– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – |
Szerencsétlenségek s rút kínoknak helye, |
| Te dühös gyilkosság rettentő műhelye! |
| Phoebus sugárait néked ne szentelje: |
| Hanem a bú rajtad oszlopit emelje. |
|
Légy gyászos örökké, ha kezdettél lenni, |
| Aki által rajtad keresztül fog menni, |
| Mondja azt: ez a hely embert szokott enni, |
| És vérrel hantjait óhajtja békenni. |
|
Itt vagynak kincsei rejtve országunknak, |
| És dicső hamvai kegyes királyunknak; |
| Hogy ellankadt kardja egykoron karunknak, |
| Itt húnyt el hajnala szép fényes napunknak. |
|
Vajha romlott hazánk oly boldog lehetne, |
| Hogy Fénix módjára ismét felkelhetne, |
| És Mohács porából oly nemzet születne, |
| Mely soha vak vezért többé nem követne. |
|
Vajha találhatnánk oly nemes hangyára, |
| Amely Eacisnak fohászkodására, |
| Új Mirmidont szülne még egyszer Budára; |
| Kit magyar Achilles vezetne csatára. |
|
Letörnék úgy tudom a Hold erős szarva, |
| Bégyógyulna sebünk, mely öszve van marva. |
| De óh! más nemzettel úgy vagyunk zavarva, |
| Hogy még csak ruhánk sincs magyar módra varrva. |
|
Boldogok vagytok ti Atyák! kik nyugosztak, |
| Bár tetemeitek piros vérbe úsztak: |
| De óh jaj! közinkbe oly erkölcsök csúsztak, |
| Kiket a magyarok más nemzettől húztak. |
|
Úgy hogy bár Homerus tollát felvehetném, |
| És a bús magyar gyászt azzal festegetném, |
| De majd félrevetni kényteleníttetném; |
| Mert azt voltaképpen ki nem fejezhetném. |
|
De arról hallgatván, térek régibbekre, |
| (Nem is terjedek ki egyszer mindenekre) |
| Hanem vetvén szemem a fényes egekre, |
| Onnan kérek erőt e gyenge versekre. |
|
Utamra indúlok erőtlen létemre, |
| Félek, amit írok, kerül bús fejemre, |
| Gyászt festek; mert az ült nékem is szívemre; |
| Hogy hosszas nyavalya szállt beteg testemre. |
|
Azonban nem bírok Gyöngyösi eszével, |
| Sem a boldog Horváth nagy tehetségével, |
| Ki Márót előzi sokképpen versével, |
| És él Hunyadinak emlékezetével*. |
|
Mert a Várnai vért bölcsen éneklette, |
| Rigó mezejét is szépen lefestette; |
| De a mohácsi gyászt minthogy nem szerette, |
| Beteges Múzsámnak nyakába vetette. |
|
Vajha bölcs tollát is általadta volna! |
| Úgy tudom valóban, hogy e gyász gyászolna: |
| Mert ha Pigmalion fa dámát rajzolna, |
| Horváth verseire még az is táncolna. |
|
De én Parnasszusnak csak oldalát látom, |
| Apolló is immár lett színes barátom; |
| Azonban nyavalya rontván mellyen s hátom, |
| Sok kínaim között szám csak jajra tátom. |
|
|
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – |
Tovább menvén azért a sátorok között, |
| Mindenfelől a szem fegyverbe ütközött, |
| Trója alá ennél szebb nép nem költözött, |
| Melynek Lajos király örülni nem győzött. |
|
Egyik puskát tisztít, másik kardját feni, |
| Némely meg akarván lovát kímélleni, |
| Vakarja s harával készül teríteni, |
| De a paraszt haját most is zsírral keni. |
|
Ellenben, kik Mársnak bírnak erkölcsével, |
| És a nemes vérnek élnek címerével, |
| Itten sem tartanak a nép szemetével: |
| Hanem király előtt állnak szép rendével. |
|
Tisztességet tésznek lobogó zászlókkal, |
| Kezekben villogó kopja hajtásokkal, |
| Magyar muzsikákkal, szép tárogatókkal, |
| Hegedűvel, síppal, rezegő dobokkal. |
|
Vonatták Bátori hajdani nótáját, |
| Azt, mellyel szedette akkor katonáját, |
| Mikor Ali basa dúlván Hunyad táját, |
| Kenyérmezőn veszté népét s paripáját. |
|
Azonban a sergek drága ékességét |
| Nincs mód lerajzolni, sem nagy becsességét, |
| Most áldozza hazánk nemcsak vitézségét, |
| Hanem minden népét s végső tehetségét. |
|
A magyar anyáknak legszebb magzatjait, |
| Pallas kezén felnőtt Bellóna társait, |
| Márs együtt szemlélvén, mint kedves fiait, |
| Siratta előre azok romlásait. |
|
Mikor felszentelték az áldozatokat, |
| Vastagon hintették virággal azokat, |
| Úgy kell itt is nézni most a magyarokat, |
| Arannyal s ezüsttel fedezik magokat. |
|
Katonás termetek tetszetős mindennek |
| Illik szép ruhája mind annak s mind ennek, |
| Kalpagokat tettek, kócsagtoll van bennek, |
| Melyek ingadozva reszketnek, ha mennek. |
|
Címeres tarsolyok függnek oldalokon, |
| Drága zsinórsujtás tündöklik azokon, |
| Vastagon szőtt selyem csügg pantalérjokon, |
| Arany, ezüst ragyog nyereg csótárjokon. |
|
Gyöngyös s brilliántos kardjok markolatja, |
| Hüvelyeknek pedig ezüst pántja s csatja, |
| Akinek ellenben gazdagabb volt atyja: |
| Rezes sarkantyúját arannyal futtatja. |
|
Mintha maga bírná Midásnak bányáját, |
| Vagy kincses Júnónak aranyos ládáját, |
| Cifrázza mindenik nemcsak szép ruháját, |
| Hanem azonkivül lovát és szolgáját. |
|
Dicső bajnokoknak vitéz remekjei, |
| Régi nemes szkiták megéledt vérei, |
| A magyar kerteknek zsengéi s elei, |
| Tolnához gyültek most népei szépei. |
|
Kiknek Tomori Pál lévén már vezére, |
| Felforrott hirtelen nyughatatlan vére. |
| Azért királyától tanácsot sem kére; |
| Hanem egy nagy nyerget elválaszta félre. |
|
Mellyel egyenesen indúlt Mohács felé, |
| És a Krassó vizét mihelyt általkelé, |
| Táborát melléje mindjárt elrendelé, |
| Melyért a királynak szívét bánat lelé. |
|
Az érsek fortélyát Lajos észrevette, |
| Mihelyest seregét előrevezette, |
| Tudta, hogy Zápolyát jőni megsejtette, |
| Kitől fényes rangját Tomori féltette. |
|
Így lévén a dolog: király szállására |
| Visszatért, táborát bízván Zápolyára, |
| Hol ráemlékezett arra a postára, |
| Ki nemrég érkezett Erdélyből Tolnára. |
|
Hozott-é levelet? kérdi a postától: |
| Igenis (felele) hozott Zápolyától, |
| Ki szóval is izent maga táborától, |
| Hogy meg ne mozduljon a király Tolnától. |
|
Hanem várja őtet mindaddig sergével, |
| Míg el nem érkezik Erdélynek színével: |
| Mert útnak indúlt már egész erejével, |
| Mintegy negyvenezer fegyveres népével. |
|
Azzal a levelet királynak nyújtotta; |
| Ki pecsétjét gyorsan mindjárt felbontotta, |
| És azt Broderikkel amint olvastotta, |
| Értelme s ereje ezeket tartotta. |
|
|
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – |
|