Péczeli József
Nyúl, békák*

Egyszer egy nyulacska éjjeli fektében,
 Boldogtalan sorsát forgatta eszében
Mely nagy gonosz úgymond a félénk természet!
 Sem a fényes hajnal sem a napenyészet
Nem adhat énnékem semmi nyúgodalmat,
 Minden órán várnom kell új viadalmat.
Ha alszom is, nyitva tartom szemem héját,
 Vigyázom a vadászt, a sast és a héját,
Mely boldogtalanok azok, kik így élnek!
 Minden zördüléstől rettegnek és félnek.
Mindazáltal látom hogyha szólni merek,
 Hogy majd szintúgy mint én félnek az emberek.
Azonban egy vadász egész erejéből,
 Ordít s a szegény nyúl kiugrik fektéből.
Futtában csakhamar jut egy tó partjára
 Ahová a békák kiültek tanyára.
Kit is látván ezek mindjárt nyakra-főre
 Ugrottak a tóba, kiki jóelőre.
Örömmel szemlélte a nyúl ugrásokat;
 Én is ijesztek hát azt mondja másokat,
Én vagyok ezeknek félelmek királya,
 Nincs hát ki magának mássát ne találja.



Hátra Kezdőlap Előre