Boldogtalan ének

Sok már a keserű valóság,
mert kevés az édes álom,
titkok nyomára nem jutottam,
és Rád is hiába vágyom.

Őrült éjszakáid kattogó zöreje
fülembe ritmusos zajt kever,
de távol vagyok testemben Tőled,
és Téged még csak a lelkem ölel.

Szerelmes szavaid nem nekem suttogod,
hidegen vár rám este az ágy,
egekig lüktet éjszakánként
a testemben, lelkemben cikázó vágy.

Egyetlen boldog éjszakádért
feláldoznám minden nappalom,
de tudom, sajnos nem lehetnél
soha az én édes asszonyom.

Marad a magány keserű társam,
már nem hiszem, hogy ölellek valaha,
lebukott a Napom az égről,
s rám tört a fekete éjszaka.