Nem tudom, Mecénás! Kilenc Szűzek közül, |
Kik táncokat járnak a Parnasszus körül, |
Midőn fáradt testem munkában majd eldűl, |
Melyik jelenik meg nékem onnan felül. |
|
Nem tudom, én kinek köszönjem kedvemet, |
Hogy a harcokról elfordítván elmémet, |
És sugallásával élesztvén lelkemet, |
Fűzött szókban küldöm hozzád levelemet. |
|
Miolta Császárnak napszámosa lettem, |
És fényes sisakját homlokomra tettem, |
Attól, amit régen oly nagyon szerettem, |
A vers-csinálástól kedvem elvesztettem. |
|
Esméretlen nékem a szóknak mértéke, |
Nincs itt a gyönyörű Múzsáknak rejteke, |
Nem látszik e tájon Murány s Örs melléke: |
Hanem a szomorú tábornak környéke. |
|
Rettentő munkákra készítnek bennünket, |
Most megkeményítik egészlen testünket, |
Hogy könnyen hordozván vasas-tekenyőnket, |
Majd messze vihessük hírünket-nevünket. |
|
Róma katonái így nem gyakoroltak, |
Mikor száz nemzetet erővel hódoltak. |
Sem mikor bolondul kétfelé pártoltak, |
S önnön-rabságokért dühösen harcoltak. |
|
A szép hajnal alig rubintos ágyából |
Kél fel mosolyogva szerelmes álmából, |
S csak annyit részesül napnak súgárából, |
Hogy szőke fürtöket fodorhat hajából: |
|
Midőn már énnékem egy trombitaszóra |
Mint erős bajnoknak kell ugranom lóra, |
S egyaránt ügetvén ugarról tallóra |
Csakhamar érkeznem Nyitráról Jatóra. |
|
Mikor habos lovam ott megállapodik, |
Elmém gondolkozni ugyan iparkodik, |
De testemben lelkem hasztalan hánykódik, |
Mert csak útitársa baján szomorkodik. |
|
Nem jut itt ő szegény olyan magasságra, |
Melytől tekinthetne bátran igazságra, |
Mert őtet az Isten kemény szolgaságra |
Ítélte e földön, míg jut szabadságra. |
|
Szabadság! Szabadság! lelkem urasága |
Nyilván nem lesz egyéb, hanem boldogsága, |
Midőn elomladoz mulandó rabsága, |
Melyből elfogadja mennyeknek országa. |
|
A testi miben áll, hol van, s hol bujdosik, |
Könyörgök, Barátom! írd meg, hol lakozik: |
Én azt tartom, hogy csak pusztán mulatozik, |
Árnyék, hidd el, ami másutt találkozik, |
|
Kérdezd bár Korzika és Lengyelországtól, |
Kik sírva búcsúznak még a szabadságtól, |
Hogy ki menti majd meg kegyetlen rabságtól, |
Ha megvakíttatnak fényes jobbágyságtól. |
|
Úgy tetszik, az ember olyan mint a madár, |
Ki csak azért fütyöl kalickában hogy vár |
Egy társat magának, de általa mely kár |
Lesz, midőn madarász sok ezeret bézár. |
|
Így van éppen a mi dolgunk királyokkal, |
Úgy bánnak ők velünk, mint a madarakkal, |
Sőt kedv szerint tésznek szépekké tollakkal, |
Vagy irtóztatókká körmekkel s orrokkal. |
|
Talán azért vagyon annyi sas címerben: |
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – |
Nemrégen kérdezte egy kínai pogány, |
Hogy van, hogy nálatok annyi sas, oroszlány, |
Párduc, tigris, sólyom, belénd, bika, sárkány |
Vagyon címerekben és oly kevés bárány? |
|
|