Fábián Juliánnának Szakoltzára utasított Harmadik levele
Méltóságos gróf úr! Hazánk dísze, s fénye, |
| És a versszerzőknek istápja reménye, |
Nékem is azok közt jó kegyes fautorom, |
| Nemes szándékomba vezérlő mentorom. |
|
Nagy örömmel vettem becses leveledet, |
| Mellyért is tisztelem grófi nagy nevedet, |
Tizennyolcadikán december havának, |
| Mellyre minden ízek bennem újulának. |
Annyira; hogy szintén szívem fel is gyúla, |
| Két szememből öröm zápora is húla. |
Kettős most az öröm, sőt hármas, négyes is, |
| Mivel íra grófom, és hozzám kegyes is. |
Megnyugszom későn vett válaszadásodon, |
| De bámultam leírt nagy vadászásodon. |
Örülök; hogy veszély itt hozzád nem fére, |
| Mely a hajtók közül egyet majd elére. |
E mulatság váljon kívánom hasznodra, |
| Elmédben, testedben megújulásodra. |
De az öreg Kátli amint cseledett, |
| Megvallom, hogy vala az emberség felett. |
Tán azt vélte, hogy a plébánus vagyona |
| Övé; s mindenének ő volna asszonya. |
Mert ilyen szakácsnék így szoktak ítélni, |
| Mivel a papoktul nem tudnak ők félni. |
Legkisebbért a pap hogyha megdorgálja, |
| Bár teológus lesz, őt kidisputálja; |
Mert részegek szoktak ezek mindég lenni, |
| Mivel a pincébe szabad nékik menni. |
Akkor Xantippénél ezek mérgesebbek, |
| Proserpinánál is sokkal nyelvesebbek. |
Főképp a vendéget ezek nem szeretik, |
| Hogy koldus lesz a pap, szemeire vetik. |
A plébánusra is Kátli ezért morgott, |
| Amint Magérának két szeme úgy forgott; |
De hogy diszkréciót nagyságtoktul kapott, |
| Martha lett belőle, kérte is a papot, |
Hogy ő nagyságtokat többször is elhíjja, |
| Mert tudta, hogy lészen mindenkor ily díja. |
De hallgatok én már ezen vén banyáról, |
| Hanem inkább szólok a magam dolgáról. |
Hogy szegény személyem látnia kívánod, |
| Komáromba jönni magadat ajánlod. |
Csudálom e példás leereszkedésed, |
| Kitetszik ebből hogy van nemes ízlésed. |
Kisebb vagyok; hogysem elődbe állhatnék, |
| Óh vajha tenéked én udvarolhatnék! |
De bízom e grófi kegyes gráciába, |
| Mely nem gyönyörködik a politziába, |
Hogy méltónak tartod szegény személlyemet |
| Látogatásodra, s együgyűségemet. |
E kegyességedet meg fogom hálálni, |
| Mint fog tőlem telni, úgy meg is szolgálni. |
Hogyha ezt megnyerem, így olly boldog lészek, |
| Hogy senkit előmbe e részbe nem tészek. |
Verselő szárnyakkal az égig repűlök, |
| Hol a csillagok közt kedvemre hevűlök. |
Itt gyenge két szárnyam versre csattogtatom, |
| S ekként a sok Mómus száját bédughatom. |
Sorsom írására itt már mostan térek, |
| De hosszas nem leszek, hamar végetérek. |
Ezt pediglen teszem Nagyságod szavára, |
| Vagy helyesebben szólok parancsolatjára. |
Amidőn jutottam már azon időre, |
| Mely már alkalmatos volt a jegygyürőre, |
Én kedves férjemnek a nagy Isten ada, |
| Ki szent hittel társul magához fogada. |
Tíz nyarat, tíz telet töltöttem már vele, |
| Miolta eggyétett házasság kötele. |
Ezen idő alatt éltünk békességben, |
| Hites személyeket illető hívségben, |
Az Úr négy magzatot épet, s szépet adott, |
| Kik közül a halál kettőt elragadott; |
Ugymint a legelsőt, mely volt Juliánna, |
| Kőszív volna, ki ily szép leányt ne szánna. |
János, és Sámuel, kik vagynak középben, |
| Isten jóvoltából élnek testben épben. |
Utolsó volt József, ki csakhamarjában |
| Innet elköltözött, gyengécske korában. |
Ketten hát már testben csendesen nyugodnak, |
| Lelkekben Uroknál az égben vígadnak. |
Éltem esztendeje mindöszve három tíz, |
| Eddig hol zavaros, hol tiszta volt a víz, |
Mellyben is sok százszor mosdottam, feredtem, |
| És attul annyiszor megújulást vettem. |
Most pedig mindnyájan vagyunk egészségben, |
| Szenvedhető sorsban, csendes békességben. |
De gyakran főfájás, mint járvány-nyavalya |
| Kínoz engem, s ettül színemnek van baja. |
Mert barnácska képem, sokszor megsárgítja, |
| Érzékeny szívemet bú, bánat borítja. |
Életünk folytatjuk mi munkáló sorsban, |
| Melyet itt leírok, négy, öt vagy hat sorban, |
Az uram gyakorló mesterséges élte, |
| A csizmadiaság: mert mindég azt vélte, |
Hogy ezután lészen egy darab kenyere, |
| Izzad is valóban érette tenyere. |
Én hogy segítsége lehessek uramnak, |
| Mindenfélét varrok másoknak, s magamnak. |
Kevés jövedelmünk eképp szaporítom, |
| Naponként mint tőlem telik gyarapítom. |
Gazdasszonyságomat ezzel nem fogyasztom, |
| De a verselést is azért nem halasztom. |
Azért verseimet bölcs ítéletedre |
| Bocsájtom, hogy tegyed te próbakövedre. |
Ha méltóknak látod sajtó alá tenni, |
| Instállak hibáim méltóztasd kivenni. |
Engedelmet kérek én is a késésről, |
| Es hamarább nem tett felelet tevésről. |
Nem engedte számos foglalatosságom, |
| Hogy teljesíthessem mingyárt kívánságom. |
Terheltettem főképp főkötővarrással, |
| Házam körül való egyéb aggódással, |
Igyekszem e hibám ezután pótolni, |
| Innepek múltával frissen válaszolni. |
Most friss egészséget minden jót kívánván, |
| Grófi malasztodban magamat ajánlván |
|
Maradok Mélt. Gróf Úr Nagyságodnak |
Gvadányi József
Ezen levélre adatott válasz
Ne véld, hogy a restség letétette velem |
| A pennát, ily későn vévén e levelem. |
Vagy hogy már eluntam volna a verselést, |
| A levelezésre veled való kelést. |
Nem untam; mert munkák között nevekedtem, |
| Ugyanezek között meg is öregedtem. |
Mars mezején gyakran bár vérrel áldoztam, |
| De a szűnnapokon pennával dolgoztam. |
Számat ha megtölté Mars keserű ízzel, |
| Kiöblítém aztat Castalius vízzel. |
Ennek édessége frissíté testemet, |
| Meg is erősíte munkákra engemet. |
Illy élethez szokván, én most is munkálok, |
| Nem vesztem el napom, mert munkát találok. |
Legkedvesb munkám az, hogyha egy múzsácska |
| Levelezik velem, főképp ha barnácska. |
Mivel magamnak is éppen ilyen bőröm, |
| Bár hattyúszínt mutat fejemen a szőröm. |
E legállandóbb szín, legkellemetesebb, |
| Azon test, melyt e’ fest, legegészségesebb. |
Bár gyakran epéjét kiönti, s felindúl, |
| Haragja csak addig tart, míg egyet fordúl. |
Olly mint a forgószél ennek indúlatja, |
| Elmúlván jó szívét mindenhez mutatja. |
A szőke test tele van nyálas flegmával, |
| Hogyha megharagszik, már nem bír magával, |
Bosszúját hirtelen, ha ki nem töltheti, |
| Míg él is haragját el nem felejtheti, |
Szomorú, és zsémbes, ritkán víg, és komor, |
| Mindent megútáló, mint a beteg gyomor. |
A barna test nyájas, mindenkor van kedve, |
| Mert nem nehezíti a sok flegma nedve. |
Friss, eleven, vidám, mert vagyon benne tűz, |
| Minden komorságot, mely belőle kiűz. |
A pösze ábrázat, ha kimegy sétálni, |
| Napfényen vagy szélen járni fog vagy állni, |
Orcáját legottan a szeplő babozza, |
| Vagy sárga fótokkal szépségét habozza. |
A szép barna orca mindég barna lészen, |
| Ezen sem nap, sem szél hatalmat nem vészen. |
Nem érheti eztet soha is tarkázat, |
| Mert ez nem tejfelbe mártatott ábrázat. |
Barna volt Tarquinus szép Lukréciája, |
| Názónak is barna vala Corinnája. |
A fekete földbe a jó búza terem. |
| Ezek után néked mondani azt merem; |
Hogy több száj dícséri a barna szépséget, |
| Mint ama halavány hószín fejérséget. |
Mert minden barnának fekete a szeme, |
| A szépségnek pedig ez egy legfőbb neme. |
De hogy is volna szép a fejér tetemű, |
| Mivel e’közt majd mind macska, s kányaszemű. |
Barna katona is szebb mint a lenhajú, |
| Tüzesb is amannál, mert keményebb fajú. |
Örülj! a természet, hogy barnára festett, |
| És emellé adott mindenképp ép testet. |
Mert aztat nem fogja nap, s dér öszvefőzni, |
| Hőséget, hideget könnyen fogod győzni. |
Köszönöm jó Múzsa sorsod leírását, |
| Kívánom terjessze Ég reá áldását. |
Most vagy életednek virágzó korába, |
| Esztendeidnek is gyümölcsző nyarába. |
Nem szorítja szíved bánat kelevénye, |
| Bizonysága ennek elméd szüleménye. |
Mert csak egy friss elme verselhet oly szépen, |
| Mint te verselsz, jele bánatod nincs éppen. |
De hogy, s miként volna, mivel egyezségbe, |
| Élsz kedves férjeddel keresztény hűségbe. |
Ha két szívet így köt a szeretet lánca, |
| Nem keríti őket a bánatnak sánca. |
Mert amit egy akar, más is azt kívánja, |
| Semmit egy a másnak szemére nem hánya. |
Szerencsés vagy Múzsa illy szép párodással, |
| Tudom nem cserélnél ebbe sokkal mással. |
Két kis katonáid örömöd nevelik, |
| Reád csemmeszkedvén tudom kedved telik. |
Mint jó anya őket te is ápolgatod, |
| Futnak is utánad csak ujjad mutatod. |
De tudom számokat még megszaporítod, |
| A megholtak helyét te helyreállítod. |
Van is még szükséged egy szép Juliskára, |
| De olyanra, aki üssön mamájára, |
Aki verselésben tégedet kövessen, |
| Apolló Múzsái közt laurust nyerhessen. |
Nem untatlak tovább hosszas verseléssel, |
| Bátorkodok lenni mégis egy kéréssel. |
Írd le, hogy mint esett Komárom romlása, |
| Amidőn rongálta földnek indúlása. |
Mert levelezésünk így kedvesebb lészen, |
| A közönség arról ha értelmet vészen. |
Tudom e világon még akkor nem voltál, |
| De sok ottvalókkal e romlásról szóltál. |
Nem kétlem a város prothoculáltatta, |
| De még nyomtatásba aztat ki nem adta. |
A notáriust kérd, hogy abból kivonja, |
| Hogy miket szenvedett e polgárok honja. |
Versekbe azután könnyen kiteheted, |
| A nemes tanácstól, ha ezt megnyerheted. |
Nem is látom okát ezt mért ki nem adná, |
| Inkább a molyoknak rágására hadná. |
Sőt örvendeni fog, ha versekbe veszed, |
| Mellyt még senki se tett, hogy te aztat teszed. |
Hidd a nemes város még bévesz kedvébe, |
| Látván, hogy új Múzsa támadott keblébe. |
Írj annyit, amennyit errül fogsz hallani, |
| Mennyit az öregek fognak majd mondani. |
Szükség is ezekkel, hogy te értekezzél, |
| Kurázsi! csak rajta! merészen versezzél. |
Meg ne vesd kérésed te vén barátodnak, |
| Húzd fel jól húrjait jó Múzsa lantodnak. |
Maradok igaz szívű szolgád,
|
Gróf Gvadányi József generális.
|
|