| Szomorúan kezdem levelem írását, |
| Mert le nem írhatom szívemnek bánatát, |
| Napról napra nyomják lelkemet a gondok, |
| De még jobban, kedves, ha reád gondolok. |
| Búval kell tölteni egész életemet, |
| Mert nem láthatom az édes kedvesemet. |
| Kedves rózsám, tőled, jaj, de távol estem, |
| A komiszéletnek én a rabja lettem! |
| Bármily szépen süt a nap aranysugara, |
| Bús szívem a bánat kétfelé hasítja, |
| Mert rajtad kívül mást sohase szeretek. |
| Bízzál, kis angyalom, hogy még valahára |
| Bánatos szívemnek lesz még víg órája. |
| Küldöm e levelet tenéked, angyalom, |
| Kiért fáj a szívem olyan-olyan nagyon. |
| Olyan vagyok én az idegen városban, |
| Mint a kóbor fecske a vándor lakásban; |
| Mint az a gerlice, ki párjától elszáll, |
| S párját keresi, míg zöld ágra nem talál. |
| Elválásunk óta, kedves szép szerelmem, |
| Csak teérted eped az én árva szívem. |
| Elköltöztem tőled idegen megyébe, |
| Egy rideg kaszárnya gyászos belsejébe, |
| Hol sok bánatot hoz reám a messzeség. |
| De amint merülnek napjaim homályba, |
| Szabadulásomnak úgy jön meg órája. |
| De még most nem vagyok én boldog, édesem, |
| Mert oly messze vagyok tőled, szép kedvesem. |
| Azon napokon, amikor hozzád jártam, |
| Boldogabb ember nem volt senki sem nálam. |
| Mióta megjött az elválás órája, |
| Azóta elmúlott éltem boldogsága. |
| Mindig érted eped a szívem és lelkem, |
| Nincs egy nyugodt órám, nélküled, kedvesem.656 |
|
|
