Verskoszorúd, a szótárral már megjöve Győrré, |
| S gondviselés nélkűl tétova tévelyedett: |
Amikor ím leveled jő hozzám, s azzal ajánlod, |
| Hogy vegyem én inkább gondviselésem alá. |
A várast nagy gonddal azért megjárom azonnal: |
| S meglelvén hozzám még azon estve vevém. |
A kis ajándékkal, s téssz azzal is engem adóssá, |
| Amit munkámról vers kötözetbe fogál. |
Megdícsérsz; de korán: jó szándék most is, akarnám |
| Szép dolog, ami miatt énekelésre fakadsz. |
Kezdete lett; de csekély segedelmet nyújtanak arra: |
| S én szűk értékem végbevitelre kevés. |
Már csak kezdete is megevett sokat, annyira vitte |
| A vádló írígy, s más akadályos okok. |
Hányszor kezdettem! De erős nagy szívet az égből, |
| És közjó szeretést, Istenem önte belém. |
Meg nem csükken azért kedvem, más úton is érte, |
| Lészek, s érte meg is küszködöm, érte halok. |
Messze ragyog tőlem, csak aliglan láthatom annak |
| Fényét oly buzgón amire szaggat erőm. |
Ó! oda kell érnem, te dicsőség, melyre törődöm: |
| Bíztatsz, édessé változik ott az üröm. |
Elragad érzésem; de haszonnal: mert ez egy éleszt, |
| Hogy szép munkámat nem vetem egyszer oda. |
Boldog az! aki kevés akadállyal küszködik, annak |
| Már másodkoszorút Kassa fejére kötöz. |
Szívből örvendek; de, Szabó! te megütközöl ebben: |
| Mért hogy azon szívből bánom is azt az egyet |
Azt az egyet: bánom: nagyságosb színe lehetne |
| Munkádnak, mégis szebb díva füstbe mene. |
Tudsz magyarúl, bírod kincsünket, ritka szavakkal |
| Főképp szótárod nemde tetézve vagyon? |
S amiket írsz, szabadabb törvénnyel, tetszik azokból: |
| Mert természetesebb öszvefogásba veszed: |
Tetszik, hogy tudod azt igenis jól, mennyire kényes |
| Nyelvünk, s mely vétek tétova hányni szavát, |
Csak versben vétesz! midolog, hogy változol itten? |
| Szállasz csak versben oly nyomorúltan alá. |
Főbb törvénye szerint pedig a vers szerzeni gyulladt |
| Szent sereg a nyelvet kellemetesbre viszi. |
Arra ügyel mindég, hogy légyen tiszta beszédje, |
| Főképp szót szóval rendesen egybekötöz. |
Sok vagyon a szóban: szép gondolat általa lészen |
| Szebbé; szépségét általa veszti megint. |
Veszti, mikor rontod bátran természeti rendit |
| Nyelvünknek, s fordúlt ejtegetéssel ölöd. |
Érzetted magad is, koszorúd másodszori gonddal |
| Fűzvén, nem mondod: már oda része nagyobb. |
Ezt megmásoltad, s még mit mást: többé penészlik: |
| Jobbító feketét toll nem ereszte reá. |
Annyira nem vihetett az igaz szó, mellynek elestél |
| Még jókor megüzönt integetése miatt. |
Elkomorodva valék első leveledre: verembe |
| Mint az esett farkas meg komorodni szokott. |
Azt véltem vala már, hogy bé vágtátok az útom, |
| S nem lészen képes tárgyamat űzni tovább. |
A habozó, az amaz jámbor*, nem akarta bizonnyal |
| Ezt, hanem azt inkább, hogy te szavára hajúlj. |
Annyira nem vihetett, amit Kalauznak alája |
| Nyilván megjegyzett, s tégedet inte tovább |
Sok bibe feddéssel bibelődék, s végre kimondá: |
| Hogy mindennél is csúnya bibéje nagyobb: |
Aki szabadjában, nyelvünk természete ellen, |
| Mind tővel-heggyel hányja zavarja szavát, |
Farmatring száján, farkán zabolája lovának, |
| Akit előugrat, hogy kacagásra fakadj. |
Szép példát vet utánna. Szabó! olly mása tiednek: |
| Hogy bizony azt neked is megkülönözni nehéz |
Észre de vette midőn Szolimán, a kaptza magyarnál |
| Hogy szoros, és menedék nincs helye semmi sehol. |
És mindjárt ezután, hát eltűrhetjük e versben, |
| Úgymond, köz szóban amire fájna fülünk? |
Ládd, mi igen nyilván szólott, de te annyira mégsem |
| Indúlsz, hogy felesen meg ne maradna hibád. |
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – |
Nyelvednek kárán megbúsúlt szép Haza! kedvet |
| Adj ezen új Karnak, s ezt is előbbre segítsd. |
És te, Szabó! ha reám ezekért haragudni találnál: |
| Tudd, hogy ezért szóltam: szép Haza űgye nyomott, |
Többeket is keserít, kiket ott láss dűlni elindúlt |
| Nyelvünknek jelesebb támogatói között. |
Feljegyzük nyilván azután nyomdoknak ez okból: |
| Hogy nyelvrontásid senki se hagyta helyén. |
A később század temiattad meg ne gyalázzon |
| Minket is: engednünk nem lehet itt ez okért. |
A bő természet még szebben véti el útját |
| Sokszor, s még tetszősb, hogy szüleménye hibás. |
Gyenge szömölcsöcskét sokszor látsz tiszta kis arcán |
| Kit szépségében szinte miatta csodálsz. |
És gyakran a mestermunkát az kelleti inkább, |
| Hogy kis restséget ritka hibája mutat. |
Fáj nekem, elhiheted, hogy nem kedvezhetek ezzel: |
| Mert lepi, több restség, több hiba verseidet. |
Pennacsatát kezdesz? Vesztesz vele, tiszta valóság: |
| Félrecsapásiddal nem leszen űgyöd igaz. |
Nem rágtam hang mérésed törvényeit, értsed: |
| Ellenem azt védvén, hasztalan a te heved. |
Mint hiszed, úgy tartsad, csak egyezz te magaddal is abban, |
| Mit szerzesz: nem hallsz szót soha érte, ne félj. |
Sőt véts itt inkább, nem bánjuk, csak haza nyelvünk |
| Épségét ne zavard tétova hányva szavát. |
Tiszta egen mint a napnak kiki látja világát, |
| Itten is olly igazat látni fog, aki szemes. |
Mind Tisza-mellyékit kérdezhetsz, mind Duna partján |
| Túl lakozót, Erdély bár maga álljon elő. |
Bátran hányj mocskot, hányj szitkot Révai névre: |
| Mit mondott, attól ő soha félre nem áll. |
Tisztel azért mégis, mert nem mondotta haragból, |
| Bátor ugyan gyengébb gerjedelemre hevűlt: |
Mint vetekedve szokás a szót hangosbra emelni, |
| Melly igaz űgy mellett még hevesebbre fakad. |
Visszaköszönt Balog, és Rajnis. Mindketten akarnák: |
| Hogy szép nyelvünket közbe ne törje dalod. |
Könyveidet kiadom Müllernek: enyéim is ottan |
| Kelnek: az ő baja ez, jobban is érte lehet. |
Kérdi: mi részt engedsz: vagy feljebb verje-e árát: |
| Hogy feljebb részét szedje jutalma gyanánt. |
Mennyit akarsz, ha ugyan csak akarsz, küldetni Pozsonyba |
| Munkádból? Örömest megteszem, írd meg azért. |
|