1001300.htm

Cimszó: Agonizálás - Magyar Színművészeti Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)

szinhazifogalom

Szócikk: Agonizálás - annyit tesz mint haldoklás. A színpadi haldoklás tulajdonképpen egészen más természetű, mint a valódi élet haldoklása. Az életben a betegségnek ez a végső stádiuma csak hosszú idő lefolyásának az eredménye, a színpadon rendesen már csak az; agóniát láthatjuk!. A színésznek hangsúlyosan úgy kell megjátszani a halálnak ezt az ouverture-jét, hogy mintegy éreztetni kell a nézőközönséggel azt is, hogy tulajdonképpen milyen betegségnek a végső eredménye ez a színpadi agónia, . Az a színész, akinek a belső érzésvilága nem olyan gazdag, hogy a saját képzelerejéből alkossa meg a haldokló embernek végtusáját, az kell, hogy realisztikusan, vagyis egy valódi agóniának életbeni lefolyását maga előtt lássa és azt tanulmányozása után a színpadon mintegy lemásolja;. Azonban ennek az úgynevezett technikailag kiagyalt jelenetnek nem lesz olyan mély habása, mint a másiknak, amely nem a való életet kopírozza, hanem a saját fantáziájának agymunkája. Egy realisztikusan, tanulmány után megjátszott agonizáló játóknak a hatása nem is lehet olyan intenzív, mert az eszközök, amelyekkel a színész az életet leutánozza, csak technikai nyomokat hagy maga után és semmiesetre sem érinti a látó és hallgató publikumnak az érző szerveit. A gazdag képzeletű és érzésű színész önmaga teremti meg azt a képzelt hangulatot, amelybe saját magát belehajtja és beleéli és így sokkal jobban hat a figyelő érzékeire, mint a realisztikusan másoló színész, A realisztikus színésznek életutánzó technikája észszerűen tudatos, amíg a másik fajta színésznek elképzelt technikája tudatalatti és egybevegyül annak gazdagon bugyogó érzésvilágával. A színpadi agónia csakis akkor tudja a hallgató publikumot beleringatni a jelenetnek hatásába, ha az emberi közvetlenséggel hat a nézőnek érzésvilágára. Igaz ugyan, hogy nagy gyakorlattal a realisztikus technikát is lehet fejleszteni és azt fölfokozni. Az emberi életnek igazi agóniája a színpadon nem oly színes, nem oly hatásos,mint a színész képzelő erejének képletes haldoklása. Somlár Zsigmond

Ez a címszó a Magyar Színművészeti Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet!

https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//I/szin_I.0036.pdf

Az itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás (kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon internetes változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B. Kádár Zsuzsanna

A szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928

HETJEGYUSORSZAM 1001300 Agonizálás annyit tesz mint haldoklás. A színpadi haldoklás tulajdonképpen egészen más természetű, mint a valódi élet haldoklása. Az életben a betegségnek ez a végső stádiuma csak hosszú idő lefolyásának az eredménye, a színpadon rendesen már csak az; agóniát láthatjuk!. A színésznek hangsúlyosan úgy kell megjátszani a halálnak ezt az ouverture-jét, hogy mintegy éreztetni kell a nézőközönséggel azt is, hogy tulajdonképpen milyen betegségnek a végső eredménye ez a színpadi agónia, . Az a színész, akinek a belső érzésvilága nem olyan gazdag, hogy a saját képzelerejéből alkossa meg a haldokló embernek végtusáját, az kell, hogy realisztikusan, vagyis egy valódi agóniának életbeni lefolyását maga előtt lássa és azt tanulmányozása után a színpadon mintegy lemásolja;. Azonban ennek az úgynevezett technikailag kiagyalt jelenetnek nem lesz olyan mély habása, mint a másiknak, amely nem a való életet kopírozza, hanem a saját fantáziájának agymunkája. Egy realisztikusan, tanulmány után megjátszott agonizáló játóknak a hatása nem is lehet olyan intenzív, mert az eszközök, amelyekkel a színész az életet leutánozza, csak technikai nyomokat hagy maga után és semmiesetre sem érinti a látó és hallgató publikumnak az érző szerveit. A gazdag képzeletű és érzésű színész önmaga teremti meg azt a képzelt hangulatot, amelybe saját magát belehajtja és beleéli és így sokkal jobban hat a figyelő érzékeire, mint a realisztikusan másoló színész, A realisztikus színésznek életutánzó technikája észszerűen tudatos, amíg a másik fajta színésznek elképzelt technikája tudatalatti és egybevegyül annak gazdagon bugyogó érzésvilágával. A színpadi agónia csakis akkor tudja a hallgató publikumot beleringatni a jelenetnek hatásába, ha az emberi közvetlenséggel hat a nézőnek érzésvilágára. Igaz ugyan, hogy nagy gyakorlattal a realisztikus technikát is lehet fejleszteni és azt fölfokozni. Az emberi életnek igazi agóniája a színpadon nem oly színes, nem oly hatásos,mint a színész képzelő erejének képletes haldoklása. Somlár Zsigmond

CSAKKOD 1001300 https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1001300.htm

Ha hibát talál, keressen meg minket: elit.project.2010s@gmail.com