Berzsenyi Dániel
A tizennyolcadik század*

Század hanyatlik. Már küszöbén vagyunk
Bámult korunknak, századok Istene!
 Buzgó örömmel feltekintek,
 S titkaidat huraim csodálják.
Népek születnek, trónusok omlanak
Lehelleteddel, s a te szemöldöked
 Világokat ronthat s teremthet,
 A nagy idők folyamit vezérlvén.
Hány századoknak szélveszes ostromin
Harcolt szerettem nemzetem ekkorig!
 Hány száz Charybdis s mennyi örvény
 Várta nemes remeked halálát!
Már sírba szállott hajdani nagy nevünk,
Már-már lecsüggött győzni szokott karunk,
 Mikor hatalmas szárnyaiddal
 Béfedezéd lebegő vitorlánk.
Megszántad e nagy bajnoki nemzetet,
Mely annyi harc közt vívta ki hantjait,
 S véráldozattal kérte vissza
 Ősei szent viadalma bérét.
Révpartra hoztad: Trézia karjain
Köztünk Perikles napjai nyíltanak;
 Saturnus áldott lelke jött fel,
 S vérbe merült mezeinkre szállott.
Dicső szabadság temploma lett hazánk,
Nem dúltak ádáz pártot ütő hadak,
 A szent rokonvér nem kiáltott
 A babonák tüze közt az égre.
Áldás virágzott a Duna partjain,
Áldásba ferdett a Tisza síkjain,
 Áldásba a vad Dráva berkin
 S Fátra kopár farain lakó nép.
S már most Ferencnek títusi trónusa
Fénylik közöttünk: jer, magyar, e napon
 Nyisd meg dicsőült szent királyid
 Templomait, s leborulva áldozz.
Nézd, mely hatalmas népeket eltörült
Körülted e nagy s ritka időszakasz!
 Nézd, mely viszontság kénye játszott
 A legerősb szegeletkövekkel.
Téged megőrzött őseid Istene,
Trajánok s áldott Marcusok álltanak
 Kormányodon, kiknek királyi
 Homlokokon ragyogott az erkölcs.
Mindenható kar méri ki sorsodat,
Kar, mellyen ég s föld sarkai forganak,
 Kar, mely dicsőült őseidnek
 Rettenetes hadait vezette.
Bízzál, s virágzóbb századokat remélj,
Eldődeidnek szép kora visszatér;
 Csak lelkeden tartsd: mennyi sok szent
 Vérbe került az igaz dicsőség.



Hátra Kezdőlap Előre