Barcsay Ábrahám
Lakodalom módja az oláhoknál*

Dobzódó Farsangnak álarcás leányi!
Vigadó Bacchusnak részeg tanítványi,
Kiket fedd s ápolgat püspök Szentiványi,
Mit zörögtek annyit hívság maradványi?
Megúntam én immár tótoknak dudáját,
Kik szekérre vetvén Janónak mátkáját,
Plébánushoz viszik szerelmes Ancsáját,
És ott megáldatják Cupido munkáját.
Nem így van Erdélyben, hol havas tetején,
Egy szép nap, virágos tavasznak elején,
Mint régen Albának vendéglő mezején,
Híres vásár esik Zarándnak megyéjén.
Ó! te, ki nem régen ifjú Florindával*,
Szárnyas lóra szökél vén banya Múzsával,
Ha messzünnen voltál Bacace árnyékával,
Szerezz segedelmet ennek hatalmával.
Hagyd, én lefesthessem e szent sokadalmat,
Hol az egész vásár keres lakadalmat,
Hol fáta ficsórnak igér oly jutalmat,
Mely két fáradt szívnek nem okoz unalmat.
Fényes nap tüzének első sugárain,
Alig jut kis világ Ojtóz határain,
Még juhász nem sípolt Zsili havasain,
Hogy már zsib kezdődik Bihar kopaszain.
Felül e nagy bércnek kies tetejére
Már ezer szűz nyugodt virágok helyére,
Hol koszorút fonván társának fejére,
Ki-ki Hébé maga, vagy tekint Hébére.
Gyengén lengedező zefir suttogása,
Kivel hasad arany hajnal mosolygása,
Itt van, nincs szűzeknek tőle nyugovása,
Siet, mégis ott van legtöbb mulatása.
Napkeleti völgyek kellős közepéből,
Valamit lophatott Flórának kertjéből,
Vagy futva nyerhetett Pomóna kezéből,
Véle van, s itt osztja kedves kebeléből.
Mondják, hogy elhozván ama forrás vizét,
Melyben az Est-csillag mosván fényes fejét,
Virradtra úgy fonja ragyogó üstökét,
Véle fecskendezi szűzeknek seregét.
Melyre majd ha Phébé kegyes tekintete
Fénylik, kitől vidúl világ kerűlete,
Keleti gyöngyekké válik új élete,
Kinek halandóknál harmat nevezete.
Mikor világosság éltető tüzével
Fának-fűnek színt ád titkos erejével,
Ez áldott víz múlik ragyogó színével,
Bihar pedig ébred zengő seregével.
Valamit esztendő kedves szakaszával,
S újuló természet hozhat tavaszával,
Itt megtalálhatod szűzek vásárával,
Melyet ki-ki hozott eladni magával.
Egyik jó illatú epret tart kezében,
A más galamb-fiat zárt kis rekeszében,
Ez kosár cseresnyét tett ki elejében,
Amaz pedig gombát mutat tenyerében.
Alól sűrű gyalog-fenyők szomszédjában,
Számtalan ifiak állanak sorjában,
Olyanok, mint Hercul volt serdült korában,
Mikor még nem lankadt Omphales láncában.
E két szép sereg közt öregek nyugosznak,
Nagy-atyák és anyák sokan találkoznak,
Kik e szent vásárra száz unokát hoznak,
Hol boldogságokért égbe sóhajtoznak.
Azt vélnéd, Filémon van itt Baucisával,
Vagy az öreg Nínon aggott Dámonjával,
Vagy – – – – – – – – – – – – – – – – – –
Már ezt beszélje meg Kónyi múzsájával.*
Végre e szakálos csoport közepéből,
Mikép szakadt Glaucus tenger mélységéből,
Egy ezüst-szín hajú felkelvén helyéből,
Ezt lehet hallani törött beszédéből:
Ó! ti, kik e napon Egek védelmével,
Ez helyre jöttetek Ámornak hírével,
Íme feloldozlak tisztem erejével,
Legyetek boldogok Hymennek mívével.
Erre egy tyrusi csigának vérében
Mártott szép keszkenyőt vévén a kezében,
Kiveti, mint labdát, vásár közepében,
S rövid fohászkodást tesz Vénus nevében.
Azután két fehér galambnak véréből,
Kiknek még inai rángódnak testéből,
Áldozatot tévén buzgó szerelméből,
Az ifjakra hinti szentelt medencéből.
Ezzel ezer szózat édes zendűlete,
Mint amellyel hangzik Paphosnak szigete,
Midőn már közelget anyánk tisztelete,
Égig hat, s megindul Bihar kerülete.
A sebesen folyó vizek forrásai,
Kiktől nedvesednek hegynek oldalai,
Kiszökvén, mint Márli ugró patakai,
Vékony fellegekké változnak habjai.
A Nap ez éltető állat árnyékában
Rejtezvén, kegyesen mosolyog magában,
De hogy részesüljön Vénus munkájában,
Sugárait küldi Iris abroncsában.
Múzsák! kik rég Homért Trója juhászáról,
És most legközelebb Pestnek farsangáról
Orczyt sugarlátok Bacchus templomáról,
Mondjátok a többit Bihar vásáráról.
Én, kit a dicsőség harcok mezejére,
Régtől fogva szólít Márs tiszteletére,
Myrthus-ágat hintek végső tömjényére,
S vékony fátyolt húzok hívság seregére.



Hátra Kezdőlap Előre