Hol vagy boldogsága jámbor eleinknek, |
Kik Föld gyümölcsével megelégedtenek, |
Hívságot, henyélést magoktól űztenek, |
Együgyű ártatlan időkben éltenek. |
|
Nem tudtak ők mustot mézzel vegyíteni, |
Sem a puhább gyapjút méreggel festeni, |
Kevélységet szülő bogarat nevelni, |
Messze országokra nyalánkságért futni. |
|
Ahol vastag tölgyfa terjesztett ágakat, |
A puha füves gyep nyújtotta álmokat, |
Csengő víz patakja oltott szomjúságot, |
Föld s fáknak gyümölcse adott vacsorákot. |
|
Tengeren nem úszkált hajója senkinek, |
Nem is volt még híre a kereskedésnek, |
Hat esztendős útra el nem költöztenek, |
Hogy idegen művel onnan megtérjenek. |
|
Trombitaharsogás sohúl nem hallatott, |
Bosszúállásokra szívet nem indított, |
Fegyver haragosnak még nem koholtatott, |
Mellyel idő múlván annyi vér ontatott. |
|
Mert mi okból kellett volna hadakozni, |
Egy vérből valóknak egymást lövöldözni, |
Határról határra társokat üldözni, |
Nem lévén dicsőség ilyképpen áldozni? |
|
Bár jöhetne vissza a régi barátság, |
Igaz szeretettel megőrzött nyájasság! |
De, mint Etna tüze, úgy terjed rosszaság, |
Egymást emészteni van bennünk szomjúság. |
|
Vajon ki volt első, ki föld gyökerében |
Ásott aranyércet? ki tenger mélyében |
Elrejtett gyöngyökért szállott örvényében? |
Ez vólt! a világot ki ejté veszélyben. |
|
|