| Küldöm levelemet ezen gyöngyvirágnak, |
| Ki tőlem távol van, drága virágszálnak. |
| Ki vagyon fizetve bélyegje, pecsétje. |
| Adják tisztelettel a saját kezébe! |
| Írom levelemet reszkető karokkal; |
| Le is pecsételem szívem fájdalmával. |
| Hullanak könnyeim megírt levelemre, |
| Rövid soraimat pecsételem vele. |
| Gyönyörű virágom, szívemből kívánom, |
| Hogy ez a pár sorom virulva találjon. |
| Ez egypár soromba elküldöm lelkemet; |
| Minden betűjibe dobogó szívemet. |
| Hej, kedves galambom, mit is kezdjek írni? |
| Mikor rád gondolok, jobb szeretnék sírni. |
| Széjjes ez a világ, száz falu van benne, |
| De az én bánatom mégse fér el benne. |
| Ki-kikönyökölök szobám ablakába, |
| Nézem a felhőket falum irányába. |
| Mikor arról jönnek, mintha terád várnék, |
| Mikor arra mennek, mintha velök szállnék. |
| Mikor arról jönnek, csak azt kérdezgetem: |
| Az a kis galambom szeret-e még engem? |
| Mikor feléd mennek, mind csak azt izenem: |
| De nehéz, galambom, az igaz szerelem! |
| De midőn megkapod ezen levelemet, |
| Írjál egynehány sort, vigasztald szívemet! |
| Mert hogyha sokáig bánatban így marad, |
| Rövid idő alatt szívem kettéhasad. |
| Ó, ha a gólyának szárnyával bírhatnék, |
| Akkor, én kedvesem, levelet nem írnék. |
| Átal is repülném a magas hegyeket, |
| Amelyek elzárnak engemet tetőled. |
| Leszállanék hozzád és megölelnélek; |
| Akkor megmondanám: igazán szeretlek. |
| Gyönyörű virágom, víg napomat várom; |
| Vigasztalódj, kérlek, Istentől, kívánom! |
| És ilyen levelet most csak azért írok, |
| Hogy tudd meg, kedvesem, hogy hozzád hű vagyok. |
| Élj te, szívem párja, igaz szerelemmel, |
| Mert életem sorsa csak érted hervad el. |
| Mikor utoljára borultam kebledre, |
| Szerelmi bánatot hagytál a szívembe, |
| Nincsen immár, kivel megosztjam csókomat, |
| Nincs, kinek beszéljem el panaszaimat, |
| Mert az én kedvesem olyan távol vagyon, |
| Nem ölelheti meg szerető két karom. |
| Éltessen az Isten, szeretett virágom! |
| Most már utoljára levelem bezárom.772 |
|
|
