Mióta megnyílt lyány-eszem, |
Sok legényen járt szemem, |
Ámde hogy megsajdítottam, |
Nála nélkül, azt mondottam, |
|
S ott találván lombszínemben, |
Azt gondoltam, ijedtemben |
|
S kérdvén, hogy zöld rejtekemben |
Azt gondoltam, szégyenemben |
|
Hallván, hogy nincs kedvesem, |
S hogy csak búmat üzgetem |
Ah! most, mondám egy szavára |
|
S átérezvén hő mellyemben, |
| Mely szerencsés lyány vagyok! |
|
S minthogy hinni azt kezdette, |
| Hogy hozzája langy vagyok, |
Csak meggyóntam, hogy érette |
|
S hogyha karján álmaimban |
| Mást csüggedni salygatok, |
|
Majd ha egyszer láthatom, |
S ah! ha végre szép nyakában |
| Mint menyasszony olvadok, |
Nincs mód benne, hű karjában |
|
Mert én addig szerelembűl |
|
|