1004180.htm
Cimszó: Arcübasev Mihály - Magyar
Színművészeti Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)
szemelycimszo
ferfinevcimszo
szuletesievtized: 1875
Szócikk: Arcübasev Mihály - orosz író, sz.
1878-ban, Charkovban, megh. 1927. márc. 3-án, a varsói katonai kórházban.
»Szanin«. című regényével az egész művelt világ érdeklődését felkeltette.
Erősen hatása alatt áll a Stirner és Bakunin hirdette anarchizmusnak, de amint
az anarchizmus, épen úgy A. se volt képes eloszlatni az orosz lélekben a
nihilizmus sötét felhőjét. Úgy látszik, Weininger filozófiája is elevenen
foglalkoztatta, legalább is erről tanúskodnak nő-problémával foglalkozó drámái,
amelyek közül a Féltékenység és a Szenvedély Budapesten is színre került. A
Féltékenység a Vígszínházban, 1917. szept. 19-én, a Szenvedély 1918. nov.
23-án, u. o.
Ez a címszó a Magyar Színművészeti
Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és
korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos
szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált
oldalképet!
https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//I/szin_I.0081.pdf
Az
itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti
lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy
Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és
Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás
(kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben
Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon
internetes változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B.
Kádár Zsuzsanna
A
szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928
HETJEGYUSORSZAM 1004180 Arcübasev Mihály
PARAGRAFUSJELESSZOKEZDETynemzetisegy orosz§4§ író, sz. yszuletesevey
1878§22§-ban, ytelepulesy Charkov§2§ban, megh. yhalalevy 1927§24§. márc. 3-án,
a ytelepulesy varsó§2§i katonai kórházban. »ycimy Szanin§10§«. című regényével
az egész művelt világ érdeklődését felkeltette. Erősen hatása alatt áll a
yszemelynevy Stirner§6§ és yszemelynevy Bakunin§6§ hirdette anarchizmusnak, de
amint az anarchizmus, épen úgy A. se volt képes eloszlatni az orosz lélekben a
nihilizmus sötét felhőjét. Úgy látszik, yszemelynevy Weininger§6§ filozófiája
is elevenen foglalkoztatta, legalább is erről tanúskodnak nő-problémával
foglalkozó drámái, amelyek közül a ycimy Féltékenység§10§ és a ycimy Szenvedély§10§
ytelepulesy Budapest§2§en is színre került. A ycimy Féltékenység§10§ a
yintezmenyy Vígszínház§8§ban, yevszamy 1917§20§. szept. 19-én, a ycimy
Szenvedély§10§ yevszamy 1918§20§. nov. 23-án, u. o.
CSAKKOD 1004180 yszemelynevy Arcübasev
Mihály§6§ ynemzetisegy orosz§4§ yszuletesevtizedy 187§32§ ytelepulesy
Charkov§2§ yhalalevtizedy 192§34§ ytelepulesy varsó§2§ ycimy Szanin§10§
yszemelynevy Stirner§6§ yszemelynevy Bakunin§6§ yszemelynevy Weininger§6§ ycimy
Féltékenység§10§ ycimy Szenvedély§10§ ytelepulesy Budapest§2§ ycimy
Féltékenység§10§ yintezmenyy Vígszínház§8§ yevtizedy 191§30§ ycimy
Szenvedély§10§ yevtizedy 191§30§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1004180.htm
Ha hibát talál, keressen meg minket:
elit.project.2010s@gmail.com