Sokat megélt öregember vagyok. Mély nyomot hagyott bennem az eszmélésemtől az 1960-as évekig tartó nélkülözés, szegénység. A társadalom pereme, a Rákosi-féle "szocializmus építése", a gazdasági és politikai elnyomás, az egekig felérő személyi kultusz, a kommunista vezérek eszméletlen dicsőítésével, és az ezekkel egyidejű, egyre mélyebbre süllyedő életszínvonal még ma is, ötven évvel később, hatással van irodalmi tevékenységemre.

Közben életem felett elsöpört egy világháború, amelyben néhányszor csak a szerencsének köszönhettem, hogy nem kerültem az áldozatok közé, és érzékenyen érintett az 1956-os forradalom, valamint az azt követő néhány éves kemény elnyomás is. A "gulyás-kommunizmus" és a "legvidámabb barakk" sem nyerte el a szimpátiámat, de benne éltem, s így ki kellett egyeznem ezzel a társadalmi rendszerrel, amely -, és ezt meg kell jegyeznem - közel sem volt annyira hazug és képmutató, mint a mostani.

Magánéletem alakulása mellett mindig is figyelemmel kísértem a társadalom mindenkori helyzetét. Ez sok művemben is megjelenik.

Életem folyamán sok mindent írtam: verset, novellát, riportot, krokit stb., de most úgy érzem, még mindig várandós vagyok a kimeríthetetlen gondolataimmal. Sajnos, nem tudom, maradt-e még időm azt a sok gondolatot világra hozni, amelyek hosszú életem folyamán megfogantak bennem.

Elvetéltem sok-sok okos ötletet. Sokszor belém rúgtak, megpróbálták kiszorítani belőlem a józan éleslátást, a szeretetet, a logikát. Hála Istennek ez senkinek nem sikerült.

Már régen megbékéltem a sorsommal. Élek és alkotok. Hogy jót, vagy rosszat, azt majd a jövő dönti el.

Több, mint ötven éves írói munkásságom egy parányi szeletét szeretettel nyújtom át a kedves olvasónak.

Papp András