Dayka Gábor
Baróti Szabó Dávidhoz*

(Töredék)

 
Vedd levelem, Barótim, ama fagylepte vidékről,
Melyet a hegy meredek bércivel általövedz.
S hogyha talán soraim füleidbe nem édesen hatnak,
S római kellemeket bennök hiába keressz,
Nékem elég: fusd be szemeiddel, s végre magányos
Hajlékodban, akármely szegeletbe, temesd.
Nemde kiesbb helyeket kíván a kellemes ének,
Melynek lágyan ható zengzete szívet igéz?
A súgó Zephyrek s Pánnak vadon erdeje, melyben
A falevél remegő lengedezéssel inog;
A kövecsen lefolyó forrás, mely búsan ömölve
Csörgedező habbal parti virágot itat;
Vagy menedékes hegyen Bacchus, vagy az illatozó kert
Ágyaiban, a szép Flora virági között:
Ígézést szeret a költő lantjába lehelni,
S szíveket hódító mennyei dalra ragad.
Tinéktek közelebb mosolyog szép szemmel Apollo,
S a szomszéd Helikon szent tetejére vezet;
S hogyha borostyánnal koszorúzott lantotok íhli,
Ollyan kellemetes hangozatokra tanít,
Mint a lágy Zephyrek kikeletkori gyönge nyögése,
S a csermely, mikoron habjait űzve, csereg.
Engemet a havasok melléke negyedszeri hóval
Ostromol, és sanyarú számkivetésre szorít.
S a hidegen fúvó Boreas azon isteni szikrát,
A költői tüzet bennem elölni siet…



Hátra Kezdőlap Előre