Asszonyom, méltóságos Fejedelemasszony.

Nagyságod 27. Julii [július 27-én] Eperjesről íratott méltóságos levelét ez éjjel éjfél után alázatosan vettem. Úgy  látom, 13-túl fogva írott leveleim nem jutottak volt Nagyságod kezéhez, noha bizony ugyan gyakorta írtam Nagyságodnak és valamicsodás híreim jöttenek, mindenkor Nagyságodat valóságosan tudósítottam. Odafel való hírekről hogy Nagyságod tudósítani méltóztatott, Nagyságodnak alázatosan megszolgálni igyekezem. Értem ezen leveléből Nagyságodnak Medgyesre való igyekezetit, melyet szívesen kívánnék látnom. Palatinus uram [Wesselényi Ferenc nádor] őnagysága postán való felhivattatásának lehet derekas* oka. Értem azon leveléből Nagyságodnak őfelségének [I. Lipótnak] is odafel nagy kíszületit. Isten is segélye [!] őfelségét az pogányságnak egészen való megrontására. Kurva az anyja, aki szívesen nem kivánja s tehetsége szerint való kész szolgálatjával nem is segíti.* Higgye is Nagyságod bizonnyal, ha valaha volt módja az kereszténységnek az töröknek megrontásában, most vagyon, és félő, ha elmulatják,* többször ilyen nem leszen, mert az bizonyos dolog, magok is nem vélik tréfának az őfelsége hadi apparátussit [készülődéseit], minden rosszat is jövendőlnek magok maguknak. Csakhogy azokat nemigen örömmel olvasom, hogy Nagy-Szombatból s Posonból az apácákat elköltöztették s Bécsből is költöznek az emberek és hogy odafel békességet remélnének a két császár [I. Lipót és IV. Mohamed] között; mert az jó békességet bizony én is szívem szerint kivánnám, de úgy szeretném, hogy elsőbben az töröknek ez mostani készületit elrontván, csinálnának békességet.*

Palatinus uram őnagysága udvarában felőlem minemű alkalmatlan hír legyen, hogy tudniillik Erdélyben az törökhöz hajlott embereknek írt levelemet fogták volna el és hogy én tartanám őket innét hírrel, mely dologbúl az úrfi [Wesselényi Pál] őnagysága mentett sok emberek előtt: Isten sok jót adjon az úrfinak mellettem lett szavaiért. Tökéletesen elhiggye Nagyságod, igazán is mentet, nem félek hazugságban maradjon miattam őnagysága. Szeretném igen, ha őnagysága azt az én írtam intercipiált [elfogott] levelemet előkérte volna. Nem gondolhatom, kegyelmes Asszonyom, bizony annál inkább nem félhetek, hogy olyan ártalmamra való levelemet fogták volna el, minthogy olyat bizony nem is irtam s még másfélét is, mert az kiknek még eddig Erdélyben írtam, mindenikére válaszom jött; egyébnek, higgye el akárki, Bánfi, Szent Pali, Bethlen uramékon kívül, mióta őkegyelmek [Erdélybe] bementek, nemigen írtam, őkegyelmeknek pediglen, valameddig őfelségének nem declaráltatnak,* hogy ne írjak, senki nem kivánhatja, holott látom, egyéb nagy renden levő német s magyar őfelsége hívei is ottan ottan [!] írnak, az kiknek Erdélyhez in privato [otthon] semmi közök nincsen s mégis gyakran írnak, s hát én? Ideki való hírekről pediglen, nem tudom én, mint nem tudnám tudósítani, nem tudván én semmit az derekas dolgokban. De úgy látom s bizonnyal higgye Nagyságod, sem derekas mostan fennforgó, sem közönséges dolgokból nem kivántatik őkegyelmeknek az én tudósításom, holott én is gyakran az ideki való dolgokat őkegyelmektől értem, tudósíttatván őkegyelmek azokrúl olyaktúl, kik az dolgokban többet tudnak olyan száznál, mint én. Valamely leveleket még eddig Erdélyben s akárhová is írtam, páriájok [másolataik] megvagynak, meg merem akárkinek mutatni. Higgye Nagyságod, nem vagyok oly bolond, nem is gyakran részegeskedem, hogy csak egy levélírással kicsid [!] becsületemet megpiszkoljam, feleségemet s gyermekemet [Veér Juditot és Teleki Annát] s kevés jovacskáimat kockáztassam. Ha az leszen feltett célom, hogy affélével favorizáljak [tegyem a szépet], bizony kiköltözőm elsőben Kővárbúl, avagy mintsem kétfelől féljek, noha bizony az török társaságtúl mindenkor rettegtem, a tövire megyek. Ugyanis kegyelmes Asszonyom, mindenkor így volt az én dolgom. Tavaly is, tudja Nagyságod, még az magam atyámfiai is úgy hitették vala el magukkal s Nagyságtok is, kész az én dolgom Erdélyben, most már maguk látják, méltatlanúl itíltek felőlem. Ha úgy kellene lenni, az mely leveleket onnat belől őkegyelmek írnak, azokkal is megbizonyíthatnám ártatlanságomat, de kegyelmes Asszonyom, akárki mit mondjon, tudja az Isten, ki böjtöl igazán s ki haragjában nem eszik húst. Úgy látom, akinek sok jószága van, eleget ír, mégsem veszeti semmi javait el, éntűlem pedig az semmit nem félek, hogy elvegyék. Erdélyben ismét az ugyan törökös emberek avval hitették el Kutsukot, az s Bánfi uramék mindent énáltalam adnak értésére az udvarnak s azt írják, amíg magam be nem megyek, semmi elvett jószágocskáimért nem contentálnak [elégítenek ki]; őkegyelmekről is az nagy suspiciobúl [gyanúból] semmi le nem száll. Mindezeknek, kegyelmes Asszonyom, Isten valaha végét adja, és Nagyságod kegyelmesen megorvosolhatja két szovával. Erdélyi állapotokrúl s az ellenség dolgárúl is semmit most is bizonyosabbat, az mint eddig mindenkor lött dolgokat Nagyságok voltaképpen megírtam. [!] Az ellenség mint takarodott ki Erdélybűl, bizonyosan nem tudhatom; tegnap küldöttem vala ki vicekapitány és porkoláb uramékat egynehány lovassal, ha valamit kaphatnának, mivel tegnapelőtt csak 25 tatár úsztatott volt által az vízen és egy falunak a marháját elhajtotta, embert is vágván le. Ma érkezvén meg őkegyelmek, semmit egyebet az tüzeknél nem láttak, melyek is arra a Szilágyságra látszottak lenni, a Karika völgyen és a Sibó mellett levő solymosi völgyön. Valami parasztemberek bizonyosan beszéllették őkegyelmeének, hogy tegnap mind takarodtanak azon el; a dereka kitakarodott-e? nem-e? bizonyosan nem tudhatom. Vannak kétrendbeli embereim is mind Újvárban, mind Kolosvárban, ha ma nem is, holnap meghozzák. Kilátszik kegyelmes Asszonyom, csak a menetelekből is, hogy kevesen vannak s félnek, mert nemigen széledtenek el természetekhez képest. Ha mit bizonyost érthetek, Nagyságodat éjjel-nappal tudósítom, Nagyságod parancsolatja szerint. Kegyelmes Asszonyom, ha mirúl Sÿbai uram ír, ha az idő s alkalmatosság engedi, eleget tenni igyekezem, de igazsággal írom Nagyságodnak, hogy ez itt való dologban is semmiben még elő nem mehettünk, mert itt rettenetes sok eső jár. Futás, bódulás gyakorta vagyon, ha mikor az nincs, az szegénység mindgyárást ki Szilágyra, ki Erdélybe megyen, ki Szamosközre részében való aratásra és cipelésre, ki Bányára szőlyő műre, ki Máramarosban; ki Lápos vidékire. Az Isten látja, gyalogok hajhásszák őket, mégsem vehetni elő. Látja Isten, azt a kevés búzát is, félek, vagy kin[n] vesz, vagy a hóban való aratásra jut, mert most is szintén mellőle kellett az szegény embereknek elfutni. Az mi kevés szénának való füvet kaszálhattak is, több száz szekérre valónál az eső és sok futás miatt ott rothad el; mindazonáltal rajta vagyunk és leszünk.

Iratja Nagyságod, hogy úgy értette volna, az németek az puskásságnak felesen való bejárását neheztellenék, parancsolván, afféle izetlenkedésnek hagynék békét. Higgye Nagyságod kegyelmesen, tökéletlenűl informálták Nagyságodat. Volt ugyan híremmel ez a dolog, hogy Nagyságod eleibe ment, de másképpen vártam, hogy Nagyságod resolváljon [válaszoljon] reá, mindazonáltal én az erre való bővebb feleletet az Nagyságoddal való szemben lételemre halasztom s kivánom is bizony szívem szerint, mentűl hamarébb lehetne, és ha ugyan látom, alá való jövetele sokára halad Nagyságodnak, kéntelen oda fel is el kell mennem. Valljon [!] kegyelmes Asszonyom, a volna-e jobb, hogy mint tavaly egy emberünk levéllel, vagy egyébképpen is bátorságosan nem járhatott? lovainkat az akasztófáig nem hajthattuk, ökreinket, marháinkat elhajtották, várbeli szolgák maguk dolgára egyébre is bátorságosan ki nem járhattak, még csak tűzre való fát is ki-ki maga szerzett, vagy lován vagy nagy sugorgással megtartott ökrein, vagy legtöbben maguk hátukon hordották, az minthogy mind német s magyar gyalog maguk profontjuk sütni való fát is maguk hátukon hordották, ezekhez hasonló sok alkalmatlanságoknak szenvedése, avagy ez-e jobb, avagy az, hogy minden ember szabadon minden kár nélkül ott járhasson, ahon szüksége tartja? Most egy német, egy magyar egyedűl szabadon járhat minden fegyver nélkül, az hol dolga tartja, lovait marháit kiki ott jártatja, az hol szereti, ha ellenség kinn nincs. Azonban valljon abbúl mi haszon jőne ki, ha ez vidék mind meghódolt volna? Ugy hinném pedig, ha az puskásság nem lett volna, nem sok falu volna most, aki nem hódoltatott távuly. Köszönjük az őfelsége armadájának. Nekem, kegyelmes Asszonyom, bizony semmi ellenemre nincs, ha egyet is közülök be nem bocsátnak is, s tökéletesen el is higgye Nagyságod, ha az német kapitányok úgy itílnék hasznosabbnak, az én tekintetemért is, akármint izetlenkedném is én velek, de bizony be nem bocsátnák.

Azonban valljon azok a puskások hon lételekkel, bejárásokkal s vigyázásokkal kinek szolgálnak többet, mint őfelségének? Ezt is köszönjük Bánfi Dénes uramnak. De hiszen kegyelmes Asszonyom, maga tudja Nagyságod, tavaly is noha maguknak kételenségből oda kellett menniek, de házuk népe itthon contribuált az praesidiumnak [adózott az őrségnek], mikor olyan parancsolatjuk lett pedig Bánfi uram tetszésébűl, hogy itt legyenek s tőlem függjenek és az hódoltatásoktúl, amint lehet, ez vidéket oltalmazzák, közikben sem szólltam addig, míg az arrúl lett fejedelem írásának pariáját mind Nagyságodnak, mind az német generáloknak el nem küldtem, kirűl való válaszom is megvan. Én azért, kegyelmes Asszonyom, csak érthessem, hogy Nagyságod és az őfelsége generálinak nehézségekre van, lehagyom abbeli bajoskodásimat és megizenem nekik, menjenek akárhova, noha higgye Nagyságod, nem jöttek egyszer is oly sokan be, hogy az német tisztek egy szót is tettek volna érette; de az ki Nagyságodat úgy informálta, hihető az németeknek az aljasával tractált [tárgyalt] arrúl. Abban is bizonyos legyen Nagyságod, akármint hízelkedjünk mi itt való magyar szolgái Nagyságodnak, hogy az elsőnek kevéssel van több hitele az vártartásban, mint az utolsónak, és bizony nem mi tartjuk ezt a várat, úgy látom, nem is bízzák reánk, hanem mégis a kül[sőbb?] dologból van valami.

Egyébaránt, ha egy közülünk itt nem leszen is, akárholott járhat akármelyikünk, de azzal több strázsát nem állítnak. Csak úgy vagyunk mi itt magyarok, mint aki elvesztette volt egy turba tallérát, azzal biztatta, hogy nála a kulcs; azért kegyelmes Asszonyom, akármelyünk dicsekedjék is azzal, mondván: én vigyázásom által tartatik Kővár, ne higgye Nagyságod, mert Karádiként, az én hitemre, hazud.* Azt is elhiggye pedig Nagyságod, kisebb dolgot is az német commendans [parancsnok] híre nélkül nem cselekedném, annál inkább ezt, mindazonáltal Isten velem lévén, Nagyságod kegyességében bízván, ha lehet, sem eggyel sem mással sokáig nem izetlenkedem. Kérem Nagyságodat.*

Gergely, 2. 573–578. Nr. 393. Fogalmazvány.




Hátra Kezdőlap Előre