Macskakaparás
ahogy a verseim születnek

Csacska-macska
puha mancsa
csalafinta hegyes karma
macska-csacska
gondolatot
butuska-kis versfonatot
papírra mind lekaparja.

[lap tetejére]

Babamondóka

Jár a baba, jár,
ölelésre vár
és amikor megkapja,
a világot kacagja.

[lap tetejére]

Ringató

ringató,
ringató
anyamosoly biztató
apa keze védőn ölel
a Mennyország
ó, mily közel!
jaj, de jó! jaj, de jó!
ringató...
ringató...

[lap tetejére]

Vacsoramondóka

Lesz ma este minden jó,
alma, dió, mogyoró.

Leszedjük a héját neki,
a legkisebb tálba teszi.

És ha mindet elvégeztük,
az egészet mind megesszük!

2008. július 9.

[lap tetejére]

Cica-iskola
Weöres Sándor nyomán

Egyszer volt egy nagy csoda,
neve: Cica-iskola.
Aki szépen nyávogott,
mind oda járhatott.

Jól ment ott az írás,
és jól a számolás,
a dolgozat lett szép
macskakaparás.

De mindenek előtt
azt kellett jól tudni,
hogy lehet egeret
ravaszul megfogni.

Énekóra is volt
a Cica-iskolában,
versengtek a cicák
kedves nyávogásban.

De mikor az idő
a vizsgákra jutott,
apraja és nagyja
mélyen elhallgatott.

Behúzták fülüket,
reszketett a bajusz,
egy sem tudta, szegény,
hogy milyen tételt húz.

De a tanító úr
maga is volt diák,
emlékezett arra,
milyen az a világ.

Kedvesen mosolygott
a megrettent cicákra:
Mind megfeleltetek
a Cica-iskolába!

[lap tetejére]

Cica altató

Tente cica, tente
itt van már az este
megittad a tejecskédet
hajtsd le szépen fejecskédet.

Puha párna hívogató
mosoly-gazda simogató
álmodj, cicám kedvest, szépet
Cicatündér járjon véled!

[lap tetejére]

Ébredő

Itt van már a reggel,
tente baba felkel.

Kicsi szemét nyitja
anyukáját hívja.

Beköszön a napsugár
éj sötétje messze jár.

[lap tetejére]

Csigamondóka

Ha én csiga lennék,
lassan araszolnék
fűszál-érintésre
házamba bemennék.

Onnan kukucskálnék
lassan körbe járnék
ha a veszély elmúlt,
tovább vándorolnék.

[lap tetejére]

A torkos majom

A banánom odalett!
Hát a majom hova lett?

Megijedt és elfutott,
Banánhéjat otthagyott!

[lap tetejére]

Lómondóka

Zabot ettem,
lóvá lettem!

Szomszédokat
lóvá tettem!

Elfutottam,
jót nevettem!

[lap tetejére]

Télmondóka

elment a szél
megjött a tél
Hó Apó él
kismadár fél
bársonykék ég
hótiszta lég

[lap tetejére]

Hóköszöntő

Hó! hó! Itt a hó!
minden fehér,
jaj, de jó!

[lap tetejére]

Téli képek

Búsan károg
Varjú Néne
üres a begy,
enni kéne!

* * *

egér cincog
macska nyávog
száraz ágon
varjú károg

padlás mélye
meleg kuckó
ablakon túl
esik a hó

* * *

ködvilág
jégvirág
estre kelve,
felhők menve
felragyog a holdvilág!

* * *

szép a tél,
jó a tél
piros arcon
mosoly kél

* * *

egy csepp
már leesett
a tavaszi napsugár
búcsúztatja
a telet

[lap tetejére]

Melegváró

kedves Tavasz,
kedves Nyár,
hideg őszben,
fagyos télben
minden gyerek vissza vár!

[lap tetejére]

Temérdekmondóka*

Én vagyok a Temérdek,
bárhová bújsz, elérlek!

Mérföld hosszú kezem, lábam,
pusztaságnyi széles hátam!

Szemem fent a fellegekben,
kit megfogok, nem eresztem!

Orrom szeles barlang szája,
fogaim a sziklát vájja!

Úgy vigyázz hát minden gyerek,
ha rosszalkodsz, ott ne legyek!

Hogyha járok majd felétek,
meglátogat a Temérdek!

2008. július 9.

* * *

* Temérdek - szómagyarázat

1. Roppant nagy (melléknév; tájszó, költői) - Temérdek testével magát porba veri. (Vörösmarty Mihály)
2. Tömérdek sok: módfelett, rendkívül, nagyon sok.
3. Roppant sok (népies).

[lap tetejére]

A vidám szabómester éneke

Ezt varrok, azt varrok
toldozok-foltozok
cérnával, ollóval
serényen dolgozok!

[lap tetejére]

Apróka kalandjai

Egyszer volt egy kis róka,
úgy hívták, hogy Apróka.
Róka Mama szem fénye,
Róka Papa szép reménye.

Tanítgatták, szeretgették,
tyúk javával megetették.
Mezőt bújtak, erdőn jártak,
falu szélre somfordáltak.

Liba gágog, csibe csipog,
lábuk alatt szalma ropog.
Csillog szeme Aprókának -
mi lenne jó vacsorának?

"Jer, Tyúk Anyó, hazaviszlek,
úgy szeretlek, majd’ megeszlek!"
Imigyen szólt a kis róka,
s Anyó futott be az ólba.

Jó sora volt Aprókának,
erdőszéli kis rókának.
Reggel fele korán felkelt,
est eljőve, otthonra lelt.

De Apróka nem nyughatott,
csapot-papot mind ott hagyott.
Nekivágott a világnak,
hetednek és hét országnak.

Büszkén futott egyre messzebb,
barátja volt rengetegnek.
Patak partján meg-meg állva,
éj-szállásra barlang várta.

Telt az idő, őszbe fordult,
kopár faág megnyikordult.
Nem volt madár, nem volt tojás -
üres gyomor és koplalás.

Rágott füvet, gyökereket,
vidám kedve oda veszett!
"Hol van haza? S Róka Mama?
Közel a tél hideg hava!"

Így sírdogált a kis róka,
majd' nem figyelt madár szóra.
Pedig az meg így biztatta,
hosszú csőrét nagyra nyitva:

"Figyelj, kóbor róka fiók,
tudom azt, mi neked titok!
Kövess engem, fuss utánam,
Róka Papát közel láttam!"

El is röppent sebes szárnyon,
átal futnak hét határon.
Ismerős táj: nádak, berkek,
remény-szikrák kerekednek.

De biz otthon más az élet,
Mama, Papa csendben élnek.
Néha egyet-egyet szólnak -
Aprókáért úgy aggódnak!

Egyszer aztán hang hallatszik,
négy pici láb beiramlik.
Nagyot kiált a kis róka:
"Haza jöttem harangszóra!"

Róka Mama elé szalad,
Róka Papa el nem marad.
Ölelgetik, csókolgatják,
meleg szívvel betakarják.

Együtt mennek újra haza,
rókavárban bő lakoma.
Terült asztal, öröm ének,
Aprókáék vígan élnek.

Éjfél után jár az idő,
elcsendesült már az erdő.
Róka család békén pihen -
éji szellő Holdnak üzen.

[lap tetejére]

Tapsifüles kalandjai
Közös versünk Péter Erikával
A költemény meghallgatható, illetve letölthető Péter Erika előadásában innen.

Tapsifüles vajon mit les?
répaföldön ő mit keres?
Éhes nagyon, korog gyomra,
vágyik egy kis répa-torra.

Két lábra áll, körbetekint
répasereg feléje int.
Hívják táncra, lakomára,
csurog már a nyuszi nyála.

Majd kiugrik a nyúl szíve,
mintha hívnák: gyere ide!
"Elinduljak - vagy maradjak?
Mi lesz, hogyha rajtakapnak?"

Töri fejét Tapsifüles -
nincs mit tenni, gyomra üres.
Nekivág hát nagy merészen,
fűben bújva, lesre készen.

Tapsifüles eszik, eszik,
ám a gazda közeledik!
Kovás puskát vállra vetve,
így érkezik nagy sietve.

Bizony-bizony ő a gazda,
egyre csak jön, s nő haragja.
"Gyanús hangok, szórt levelek,
ez bizony csak tolvaj lehet!"

Répaföldjén körbetekint,
hallja ezt a hangot megint.
Lábujjhegyre állva járkál,
"Itt valaki répát rágcsál!"

"Itt a tettes, itt van, itt van,
hosszú füle épp kivillan!"
Tapsifüles teste reszket,
felejtené ezt a percet.

Nagyot ugrik, szedi lábát,
mentené már az irháját.
Fut utána a morc gazda,
le is pottyan a kalapja.

Kiabálja: "Állj meg, tolvaj!"
Tapsi megáll és megszólal:
"Mindhiába futsz utánam,
nagyon fürge az én lábam!

Nem akartalak meglopni,
gyomrom kezdett el korogni.
Ha nem eszem, nem lesz tejem,
éhes öt nyuszigyerekem."

Megsajnálja őt a gazda,
nyomban múlik nagy haragja.
"No nem bánom, megbocsátok,
majd gyakrabban nézek rátok."

Ettől fogva minden reggel
fél órával korábban kel,
nyuszikákat jár etetni,
hisz pár répa neki - semmi.

A répaföld megint csendes,
Tapsifüles engedelmes.
Talán tündér védte, óvta,
s tanította igaz szóra.

[lap tetejére]

Kerge Zerge

Kerge Zerge
hegyre menve
eltévedt a
rengetegbe'.

Ösvény jobbra,
ösvény balra -
merre menjen
szegény balga?

Kerge Zerge
rohant, futott,
nem is látott,
nem is hallott.

Egyszer megáll,
körbe tekint -
fűzfa ága
feléje int.

"Körülöttem
mindenütt hegy!
Minden ösvény
lefele megy!"

"Persze, persze,
Kerge Zerge!
Csak futkosol,
nem figyelve!"

Fut hát tovább
árkon-bokron,
messze még a
sziklaorom.

Útja végén
csodálkozott,
nem a csúcsra -
völgybe jutott!

[lap tetejére]

Zsémbes Zsiga

Zsörtölődik Zsémbes Zsiga,
Beleesett az árokba.

Ne zsörtölődj, Zsémbes Zsiga
Korábban kell menni haza!

Minden este pincesoron
Elmélkedni finom boron!

Azután meg görbén menni,
Árok mélyén majd kikötni!

Zsémbes Zsiga zsörtölődik,
hátán béka kergetőzik...

[lap tetejére]

Amikor a Magyar Elektronikus Könyvtárban rátaláltam Lily Water: Szeretetmesék című könyvére, s abban Bori királynő meghatóan kedves történetére (https://mek.oszk.hu/02700/02734/html/#12), megfogadtam a könyv bevezetőjében írtakat (írjuk meg saját mesénket), és megalkottam az én Bori királynőmet.

Bori királynő - A fészek

Történt egyszer, hogy Bori királynő csodálatos rózsatöveket kapott ajándékba. Messzi földről hozták tudós emberek, mert hét országon túl is híre ment, hogy Bori királynő szereti a virágokat, de legjobban a rózsákat. Nem mindennapi virágok voltak ezek: nappal aludtak, éjjel bontották ki szivárványszínben pompázó szirmukat puha, meleg fényt sugározva. Illatuk állandóan változó, bódító, léleksimogató volt, mint a csendesen hullámzó tenger, s amely sohanemlátott világok mosolyát hozta el Bori királynő kertjébe.

Amikor Bori királynő először pillantotta meg ezt a földöntúli szépséget, nem tudott hova lenni örömében. Még a kezét sem csapta össze a meglepetéstől, és nem is táncolta körül a fénylő rózsatöveket, ahogy egyébként szokta, ha - birodalmában utazva - valamilyen szép, különleges virágra bukkan. Csak állt ott egész éjjel, mozdulatlanul, és azt sem vette észre, hogy potyognak a könnyei, s ezek a könnyek a földre hullva csillogó gyöngyszemekké válnak. A rózsaszirmok pedig csak mosolyogtak, és még szebben világítottak.

Az éjjel nyíló rózsák különleges helyet foglaltak el Bori lelkében és a virágoskertben is. Féltő gonddal foglalkozott velük, becézgette, dédelgette őket, megvédte a tűző naptól és a csípős őszi szelektől. Kapálta a földet körülöttük, kiszedte a gyomot, s napjában kétszer megöntözte őket. A rózsák pedig meghálálták ezt a nagy gondoskodást: olyan magasra nőttek, hogy alattuk kényelmesen elfért egy kerti pad, ahova Bori királynő, pihenni vágyva, szívesen leült.

Azon a tavaszi délutánon is így történt. Bori királynő alaposan elfáradt a melegben, a hajladozásban, a szerető gondoskodásban. Leült a szivárványszín rózsák alá a padra, gondolta, csak néhány percre, de a meleg, a kertben zsongó Élet és az alvó rózsák finom illata álomba ringatta. Olyan mélyen aludt, hogy a közelében fészekhelyet kereső rigópárt sem hallotta.

- Nézd csak, mit találtam, Rigó Mama! - csivitelte Rigó Papa. - Itt van Bori királynő, és nézd a haját! Milyen gyönyörű, dús és puha! S biztosan meleg is! - Valóban: Bori királynő haja dús aranyszínben hullott a vállára, szikrázva verte vissza a napsugarak szűrt fényét. - Rakjunk fészket a hajába, mert ez lesz a legjobb a mi kis tollas babáinknak! - lelkesedett Rigó Papa. - Bori biztosan megengedi, hiszen olyan jólelkű, s minket is nagyon szeret.

Rigó Mama kételkedve nézett a párjára, félrefordította a fejét, körberepülte Bori királynőt, majd visszatért Rigó Papa mellé a közeli almafa ágára.

- Hát... nem bánom. Próbáljuk meg - mondta Rigó Mama kissé bizonytalanul. - De csendben, fel ne ébredjen! Könnyű ágakból, friss levelekből építsük és puha tollakkal béleljük ki.

Így is tettek. Az egyik balra, a másik jobbra röppent, hozták a fészekágakat, az illatos, selymes leveleket, végül a kész rigóházikót finom tollakkal bélelték ki. Azután felröppentek a rózsabokor tetejére és büszkén nézték a művüket. Várták, hogy Bori királynő felébredjen és megbeszéljék vele a fészek-ügyet, azaz: rábeszéljék, hogy hadd maradjanak ők és leendő fiókáik a Bori királynő hajába épített fészekben.

Telt-múlt az idő, már esteledett, amikor Bori királynő ébredezni kezdett. Először csak a szemét nyitotta ki, pislogott néhányat, majd keze fejével kidörgölte az álmot belőle. Látva a kertjét esti fényben, elmosolyodott. A lemenő nap átsütött a leveleken, a virágok ezerszínű szirmain, és titokzatos árnyakat vetett a jól ismert zugokba. Az éjjel nyíló rózsák vele ébredtek, csak lassabban, mint Bori, mert nekik nem volt kezük kitörölni az egész napi alvás emlékét a szemükből. Bori fészkelődött egy kicsit, körülnézett, s ahogy elfordította a fejét, érezte, hogy valami van rajta. "Talán ráhullt egy rózsaszirom, amíg aludtam. Vagy egy falevél." - gondolta, és kezével a feje teteje felé nyúlt. S ekkor meghallotta a rigópár kétségbeesett csipogását.

Rigó Papa és Rigó Mama egyre nagyobb aggodalommal figyelte Bori ébredését, és amikor Bori elkezdte forgatni a fejét, Rigó Mama szemrehányóan Rigó Papa fülébe csipogta:

- Meglátod, ebből baj lesz! Már az elején sem tetszett nekem a dolog!

- Csendesen, Mama! - csipogta vissza Rigó Papa. - Még meghallja!

- Ha meghallja, hát meghallja! Úgyis kell vele beszélnünk - így a Rigó Mama. - De, nézd! A fészkünk felé nyújtja kezét! Jaj! Jaj! Jaj! Kedves fészkünk! Drága fészkünk! Mi lesz most velünk?! - csipogták fennhangon.

Bori felnézett a nagy lármára, és meglátta a halálra rémült párost. Kezét a pad karfájára támasztotta, s ettől Rigóék kissé megnyugodtak.

- Mi történt, kis rigóim? - kérdezte.

- A fészek... a fészkünk... - csipogta megszeppenve az egyik.

- Miféle fészek? Baj történik a házikótokkal? Hol van? Menjünk, hadd segítsek! - s már állt is volna fel, amikor Rigó Papa felkiáltott.

- Csak óvatosan, Bori királynő!... mert a fészkünk... - nem merte tovább mondani.

- Ejnye, Rigó Papa, Rigó Mama! - ráncolta össze Bori a szemöldökét. - Mondjátok el végre, mi történt a fészketekkel?

Rigó Mama Rigó Papára nézett, az vissza rá, majd amikor Rigó Mama szárnyával oldalba bökte a párját, Rigó Papa belekezdett a vallomásába.

- Az úgy volt, Bori királynő, hogy láttunk téged aludni a rózsabokor alatt... - torka összeszorult, egy csippanás sem jött ki rajta, hiába bökdöste Rigó Mama újra és újra, hogy mondja már!

- Igen - felelte csodálkozva Bori királynő - máskor is szoktam itt ülni és néha megesik, hogy elalszom.

- Igen - kezdett bele a történet folytatásába Rigó Papa -, de hamarosan itt a fészekrakás ideje, készülnünk kell a Tollas Babáink fogadására. Fészekhelyet kerestünk, s amikor megláttunk téged,... illetve a gyönyörű dús hajadat... - Rigó Papa tétovázott, de Bori mosolyát látva bátrabban folytatta. - Szóval, úgy gondoltuk, azaz úgy gondoltam - igazította ki magát Rigó Mama szikrázó szemébe nézve -, hogy fészeknek a legmegfelelőbb hely a te hajad lenne. Aranyszínű, meleg, illatos, és te olyan jó lelkű vagy, hogy biztosan megengeded, hogy a fejed tetején fészkeljünk. Meglátod, csodájára fognak járni az egész világon és még azon túl is! - vetette be Rigó Papa minden meggyőző erejét.

Bori királynő szeretettel nézte a madarakat, s szívében igazat is adott nekik. Csak hát az emberek mindennapjai mások. Ott járni kell és kelni, hajlongani, mosakodni, fésülködni, aludni, kergetőzni az erdőben, játszani a mókusokkal és táncolni az udvari bálokon. Ezt pedig fészekkel a fején nem lehet.

- Nagy megtiszteltetés számomra, hogy éppen az én fejemet választottátok fészekhelyül - mondta Bori komolyan -, de félek, hogy baja lesz a fészeknek és különösen a fiókáitoknak, mert nekem sokféle dolgom van minden nap. Ezért tegyük inkább a fészket a kert legszebb helyére: ennek a rózsabokornak a legvédettebb zugába. Így találkozunk majd minden nap, mintha a hajamban lennétek, de ti is és én is végezhetjük, amire rendelve vagyunk. Ti nevelitek a fiókáitokat, én pedig minden nap hozok friss magokat, édes gyümölcsöket, vizet és szeretetet, hogy növekedjetek békében. Na, mit szóltok hozzá? - kérdezte Bori vidáman.

- Háát, jó... - csipogta Rigó Papa nem túl nagy meggyőződéssel. - De mi... - nem fejezhette be a mondatot, mert Rigó Mama jól bokán rúgta, hogy hallgasson már, és inkább köszönje meg Bori gondoskodását.

- Köszönjük, nagyon köszönjük! - csipogták most már kórusban. Körberepültek a kertben s visszatérve rászálltak Bori vállára: az egyik egyfelől, a másik a másik oldalra. Itt vártak izgatottan a fészek árhelyezésére, na meg arra is, hogy ha kell, segítenek Borinak a lehulló ágakat felszedni.

Bori óvatosan leemelte fejéről a fészket, maga elé tartotta és gyönyörködött benne.

- Milyen szép! Milyen formás! Milyen meleg! - dicsérte a rigóknak. - Ez egy remekmű! - s áldásként homlokához érintette a fészket, átadva lelkének egy részét a holt anyagnak, hogy az élővé legyen.

A rigópáros büszkén kihúzta magát, Rigó Papa egy kicsit még jobban, s már éppen akarta mondani, hogy: Na ugye!, de Rigó Mama pillantása elhallgattatta.

Bori királynő pedig felállt, a rigóházat betette a bokor legvédettebb zugába, megsimogatta a pihegő Papát és Mamát, s e szavakkal köszönt el tőlük:

- Hogy most rendeztük dolgainkat, elmegyek lepihenni, tegyétek ezt ti is. Holnap is, és azután is minden nap eljövök hozzátok, s ami a legfontosabb: megmondom Cirmos Cecilnek, hogy a rózsabokor szent hely, vadászó szándékkal a közelébe se menjen, mert velem gyűlik meg a baja! Jó éjszakát az új fészekben, aludjatok jól, álmodjatok szépeket!

Az est csendjével lassan betakarta a kertet, a rózsák éji fénye egyre erősödött, illatuk könnyűvé és boldoggá tette a világot. Bori királynő még látta, ahogy Rigó Mama oda bújik Rigó Papához, kicsit még fészkelődnek, majd egyetlen puha pehelygombóccá válnak.

Bori bement a palotájába és boldog szívvel tért nyugovóra. Ma is tett valami jót, látott valami szépet, adott valamit magából. S érezte: ezzel nem kevesebb, hanem több lett, mert adni nagyobb öröm, mint kapni, s ha jó szívvel adunk, a világ ezerannyit ad vissza.