Örök álom

amikor eljön a béke,
odaadok mindent cserébe,
csak hagyd meg életem,
hogy ha fáradt szemem
Rád emelem
fényt lássak a sötétbe' -
nem kell már semmi
nem akarok menni
sem előre, sem hátra
s az sem érdekel,
mennyi van még hátra
az egy helyben topogó
léptekből...
már fáradt sem vagyok
s ha valaki megmondja
az utat
és megy elől
a cél felé,
boldogan követem,
rábízom életem,
mert nekem már nem kell! -
nem kell semmi sem
elvesztem?
lehet
kidobják a penészes
kenyeret
még a kutyának se kell -
az enyészet szeret
a halál ölel
s én odahajtom fejem
száraz csontkeblére
hallgatom nincsszíve
hangjait
s kitépem vanszívem
és odaadom a kezébe
hogy melegítse fel -
mivel?
semmivel!
nem is kell!!!

létezem

lépek

leülök

lehajtom fejem

s a bágyadt
téli naplementében
örök álomba fagyok

[lap tetejére]

Nincs bocsánat

Uram, miért nincs a földön bocsánat?
miért löknek sírba, ha vétkezünk?

azt mondják,
sárból teremtettél,
és nekünk adtad a lelkedet,
hogy éljünk
talán szennyezett volt a sár,
beszivárgott a lélekbe
s a lélek is sárrá lett?
ez a bűn?
ez a halál?
ez az akarat!!!
ami nem enged,
erősen fog,
megfolyt,
soha meg nem bocsát -
ezt akartad, Uram?!
mellényúltál a teremtésnél?
erről nem szól az Írás
hol itt a tévedés? -
a lélek ugyan olyan,
mint a test?
mocsokkal teli?
utálandó?
lehet...
hiába a szó,
hiába a szándék,
a tett, az esküvés,
a földön mindez kevés,
itt meg kell halni,
hogy jók legyünk
- hol van a tévedés? -
meghalni értelmetlenül
az egyetlen szóért:
megbocsátok!,
a simogatásért,
a szeretetért -
megérinteni a koporsón
a nevet,
hullatni késő könnyeket
vagy azt sem,
mert a lélek kemény
Ez vétkezett! Ellenem!,
a Törvény ellen...
vétkeztem...
ellened...
halálosan...
- nem!!! -
a kezemet nyújtanám feléd,
de nem mozdul,
mert a láda le van szegezve
s itt bent sötét van,
a levegő fülledt és büdös
lassan elfogy a hang,
elfogy a gyászoló sereg,
elmész te is -
s én még mindig élek
- hol itt a tévedés? -
hátamon cipelve
a sár keresztjét
s ha leroskadok,
akkor se jön a szó,
mert bűnös vagyok! -
még élek,
mert gyáva vagyok
élek,
amíg lassan meghal a lélek
s én is vele halok.

[lap tetejére]

A Szent Kör

Körbeálltuk a sírt
a monoton gyászbeszéd
elvegyült a város zajával
és a fák panaszos nyögésével.
Hozzád kiáltottunk, Uram,
hogy bele ne hulljunk mi is a gödörbe,
mert akkor a sírásóknak nem lesz dolguk
szétszaggatott testünk
gyönyörű sírhantként takarná,
akit szerettünk.
Hozzád kiáltottunk, Uram,
hogy gyere közénk,
szállj le a fényes, lakkozott dobozra
és beszélj nekünk -
nem hallatszott a hangunk,
s mégis reméltük:
Te meghallod
vonagló szívünk csikorgását
az egymásnak ütődő
hiányok csattanását,
mert elment ő a világból
tőlünk
Hozzád
jó helyre -
de mégis elment!
nincs itt!!!
itt van
lent
alattunk
bezárva -
elment,
de ez nem lehet!!!
gyere, Uram, mert meghalunk!
most gyere!
ne akarj egy helyet
tömegsírt
ezen a délutánon
ugye hallod,
amit őrült hangon suttogunk?
ugye érted?
mi emberek vagyunk,
s tovább nem várhatunk! -
ugye érzed
fájdalmunk szagát,
és a félelmet,
hogy mégsem jössz,
s itt maradunk magunk -
ugye látod, hogy a várakozás,
a feszítő akarás
sötét foltot festett ingünkre
a hónunk alatt? -
lassan lépünk a gödör felé
a mélység magához húz
s közös hangunk
sóváran leheli a kéjt:
"Jó ott lenni, ahol te vagy,
ott csend van és béke
már megyünk is,
itt hagyjuk a világot cserébe
az élni akaróknak.
Megyünk hozzád
és majd együtt táncolunk
csontzenére.
Meglásd, nem leszel egyedül,
csak várj, azonnal indulunk."
Ne engedd, Uram!!!
gyere közénk,
hogy fogjuk kezed,
hallgassuk éneked,
hogy mi is
énekeljünk Veled
szent éneket az Életről - Rólad
tanítsd meg nekünk
Az átlépés dalát
hogy ha időnk lejárt,
könnyű legyen
menni a patakon át
Hozzád -
de most gyere közénk,
állj a kör közepére,
mit tépett szívünkből róttunk
ő köré
töltsd ki a helyet
legyél támaszték,
kibe kapaszkodni lehet,
s mi átölelünk Téged,
mert Te vagy a Szent Kör
közepe,
ahonnan kiindul minden,
ahonnan erőt kapunk
a holnapokhoz
és ahhoz, hogy ha a beszéd
véget ér,
s az utolsó rög is a gödörbe koppan,
ott tudjuk hagyni őt
lent - Nálad
vigyázz rá, Uram,
álld meg őt,
meg minket is
és minden szenvedőt
s ha elmegyünk,
akkor is maradj ott vele
itt hagyjuk szívünket Neked
formálj belőle selyem szárnyakat,
add neki, hogy tudjon repülni
egyre magasabbra

Hozzád

[lap tetejére]

Majd talán egyszer...

majd talán egyszer,
amikor múlt lesz a jelen,
amikor a fájdalom történelem,
mondok egy szép Mesét Neked,
mi hajdan velem s Veled esett...

akkor majd mindenről beszélünk,
mert egymás mellett nem félünk
a múlttól
a szíveket szaggató
gyilkos lélek-kúttól -
akkor majd mindent szabad!
lesz simogatás,
ölelés,
boldog könnypatak -
semmi sem lesz szégyen,
mert csak mi leszünk,
csak mi, négyen!

Te
én
a szerelmed
a szerelmem...

ugye így lesz, Életem?

azután

csend
érintés
az illatod
és mosolyod,
ahogy a Mesénket hallgatod -

kezedben kezem...

mint akkor...

emlékszel, Kedvesem?...

[lap tetejére]

Kérdések Istenhez

Mondd, Uram,
Miért kell mindig fájdalomban élni?
Miért kell mindig zokogva félni?
Miért kell várni, hogy meghal szív?
Miért kell várni, hogy valaki hív?

Mi az, hogy öröm? Mi az, hogy jó?
Mi a boldogság? Mit rejt e szó?
Miért csak szenvedünk? Miért nincs hitünk?
Miért csak ábránd szerető Istenünk?
Miért nincs remény? Miért alszik a lélek?
Miért nem kapok, ha oly keveset kérek?

Miért van ember? Miért vagyok én?
Miért nem hiszem: van, még van remény!?
Miért nem fekszem sírba, csendben el?
Miért várok másra, ha senki sem felel?
Miért könyörgöm Hozzád mégis, Uram?
Miért nem tudom, hol van az utam?

Miért nem tudom, hol talállak téged?
Miért kívánom: éltem érne véget?
Miért könnyezem messzeségeden?
Miért nem élem könnyen életem?
Miért hiszem, a remény tova suhan?
Mondd, a miért-ekre mi a válasz, Uram?

[lap tetejére]

Beszélgetés Istennel

Fáradt vagyok, Uram,
mert szívet adtál nekem,
és nem mondtad, hogy a szív
nem arra való, hogy szeressek,
hanem hogy a testemet éltesse.

Fáradt vagyok, Uram,
mert szemet adtál nekem,
és nem mondtad, hogy a szem
nem arra való, hogy meglássam a szépet,
hanem, hogy tájékozódjak a világban.

Fáradt vagyok, Uram,
mert kezeket adtál nekem,
és nem mondtad, hogy a kezek
nem arra valók, hogy simogassak velük,
hanem, hogy megfogjam a tárgyakat.

Fáradt vagyok, Uram,
mert testet adtál nekem,
és nem mondtad, hogy a test
nem arra való, hogy az öröm forrása legyen,
hanem, hogy meg tudjanak különböztetni
más emberektől.

Fáradt vagyok, Uram,
mert embereket adtál körém,
és nem mondtad, hogy az emberek
nem arra valók, hogy szeressem őket,
s hogy ők is szeressenek,
hanem, hogy kitöltsék az üres teret a világban.

Fáradt vagyok, Uram,
mert van testem
van lelkem
vannak vágyaim

mert van életem

Engedj el, Uram...

[lap tetejére]

Beszélgetés magammal

miért fáj még mindig?
miért fáj annyira?!
mert szerettelek
nem szabadna fájni
halványodni kellene a múltnak
dolgozni kellene az időnek
hol van az idő?
hol van az agy, aki nem tud felejteni?
milyen agy ez?!
az én agyam
ragaszkodó,
szürke massza,
mint a Tied
ezért nem tud felejteni -
vagy másért sem?
lehet...
szeretlek most is
valószínű ezért -
de nemcsak a massza az oka!
a lélek is, amelynek nincs színe
és van valami piros is bennem
és Benned is
azt mondják, szív
az is fáj
néha görcsöl
néha zsibbad
mégiscsak van köze a szívemnek
Hozzád
mérik a vérnyomásomat
számolják a pulzusomat
de a vérnyomásom Te vagy!!!
a pulzusom Te vagy!!!
a vérem Te vagy...
miért fájsz még mindig?
a vér már rózsaszín
magaddal vitted az életem
hova?
kihez?
hol vagy?
nem talállak...
magamba nézek és nem vagy sehol
kevés az oxigén
a sejteknek és a szürke masszának is
s ez jó...
de ettől felejtenem kéne!
összekeverni a dolgokat
a múltat jelennek álmodni
a jelent múltnak
mégis tudok tájékozódni
a múlt - az múlt
a jelen - az jelen
a nincs - az nincs
minden tiszta,
pedig kevés az oxigén
nehéz a lélegzet
furcsa minden -
a léleknek is kell oxigén?
mondjátok meg, mi kell a léleknek,
hogy ezüst legyen?!
és fényes?
mint régen
emlékszel Rinpoce-ra?
amikor elköltözött ebből a világból,
Te mondtad el nekem...
annyira fájt!
mert Neked is fájt
mert szeretted őt
mert hiányzott Neked
szerettem volna visszahozni - Neked!
mert szerettelek
a most kérdezem őt,
kit visszahozni nem tudok:
miért fáj még mindig?!
s ő nem válaszol onnan túlról
csak mosolyog
és biztatóan int...
mit akar mondani?
mit akar jelezni?
nem értek Angyalul
Te értesz? érted őt?
biztosan, mert szeretted
mondd, mit akart mondani?!
hol vagy?
hol a hangod?
hol az illatod?
add vissza a vérem!
add vissza a mosolyom!
add vissza az életem! -
merre jársz, Kedvesem?

....................

mennyi idő kell még?

mennyi időm van?

nélküled

[lap tetejére]

Nem...

...
lassan tömődnek a lyukak
szakadoznak a szálak -
Te marha állat!
hát ez kell neked?!...
Ez...
Akkor edd meg, ha szereted!
de előbb mondd el,
mire jó ez neked?!
Nem...
Már beszélni sem tudsz értelmesen
igaz?!
tetű!!!
s nem is látsz
nem hallasz!
senkit és semmit!
Mit akarsz tulajdonképpen?
Tudod egyáltalán,
mit akarsz?!
rohadék!...
Nem...
Nem... Ez a legkönnyebb!
szaftos, meleg takaró
rád van rohadva
úgy, mindenestől
te vagy a takaró!
magaddal takarod be magad
ezért nem látsz semmit!
Igen...
Nem hallod,
hogy ordítanak körülötted?
kérlelnek
szólítanak
könyörögnek
vinnyognak a kíntól -
szeretnek...
Nem...
Mi vagy te, mondd!
Vagy egyáltalán?
Nem...

Miért?
miért ez a sötét
a kő
a jég
a semmi
kinek akarod megüzenni,
hogy már nem létezel?
és miért?
és meddig?
tudod ezt?
Nem...
azok a rohadt egyszavaid!
engem akarsz bosszantani
kihozni a sodromból?
Nem...
De igen!!
sikerült
s tudod, miért,
te senki?!
mert szeretlek!
téged, a nemlétezőt
a héjat
nem érzed, mi?
nem hallod, mi?
Nem...
Miért nem ölsz meg?
akkor békesség lenne
a világnak is könnyebb lenne
meg neked is
Nem...
Mit Nem?! már megint!
van neked arcod?
nem látom
emeld fel a fejed
hátha semmi sincs ott
csak sima bőr
az jobb lenne
sokkal jobb, mint a szem
az ajkak
a homlok
a Te...
emeld fel az arcod
s akkor minden rendben lesz
nálam
Nem...

Meddig még?
és miért?
miért nem tudok elmenni?
miért nem tudlak itt hagyni?
miért nem tudom azt mondani:
Le vagy szarva, te rohadék!
miért nem tudom azt mondani, hogy
Úgy kell neked!
Éld csak a nincs-életed!
De nem velem!
s ha hátat fordítok neked,
miért fordulok azonnal vissza?
miért nem tudlak gyűlölni?
utálni?
nem szeretni?...

Hogy lehet téged nemszereténi?
tudod ezt? meg tudod mondani?!
Nem...
hogy lehet az, hogy most már
a Nem-eket is várom,
hogy csak mondd,
hogy mondjál valamit,
mindegy, hogy mit!
csak te mondd!
már nem kell mutatnod az arcod,
mert mindegy, hogy milyen,
mert akármi van rajta,
az akkor is a TE arcod!
miért nem engedsz el?
miért akarod a halálomat?
miért jó ez neked?
élvezed, ha szenvedni látsz?
jó neked, ha a földön csúszok előtted?
miért?...
Nem tudom...

[lap tetejére]

Kedvesemhez

ugye, Te küldted Őt, Uram?
milyen jó vagy hozzám!...
köszönöm!

itt vagy...
megjöttél végre, Kedvesem!
gyere, kerülj beljebb!
hadd fogjam szép kezed
itt nálam meleg van,
vedd le köpenyed
nézzem sudár termeted -
milyen gyönyörű vagy! -
hogy eljöttél...
nézz körül,
itt lakom
itt vártam rád
éjeken át
és fényes nappalon
nézz körül,
lásd, milyen egyszerűen élek,
de hogy eljöttél,
helyére került létem,
mert Te megoldasz mindent,
elrendezed a függő dolgokat -
ugye, hamar megteszed?
ugye, nem váratsz soká?
mert félek, Kedvesem
pedig itt vagy velem...
de előbb várj, terítek neked!
addig foglalj helyet -
ugye majd melléd ülhetek?
s amikor eszünk,
egymást átkarolva,
hozzád szorosan bújva,
egy falat Neked, egy nekem -
gyönyör lesz ez, Kedvesem!
és menjünk ki a kertbe is
érintsd meg rózsáim szirmait,
hogy énekeljenek Neked
én neveltem őket,
s nap mint nap szóltam nekik:
„Ugye eljön Ő hamar?”
s ők buzgón bólogattak:
„Ne félj, eljön biztosan!”
s most itt vagy velem!
milyen jó, Kedvesem!
amarra pedig, körbe
látod a komor bérceket?
mily sűrű a rengeteg!
onnan jöttél, Életem?
s hoztál magaddal árnyakat,
őrülten kavargó, forró vágyakat?
add nekem őket!,
hogy jobban szerethesselek
s én visszaadom Neked –
ugye, elveszed?
azután táncoljunk,
végtelen sokat!
kifulladásig -
mert félek, Kedvesem,
pedig itt vagy velem...
nevess, énekelj, sikolts!
vedd el erőmet, zárd le szemem,
mert nem akarok gondolni
senki mással
nem törődni a világgal,
csak veled, Kedvesem -
s ha a táncban leroskadok,
s erős karodba kapaszkodok,
vigyél magaddal a szobába
öröké égő, gyönyörű nászra
öleljük egymást végtelen,
tépjük, szaggassuk könyörtelen
s a végén,
mikor a fáradt vándor
hazatalál,
fogadj magadba,
Kedvesem,
örök szerelmesem,
édes, jó Halál!

[lap tetejére]

Búcsú

Egy percet adj,
hogy elmondhassam,
ami fáj
csak addig maradj,
amíg elfogy a szó
csak addig várj,
amíg könnyem elapad
ne félj, nem tart soká...
csak egy perc
csak egy élet
csak néhány gondolat...
tudom, az idő halad
s menned kell,
mert vár a másik
tudom, a perc szalad
s már semmit sem szabad,
mert szíved oda vágyik -
néhány másodperc,
ez maradt nekem
Veled
de túl a vágyakon
imádkozom,
hogy boldog légy vele,
mint mi voltunk egykoron -
...........

lehet, hogy mindezt
csak álmodom?...
...........

csak két szót
engedj még mondanom
...........

Szeretlek, Kedvesem!

[lap tetejére]

Kövek

holdtalan éjszakán találtam rád
mélybe nyúló rögök mutatták az utat
barlangok szája világított a föld alól
mosolygó árny voltál az Egyetlen Úton

hangtalan dobbantak a léptek
a virágok felébredtek álmukból,
és csodálkozva néztek körül
látni akartam, ki takarja a végtelent

nem jöttél közelebb, ezért odamentem hozzád
hasonlítottál önmagadra a homályban
a csillagokat hívtam segítségül, hogy felismerjelek,
mert a barlangok sötétje nem volt elég

megsimogattam az arcodat és nem mozdultál
megöleltelek és felsikoltott az éj
megfogtam a kezedet és hozzád fagytam
elindultam hozzánk, de nem jöttél velem

azután megkérdeztelek:

te...

ki... vagy?...

[lap tetejére]

Karácsony, 2008

a szeretet ünnepén gyűlölet van bennem
a remény ünnepén sötétség van bennem
az öröm ünnepén keserűség van bennem
az élet ünnepén halál van bennem

a szeretet ünnepén gyűlölet van bennem
a remény ünnepén gyűlölet van bennem
az öröm ünnepén keserűség van bennem
az élet ünnepén halál van bennem

a szeretet ünnepén gyűlölet van bennem
a remény ünnepén gyűlölet van bennem
az öröm ünnepén gyűlölet van bennem
az élet ünnepén halál van bennem

a szeretet ünnepén gyűlölet van bennem
a remény ünnepén gyűlölet van bennem
az öröm ünnepén gyűlölet van bennem
az élet ünnepén gyűlölet van bennem

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

ki született akkor?
kit ringatott a jászol?
ki halt meg a kereszten...?

értünk...?

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

tisztíts meg, Uram, a szennytől...

[lap tetejére]

Darabokra tépett lelkek

darabokra tépett lelkek
vonaglanak fantomvérükben
nem találják egymást
a víztelen parton
rájuk szárad életük
feloszlanak a napon
híg nedveik a földbe folynak
méreggel táplálva a magokat
másnapra
szürke penészvirágok nyílnak
okádva átkot s dögletes szagokat
hajladoznak a szélben
szétszórják spóráikat
s lassan megtelik a föld velük
az utolsó emberek elmondják
végső imájukat
mielőtt az lelküket is kitépik

s a földre szórják vonaglóvéresen
hogy éltessék a halált
és az örök körforgást
míg kialszik a nap
elmúlnak a csillagok
elsimul minden
a mozdulatlan sötétben
a szürke vérvirágok
halvány fénye
mutatja az utat a semminek,
ki a célját elérte,
mert önmaga lett a minden
lapos
folyékony
kocsonyás
fullasztó
bársonykérges...

[lap tetejére]

Óda a gyűlölethez

...és szólt a Gyűlölet:

én veled vagyok,
ne aggódj!
táplálom mérgedet
s még hozzá is adok
egy jó nagy adagot,
hogy fogyó erőd
óriássá legyen,
s forró ölelésem
torz anyává tegyen,
s amikor édes gyermekünket,
a Halált átkos küzdelemben
kiokádod magadból,
boldog légy,
mert alkottál valamit -
Isten vagy!,
úgy hiszed,
imára kulcsolod
reszkető kezed,
letérdelsz előttem
és imádsz
a Halál gyermekéért,
kinek egy darabja
bűzlő méhlepény gyanánt
benned maradt
tele tekergő férgekkel
s a nevük! -
ó, milyen drága nekem! -,
a Harag!, szerelmes párom
ó, mennyire várom,
hogy végre anyává tegyek valakit,
s izzadó véres kínban
megszülje a Harag gyermekeit -
milyen gyönyörűek
a kis púpos porontyok
összeakadt, nedvező tagokkal
szikkadt torkukban
rekedt dallamokkal
s a szemük!,
a zöld, hályogos csomó
a legnemesebb penész
sem hozzá fogható! -
a sötétség gyermekei ők,
kik táplálták és szülték a Halált
s aki velük szembe szállt,
eltaposták mind egy szálig! -
téged is!!!
ezért vagy enyém!
ezért vagy erős!
ezért vagy senki!!!
mint én -
mint én -
félek,
ezért tombolok
ostoba vagyok és vak,
ezért rombolok
senki vagyok,
ezért nem tűrök másokat
valaki akarok lenni,
ezért vagyok
a démonok királya:
a Gyűlölet. -
s most már te is
szolgámmá lettél
elfogadtad a feltételeket,
ezért arcodba leheltem
sötét lelkemet -
s milyen szép volt,
amikor éned egy paránya
mégsem akarta ezt -
nem akart engem!!! -
az ostoba!
azt hitte,
hogy ez csak úgy megy,
mint az akarom-nem akarom játék! -
tiltakozott
s te rángatóztál,
kezeddel markoltad
a gyűlölettől sűrű levegőt
és amikor győztem,
nem bírtad tovább
és a pofámba hánytál
kiadva magadból az Ember
utolsó szikráját is -
micsoda győzelem!
rendesen belefáradtam,
pedig a Gyűlölet erős,
ereje végtelen -
mindent odaadtam neked,
hogy ártani tudj! -
magadnak -
és mindenkinek -
de ezt úgysem tudod,
mert életed az enyém
a rontás hűségét fogadtad
az isteni démonnak
a zöldszemű fogaknak
a fröcskölő nyálnak
a végtelen haragnak -
nekem adtad életed
minden óráját, percét
önként és boldogan,
hogy végre te is legyél valaki!
s most azt hiszed: rabod vagyok...
s én csak nevetek
őrült erővel,
haraggal,
gyűlölettel,
mert én a Gyűlölet vagyok!
ezért gyűlöllek téged is,
hiába szolgálsz hűségesen -
s hogy ne lásd, hogy gyenge vagyok,
nevetek ordítva
lelked bilincsbe szorítva,
s még befogni sem tudod
reszkető füled,
hogy ne halld,
hogy nevet ki a Gyűlölet -
hidd, hogy a tied vagyok,
használj tetszésed szerint -
ahogy én akarom -
hidd, hogy bábuként
rángathatsz madzagon
s ha a nevemben
valakin rúgsz egy nagyot,
cserepes ajkadon
penész-mosoly ragyog -
így kell ezt csinálni!
jó tanítvány vagy, bizony
egyszer még mester is lehetsz
csak meg ne környékezzen a Szánalom
mert akkor elvesztél nekem
s én is elveszek -
de ez úgy sem lesz,
mert nem engedem!
nesze!
itt van még több fekély,
még ezernyi könnyű,
sötét szenvedély
ez mind a tied,
csak szolgálj tovább
add nekem mindened -
ugye, milyen jó!
nincs semmi,
csak a langyos kéj,
a büdös élvezet
elnyúlni a puha ágyon,
hol bomló testek
masszírozzák fáradt lelkedet
rád olvadnak,
beléd folynak,
s te észre sem veszed,
hogy már nincsenek
s marad a múló gyönyör,
az örök hiány,
a fájó képzelet -
s hiába kiáltasz: Még! Akarom!
feszülő ágyékod
robbanó őrület-halom
s amikor végre kitör
a buja élvezet,
kiégett gödör marad utána,
sóvárgás,
lassan izzó várakozás
erőtlen, hamis varázs -
semmi!!! -
s akkor utánam kiáltasz
és én jövök!
vad paripán
a tömegben utat török
feléd,
édes szolgám,
kedves párom,
alig várom,
hogy újratöltselek
magammal
akár minden nap
akár minden percben
csak suttogj,
szólj,
kiálts,
üvölts,
taposs el másokat!
s ha gyűlöleted fogyóba fordul,
jövök és adok
ingyen
- te ostoba! -
mindent
neked

mert az enyém vagy,
s mert hatalmam végtelen!