1001210.htm
Cimszó: Aggházy Károly - Magyar Színművészeti
Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)
szemelycimszo
ferfinevcimszo
szuletesievtized: 1855
Szócikk: Aggházy Károly - zongoraművész és
zeneszerző, sz. 1855. okt. 30., megh. 1918. okt. 8. Budapesten. Nyolc éves
korában kezdett zongorázni, előbb Bartalusnál, majd három évig a Nemzeti
Zenedében tanult s már növendékkorában megjelent egy kompozíciója. A bécsi
Zenekedvelők Egyesületének Konzervatóriuma, ahová 1870-ben iratkozott be, a
második évfolyam végén egyhangúlag aranyéremmel tüntette ki. 1874-ben Liszt
Ferenc tanítványa volt, majd külföldi tanulmányútja után a budapesti
Zenekedvelök Egyesülete Intézetének zenetanára, 1891—92-ben pedig az Operaház
korrepetitora lett. Munkái közül különösen zongoradarabjaival szerezte meg
hírnevét, de színpadi művei is elismeréssel találkoztak. Megzenésítette Csíky
Gergely Szép lányok c. szművét, valamint Almásy Balogh Tihamér Borzáné Marcsája
c. népszművét. Az Operaház 1897. okt. 16. mutatta be Maritta c. 2 felv.
operáját. (Szövegét írta Fuhrmann Irén.)
Ez a címszó a Magyar Színművészeti
Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és
korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos
szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált
oldalképet!
https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//I/szin_I.0035.pdf
Az
itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti
lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy
Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és
Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás
(kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben
Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon
internetes változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B.
Kádár Zsuzsanna
A
szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928
HETJEGYUSORSZAM 1001210 Aggházy Károly
zongoraművész és zeneszerző, sz. yszuletesevey 1855§22§. okt. 30., megh.
yhalalevy 1918§24§. okt. 8. ytelepulesy Budapest§2§en. Nyolc éves korában
kezdett zongorázni, előbb yszemelynevy Bartalus§6§nál, majd három évig a
yintezmenyy Nemzeti Zenedé§8§ben tanult s már növendékkorában megjelent egy
kompozíciója. A yintezmenyy bécsi Zenekedvelők Egyesületének
Konzervatóriuma§8§, ahová yevszamy 1870§20§-ben iratkozott be, a második évfolyam
végén egyhangúlag aranyéremmel tüntette ki. yevszamy 1874§20§-ben yszemelynevy
Liszt Ferenc§6§ tanítványa volt, majd külföldi tanulmányútja után a yintezmenyy
budapesti Zenekedvelök Egyesülete Intézeté§8§nek zenetanára, yevszamy
1891§20§—92-ben pedig az yintezmenyy Operaház§8§ korrepetitora lett. Munkái
közül különösen zongoradarabjaival szerezte meg hírnevét, de színpadi művei is
elismeréssel találkoztak. Megzenésítette yszemelynevy Csíky Gergely§6§ ycimy
Szép lányok§10§ c. szművét, valamint yszemelynevy Almásy Balogh Tihamér§6§
ycimy Borzáné Marcsája§10§ c. népszművét. Az yintezmenyy Operaház§8§ yevszamy
1897§20§. okt. 16. mutatta be ycimy Maritta§10§ c. 2 felv. operáját. (Szövegét
írta yszemelynevy Fuhrmann Irén§6§.)
CSAKKOD 1001210 yszemelynevy Aggházy
Károly§6§ yszuletesevtizedy 185§32§ yhalalevtizedy 191§34§ ytelepulesy
Budapest§2§ yszemelynevy Bartalus§6§ yintezmenyy Nemzeti Zenede§8§ yintezmenyy
bécsi Zenekedvelők Egyesületének Konzervatóriuma§8§ yevtizedy 187§30§ yevtizedy
187§30§ yszemelynevy Liszt Ferenc§6§ yintezmenyy budapesti Zenekedvelök
Egyesülete Intézete§8§ yevtizedy 189§30§ yintezmenyy Operaház§8§ yszemelynevy
Csíky Gergely§6§ ycimy Szép lányok§10§ yszemelynevy Almásy Balogh Tihamér§6§
ycimy Borzáné Marcsája§10§ yintezmenyy Operaház§8§ yevtizedy 189§30§ ycimy
Maritta§10§ yszemelynevy Fuhrmann Irén§6§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1001210.htm
Ha hibát talál, keressen meg minket:
elit.project.2010s@gmail.com