Egyszer volt, hol nem volt. Túl az Univerzumon, ahol az emberi képzelet határa véget ér, sőt az összes űrt magába foglaló régión, a Fehér Korongok és Fekete Lyukak dimenzióin is, a legfelső teremtői Birodalomban nagy volt az izgalom. Azért mert újra elkezdődött az a mindent felülmúló akció, ami a Birodalom közepét ketté szelő energiafolyamatban, az abszolút ősforrásban szokott lezajlani. Legszívesebben ezekhez az akciókhoz a teremtői dimenzióban létező Árnyfénylények minden alkalommal a segítségüket adták volna. A TEREMTŐ engedélye nélkül azonban nem tehették, hogy ebben a mindent lenyűgöző történésekbe beleavatkozzanak.
Éspedig abban, hogy a teremtői Birodalom közepét kettészelő ősforrás sziporkázó sugarában, ami egyben a lélek csírájának fészke, amiből az összes léti forma származik, milyen nehezen hatol bele egy határtalan erősségű, mindig más összetételű energiahullám. De, mert minden alkalommal más összetételű energiahullám hatol beléje, ezért mindig más teremtői eredmények alakulnak ki a folyamatok végén.
Az Árnyfénylények ezeket a különböző energiahullámokat akarták egységessé tenni. Annak ellenére is, hogy minden alkalommal egyformán zajlik le minden történés.
Éspedig úgy, hogy az ősforrás sziporkázó sugara először, hogyan kezd el bodrozódni, hogy mindig erősebb és erősebb fortyogó buborékokká váljon. Mert csak ezekkel a fortyogó buborékokkal tudja keresztül törni a Birodalom határát.
A TEREMTŐ akaratából a Birodalom határán túli dimenziókban mehet végbe az összes teremtési folyamat.
Ezen kívül nem csak azért kell azoknak a mindig más összetételű energiahullámoknak az ősforrás sugárzó tartalmát megváltoztatni, hogy amikor az izzó, fortyogó buborékok lehűlnek ne csak energiacsomóvá változzon egymásra tornyozódva. Hanem azért is, hogy különböző tartalmakkal teljenek
