1002560.htm

 Cimszó: Alszeghy Irma - Magyar Színművészeti Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)

 

 szemelycimszo

 noinevcimszo

szuletesievtized: 1865

 

 Szócikk: Alszeghy Irma - színésznő, a Nemzeti Színház örökös tagja, sz. 1865. febr. 26-án, Pesten. Már 4 éves korában játszott a »Tündérlak Magyarhonban« c. népszínműben. A debute nagyszerűen sikerült, úgy, hogy ezentúl reá bizták a gyermekszerepeket; 14 éves korában beiratkozott a színiakadémiára, amelynek elvégzése után, 1884-ben, Paulay nyomban leszerződtette a Nemzeti Színházhoz, mint ösztöndíjas tagot. Ettől fogva állandóan és fokozatosan fejlődött és emelkedett annak elsőrendű tagjává, eleinte u.n. naiva, kiésőbb mint fiatal hősnő és drámai szende. 1888. febr, 7-én férjhezment Császár Imréhez, akivel együtt végezte el a színiakadémiát. Legismertebb sikerét a »Himfy dalai«-ban aratta. 1918. jan. 6-án a Nemzeti Színház örökös tagjává nevezték ki. 1924. jún. 21-én aranygyűrűvel tüntették ki; ugyanez év július havában nyugalomba vonult. Soha sem kereste a külső sikert és nagyhangú reklámot és ezért a köztudatban nem foglalta el az őt megillető helyet, holott asszonyosan meleg lényének egyszerűsége és közvetlensége, finom beszédmodora, as átélés tökéletes intenzitása a magyar színpad egyik legnagyobb és legnemesebb értékévé tette. Azok közé tartozik, akiknek a magyar színpadi kultúra modern fejlődésében és nagyszerű lendületében diadalmas és elévülhetetlen részük van. Főbb szerepei: Junia (Britanicus), Ilon (Nőuralom), Chrysosthemus (Elektra), Evelin (Léha világ), Thamia (Aesopus), Gabriella (A Gabi villa), a század eleji francia társadalmi színművek vezetőszerepei, Rose Bernát (Hauptmann), stb. (Dr. Bánóczi László.)

 

 

Ez a címszó a Magyar Színművészeti Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet!

 https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//I/szin_I.0051.pdf

 Az itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás (kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon internetes változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B. Kádár Zsuzsanna

 A szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928

 HETJEGYUSORSZAM 1002560 Alszeghy Irma színésznő, a yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ örökös tagja, sz. yszuletesevey 1865§22§. febr. 26-án, Pesten. Már 4 éves korában játszott a »ycimy Tündérlak Magyarhonban§10§« c. népszínműben. A debute nagyszerűen sikerült, úgy, hogy ezentúl reá bizták a gyermekszerepeket; 14 éves korában beiratkozott a yintezmenyy színiakadémiá§8§ra, amelynek elvégzése után, yevszamy 1884§20§-ben, yszemelynevy Paulay§6§ nyomban leszerződtette a yintezmenyy Nemzeti Színház§8§hoz, mint ösztöndíjas tagot. Ettől fogva állandóan és fokozatosan fejlődött és emelkedett annak elsőrendű tagjává, eleinte u.n. naiva, kiésőbb mint fiatal hősnő és drámai szende. yevszamy 1888§20§. febr, 7-én férjhezment yszemelynevy Császár Imré§6§hez, akivel együtt végezte el a yintezmenyy színiakadémiá§8§t. Legismertebb sikerét a »ycimy Himfy dalai§10§«-ban aratta. yevszamy 1918§20§. jan. 6-án a yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ örökös tagjává nevezték ki. yevszamy 1924§20§. jún. 21-én aranygyűrűvel tüntették ki; ugyanez év július havában nyugalomba vonult. Soha sem kereste a külső sikert és nagyhangú reklámot és ezért a köztudatban nem foglalta el az őt megillető helyet, holott asszonyosan meleg lényének egyszerűsége és közvetlensége, finom beszédmodora, as átélés tökéletes intenzitása a magyar színpad egyik legnagyobb és legnemesebb értékévé tette. Azok közé tartozik, akiknek a magyar színpadi kultúra modern fejlődésében és nagyszerű lendületében diadalmas és elévülhetetlen részük van. Főbb szerepei: yszerepy Junia§12§ (ycimy Britanicus§10§), yszerepy Ilon§12§ (ycimy Nőuralom§10§), yszerepy Chrysosthemus§12§ (ycimy Elektra§10§), yszerepy Evelin§12§ (ycimy Léha világ§10§), yszerepy Thamia§12§ (ycimy Aesopus§10§), yszerepy Gabriella§12§ (ycimy A Gabi villa§10§), a század eleji francia társadalmi színművek vezetőszerepei, yszerepy Rose Bernát§12§ (ycimy Hauptmann§10§), stb. (yszemelynevy Dr. Bánóczi László§6§.)

CSAKKOD 1002560 yszemelynevy Alszeghy Irma§6§ yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ yszuletesevtizedy 186§32§ ycimy Tündérlak Magyarhonban§10§ yintezmenyy színiakadémia§8§ yevtizedy 188§30§ yszemelynevy Paulay§6§ yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ yevtizedy 188§30§ yszemelynevy Császár Imre§6§ yintezmenyy színiakadémia§8§ ycimy Himfy dalai§10§ yevtizedy 191§30§ yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ yevtizedy 192§30§ yszerepy Junia§12§ ycimy Britanicus§10§ yszerepy Ilon§12§ ycimy Nőuralom§10§ yszerepy Chrysosthemus§12§ ycimy Elektra§10§ yszerepy Evelin§12§ ycimy Léha világ§10§ yszerepy Thamia§12§ ycimy Aesopus§10§ yszerepy Gabriella§12§ ycimy A Gabi villa§10§ yszerepy Rose Bernát§12§ ycimy Hauptmann§10§ yszemelynevy Dr. Bánóczi László§6§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1002560.htm

Ha hibát talál, keressen meg minket: elit.project.2010s@gmail.com