1001620.htm
Cimszó: Alapi Nándor - Magyar Színművészeti
Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)
szemelycimszo
ferfinevcimszo
szuletesievtized: 1885
Szócikk: Alapi Nándor - színész és
színigazgató, sz. 1886-ban, Alsóalapon (Fehér m.) A színiakadémia elvégzése
után a székesfehérvári színházhoz került. A világháborút végigküzdötte, mint
hadnagy súlyosan megsebesült és rokkantsága alatt a Székesfehérvári Újság
felelős szerkesztője volt. — 1909. jan. 22-én feleségül vette Relll Rózsit. —
1921-ben átvette a székesfehérvári színház igazgatását. — 1923-ban Országos
Kamaraszínház néven staggione-társulatot alapított, amellyel az ország nagyobb
városait járja és főkép komoly irodalmi művekkel ismerteti meg a vidéki
közönséget. Budapesten is több ízben vendégszerepelt társulatával. 1928. jan.
14-én Székesfehérvárott tartotta az Országos Kamaraszínház 1500-ik előadását,
melyen Sophokles »Antigone«-ja került színre. (A társulat kétezredik előadása
alkalmából (1929. ápr. 4. Győr) A. N. »Vándorlásunk« címen emlékkönyvet adott
ki. Megj. Budapest, 1929.)
Ez a címszó a Magyar Színművészeti
Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és
korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos
szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált
oldalképet!
https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//I/szin_I.0042.pdf
Az
itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti
lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy
Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és
Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás
(kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben
Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon
internetes változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B.
Kádár Zsuzsanna
A
szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928
HETJEGYUSORSZAM 1001620 Alapi Nándor színész
és színigazgató, sz. yszuletesevey 1886§22§-ban, ytelepulesy Alsóalap§2§on
(Fehér m.) A színiakadémia elvégzése után a yintezmenyy székesfehérvári
színház§8§hoz került. A világháborút végigküzdötte, mint hadnagy súlyosan
megsebesült és rokkantsága alatt a yintezmenyy Székesfehérvári Újság§8§ felelős
szerkesztője volt. — yevszamy 1909§20§. jan. 22-én feleségül vette Relll
Rózsit. — yevszamy 1921§20§-ben átvette a yintezmenyy székesfehérvári
színház§8§ igazgatását. — yevszamy 1923§20§-ban yintezmenyy Országos
Kamaraszínház§8§ néven staggione-társulatot alapított, amellyel az ország
nagyobb városait járja és főkép komoly irodalmi művekkel ismerteti meg a vidéki
közönséget. ytelepulesy Budapest§2§en is több ízben vendégszerepelt
társulatával. yevszamy 1928§20§. jan. 14-én ytelepulesy Székesfehérvár§2§ott
tartotta az yintezmenyy Országos Kamaraszínház§8§ yevszamy 1500§20§-ik
előadását, melyen yszemelynevy Sophokles§6§ »ycimy Antigone§10§«-ja került
színre. (A társulat kétezredik előadása alkalmából (yevszamy 1929§20§. ápr. 4.
ytelepulesy Győr§2§) A. N. »ycimy Vándorlásunk§10§« címen emlékkönyvet adott
ki. Megj. ytelepulesy Budapest§2§, yevszamy 1929§20§.)
CSAKKOD 1001620 yszemelynevy Alapi Nándor§6§
yszuletesevtizedy 188§32§ ytelepulesy Alsóalap§2§ yintezmenyy székesfehérvári
színház§8§ yintezmenyy Székesfehérvári Újság§8§ yevtizedy 190§30§ yevtizedy
192§30§ yintezmenyy székesfehérvári színház§8§ yevtizedy 192§30§ yintezmenyy
Országos Kamaraszínház§8§ ytelepulesy Budapest§2§ yevtizedy 192§30§ ytelepulesy
Székesfehérvár§2§ yintezmenyy Országos Kamaraszínház§8§ yevtizedy 150§30§
yszemelynevy Sophokles§6§ ycimy Antigone§10§ yevtizedy 192§30§ ytelepulesy
Győr§2§ ycimy Vándorlásunk§10§ ytelepulesy Budapest§2§ yevtizedy 192§30§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1001620.htm
Ha hibát talál, keressen meg minket:
elit.project.2010s@gmail.com