63. fabula

Egy rókáról és kakasról

Egy éh róka kezde menni egy falu felé, hogy meglátná, ha valamit kaphatna ennivalót. Mikoron kezel jutott volna a faluhoz, láta egy igen nagy szép kakast a sevényen ülni. És ahhoz menvén, köszene néki szépen, és monda. Jó kakas uram, jól ismertem az apádat. Bezzeg szép hangas szava vala: igen jó uram vala. Kérlek tégedet, mondj valami szép nótát, hadd halljam, ha vagyon oly szép hangas szód, mint az apádnak. A kakas kevélységbe esvén felhuzalkodék és szárnyait vetni kezdé és behunván szömeid, kinyútá a nyakát, és a száját megnyitá, hogy egyet nagyot kukorítana. Azonközben odaszekék a róka és megkapá a kakast, és vinni kezdé őtet az erdő felé. Megláták azt a pórok és pálcákat ragadván kiáltani kezdének, jertek hamar, ihol viszi a lator róka a mi kakasunkat. Hallván azt a kakas, monda a rókának: Hallod-é róka uram, mit mondnak a rossz pórok? Azt mondják: Ihol viszi a róka a mi kakasunkat. Mondd ezt nékik: Hazudtok agebek, mert nem a tü kakasotok, hanem enyim. Megnyitá a róka a száját, hogy azt mondaná a póroknak, és azonközben kiszalada a kakas a róka szájából és egy fára felröpüle és onnég kezdé a rókát megcsúfolni, mondván: Hazudsz ageb. Nem igazat mondasz te lator. Nem te kakasod vagyok, hanem azoké, a jámboroké vagyok. A róka bosszonkodni kezde és első lábaival a száját verni, mondván: Ó, te gonosz száj, ó te csácsagó gonosz száj; mint éltig akarsz kelepelni: mindenkoron vagyon valami mondásod. Ha most nem szóltál volna, nem vesztöttem volna el a jó ragadományt, az igen jó kevér pecsenyét.

ÉRTELME

Előszer megmutatja e fabula, minémű természetűek legyenek a gonosz csalárd emberek, hogy mindenkoron az ő gonosz és ártalmas akaratjokat valami képmutatással és hízelkedő tettetés beszédökkel befedezik, hogy e szép szín alatt felebarátjokat megcsalhassák, és kárt tehessenek nékik. Ez okáért megójjad magadat efféle sima szájaktól.

Annak utána arra tanít, hogy keveset szólj és öremest veszteg hallgass. Mert a hijába való csácsogásból nem szokott egyéb jönni, hanem csak szégyen és kár. És ezért mondja ama bölcs: Sepe loquutum poenituit tacuisse nunquam. És régi mondás ez, hogy az ember hamarább talál magának nyavalyát beszéddel, hogynem mind eséssel.




Hátra Kezdőlap Előre