Vigyed, vigyed, te szemtelen! lakirozott pofádat! |
Vakold magad, s kenőcseid képedre pacsmagoljad! |
Veres hajad porozd be jól, s borítsd be nagy szitáddal; |
Nehogy, ha tán tüzet vetend, szomszédodat kigyújtsa. |
Hosszú nyakad takarja gyöngy, miként üveg ragyogjon |
Kimangorolva homlokod, selyembe talpig öltözz. |
Te tűrhetetlen illatod fedezd szagos vizekkel, |
Mellyed feszítsd, sovány farod nevelje nagy far-abroncs. |
Miért erőlteted magad, hogy ami nincs mutassad? |
Mi haszna sok kenőcseid s vakolgatásaidnak? |
Mi haszna sok lecsorgatott szagoskodó vizednek? |
Se tettetett szemöldököd, se karminod, se gyöngyöd, |
Sem értéked felyül-haladt ruházatod nem illik. |
Ruházd magadra Bengalát, feredj szagos vizekben, |
Aranyba, gyöngybe fűzd magad: szép az, de nem te vagy szép. |
Sem ami nincs, magadnak azt nem adhatod meg ezzel, |
Sem ami van, de nem derék, el nem feded hibáit. |
Fakép maradsz, ha elveted, s csak az vagy aki voltál. |
Rút ami rút ezekkel is. Szép ami szép csak úgy is, |
Ha szerfelett nem ékesűl. Bársony nyereg szamáron |
Az éktelen csinosgatás. – Kerek beszéd s igaz szó, |
Hijába ferdik a rigó, nem léssz belőle hattyú! |
|