29. fabula

A légyről és a hangyáról

A légy előltalálá a hangyát és pirongatni kezdé azt, és magát hányván, monda: Micsoda apró rút marha vagy te? Rövid a lábod, de azért ugyan gyalog kell járnod, és a sárban mászkálnod. Elfáradván a nagy sok munkálkodásból, ingyen sincs mit enned, hanem valami magocskát kell rágnod, sem konyhád, sem pincéd. Bezzeg nyavalyásul vagyon dolgod. Házad nincsen, hanem odukban és üregökben nagy sok bűzben vagyon lakásod. De én szép szárnyas madár vagyok. Nagy gyönyörűséggel röpülek mindenüvé, ahova kévánságom vagyon. A királyok és nagyuraknak házába beröpülek, ott királyi étekkel élek, ugyan-együtt észem a királlyal és ezüst és aranyas tálból és iszom az aranyas pohárból. A nemes és szép asszonyi állatoknak szép piros orcájokra ülek és azokat kévánságom szerént megcsókolom. Ahol szentséges áldozatokat vágnak, ott én vagyok első és megkóstolom azoknak vérét. Ennek okáért nem vagy énhozzám hasonló. A te nemzetséged semmi az én nemzetségemhöz képest.

Felele a hangya és mondá a légynek: Vaj rút undok féreg. Nem vagy méltó, hogy madárnak neveztessél. Igen hányod-veted magadat, de kicsoda kéván tégedet? Kicsoda gyönyörködik a te jelenvaló létedben? Hogyhogy fogad be tégedet a király az ő házába? És a szép asszonyi állatok mint veszik csókolásodat? Bezzeg kelletlen és utálatos vendég vagy mindenütt. Nyárban mégis elmehetsz valami büdes dögre: de ha valamely jámbor házába bemégy, minden ember csak arra siet, hogy kikergöthessen belőle és megölhessen. Arra való a sok legyező, a sok lófark etc. Ha a tél elérközik, ottan hideggel halsz meg. De én nyárban munkálkozom és házamat megrakom éléssel. Annak utána télben jó egészségem vagyon és vigassággal minden félelem nélkül eszem, amit nyárban szépen eltöttem. Bezzeg ondok marha vagy és nyavalyásul vagyon dolgod.

ÉRTELME

E fabula ezt jelenti, hogy sokkal jobb legyen az embernek, ha megelégöszik az ő hivataljában avval, amit az Isten munkája után az ő szent áldomásából néki ád és abból él békösséges szűvvel és az Istennek ajándékában gyönyörgteti magát, noha gonddal és munkával keresi életét, hogy nem mint más ember után kullagjon, hízelködjék, hazudjon, pohár mellé szóljon és más ember munkáját és verétékét megemésszen. Heába való dücsőség, midőn az ember efféle haszontalan életben gonosz lelkiismerettel dücseködik és abba veti gyönyörűségét. Midőn a tél, azaz a késértötnek és a megpróbálásnak napja eljő, ottan efféle kérkedő és magahányó vitézek megszégyenülnek. Mert lebocsáták szárnyokat. Mert az ő gonosz lelkiismeretek megvádolja és elkárhoztatja őket. Ennek okáért igazsággal, ártatlansággal és alázatossággal jó a búcsú etc.




Hátra Kezdőlap Előre