1006730.htm

 Cimszó: Balla Károly - Magyar Színművészeti Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)

 

 szemelycimszo

 ferfinevcimszo

szuletesievtized: 1805

 

 Szócikk: Balla Károly - színész, színigazgató sz. 1803-ban, Sályon (Borsodm.), megh. 1881. szept. havában, Mezöcsáton. Atyja ref. lelkész volt, aki fiából szintén papot akart nevelni, de a 17 éves ifjú színésznek állt be és mint komikus kezdte pályafutását, Nagy Károlynál. 1828-ban igazgató lett és a Megyeri—Hetényi—Telepi direkcióban vett részt, majd Pesten is működött a Beleznay-kertben. 15 évig volt igazgató és tagjai között ott találjuk Lendvay Márton, Fáncsy Lajos, Kántorné, Lendvayné, Láng Lajos és neje, Jancsó Pál, Bartha János, Vásárhelyi Károly nevét. Feledhetetlen érdemet szerzett a nemzeti nyelv és műveltség terjesztése körül. 1835. november 7-én a Társalkodó 87. számában cikket írt, ezzel a címmel: »Vélemény a magyar játékszín körül tett néhány szóra.« 1842-ben visszavonult a színpadtól és a »Debrecen-Nagyváradi Értesítő« c. lapot szerkesztette 1873-ig. Szerepei: Tigris Róbert (Burgundi herceg), Bitter (Vallomások), Emma (Keresztes vitézek), Fabio (Totila, a góthusok királya), Tannenring (Visszatorlás), Öreg Moor (Haramiák), stb. Munkái: Játékszíni zsebkönyv. Nagyvárad, 1834. Körmagyar. Első magyar társastánc, Debrecen, 1878. Neje: Molnár Karolina, színésznő, akivel 1827-ben lépett házasságra. Egy év múlva ő is színésznő lett férje társulatánál. Jobb szerepei: Ronulde (Tigris Róbert), Emma (Keresztes vitézek), Amália (A bujdosó Ámor), Griseldis, stb. Megh. 1866. jún. 28-án, Debrecenben. Több német színdarabot fordított magyarra; nevezetesebbek: Kis káplár, dráma 3 felv. (Fried után.) 1833-ban került színre. Zelmira, vagy Zuniga kardja, dráma 3 felv (Majláth János gróf után), Debrecenben, 1833. szept. 14-én adták elő. Barátság és szív gyöngeségei, nézőjáték 5 felv, (Gutenberg után) előadták Hódmezővásárhelyen, 1833» jun. 24-én. Corday, Sarolta, vagy Marat halála, dráma 4 felv., Ducange Victor után ford. Maeger. Debrecen, 1837. ápr. 6. Bagolytükör, kóbor fickó vagy bohózatok bohózata, vj. 4 felv. (Nestroy után),Eger, 1837. dec. 3-án. Bonaparte Napóleon, vitézi játék. Irta: Fried.

 

 

Ez a címszó a Magyar Színművészeti Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet!

 https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//I/szin_I.0124.pdf

 Az itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás (kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon internetes változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B. Kádár Zsuzsanna

 A szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928

 HETJEGYUSORSZAM 1006730 Balla Károly színész, színigazgató sz. yszuletesevey 1803§22§-ban, ytelepulesy Sály§2§on (ytelepulesy Borsodm.§2§), megh. yhalalevy 1881§24§. szept. havában, ytelepulesy Mezöcsát§2§on. Atyja ref. lelkész volt, aki fiából szintén papot akart nevelni, de a 17 éves ifjú színésznek állt be és mint komikus kezdte pályafutását, yszemelynevy Nagy Károly§6§nál. yevszamy 1828§20§-ban igazgató lett és a yszemelynevy Megyeri§6§—yszemelynevy Hetényi§6§—yszemelynevy Telepi§6§ direkcióban vett részt, majd Pesten is működött a yintezmenyy Beleznay-kert§8§ben. 15 évig volt igazgató és tagjai között ott találjuk yszemelynevy Lendvay Márton§6§, yszemelynevy Fáncsy Lajos§6§, yszemelynevy Kántorné§6§, yszemelynevy Lendvayné§6§, yszemelynevy Láng Lajos§6§ és neje, yszemelynevy Jancsó Pál§6§, yszemelynevy Bartha János§6§, yszemelynevy Vásárhelyi Károly§6§ nevét. Feledhetetlen érdemet szerzett a nemzeti nyelv és műveltség terjesztése körül. yevszamy 1835§20§. november 7-én a yintezmenyy Társalkodó§8§ 87. számában cikket írt, ezzel a címmel: »ycimy Vélemény a magyar játékszín körül tett néhány szóra§10§.« yevszamy 1842§20§-ben visszavonult a színpadtól és a »yintezmenyy Debrecen-Nagyváradi Értesítő§8§« c. lapot szerkesztette yevszamy 1873§20§-ig. Szerepei: yszerepy Tigris Róbert§12§ (ycimy Burgundi herceg§10§), yszerepy Bitter§12§ (ycimy Vallomások§10§), yszerepy Emma§12§ (ycimy Keresztes vitézek§10§), yszerepy Fabio§12§ (ycimy Totila, a góthusok királya§10§), yszerepy Tannenring§12§ (ycimy Visszatorlás§10§), yszerepy Öreg Moor§12§ (ycimy Haramiák§10§), stb. Munkái: ycimy Játékszíni zsebkönyv§10§. ytelepulesy Nagyvárad§2§, yevszamy 1834§20§. ycimy Körmagyar§10§. Első magyar társastánc, ytelepulesy Debrecen§2§, yevszamy 1878§20§. 1006730.1 CSALADTAGKEZDODIK Neje: yszemelynevy Molnár Karolina§6§, színésznő, akivel yevszamy 1827§20§-ben lépett házasságra. Egy év múlva ő is színésznő lett férje társulatánál. Jobb szerepei: yszerepy Ronulde§12§ (ycimy Tigris Róbert§10§), yszerepy Emma§12§ (ycimy Keresztes vitézek§10§), yszerepy Amália§12§ (ycimy A bujdosó Ámor§10§), yszerepy Griseldis§12§, stb. Megh. yevszamy 1866§20§. jún. 28-án, ytelepulesy Debrecen§2§ben. Több ynyelvy német§14§ színdarabot fordított magyarra; nevezetesebbek: ycimy Kis káplár§10§, dráma 3 felv. (yszemelynevy Fried§6§ után.) yevszamy 1833§20§-ban került színre. ycimy Zelmira, vagy Zuniga kardja§10§, dráma 3 felv (yszemelynevy Majláth János gróf§6§ után), ytelepulesy Debrecen§2§ben, yevszamy 1833§20§. szept. 14-én adták elő. ycimy Barátság és szív gyöngeségei§10§, nézőjáték 5 felv, (yszemelynevy Gutenberg§6§ után) előadták ytelepulesy Hódmezővásárhely§2§en, yevszamy 1833§20§» jun. 24-én. ycimy Corday, Sarolta, vagy Marat halála§10§, dráma 4 felv., yszemelynevy Ducange Victor§6§ után ford. yszemelynevy Maeger§6§. ytelepulesy Debrecen§2§, yevszamy 1837§20§. ápr. 6. ycimy Bagolytükör, kóbor fickó vagy bohózatok bohózata§10§, vj. 4 felv. (yszemelynevy Nestroy§6§ után),ytelepulesy Eger§2§, yevszamy 1837§20§. dec. 3-án. ycimy Bonaparte Napóleon§10§, vitézi játék. Irta: yszemelynevy Fried§6§.

CSAKKOD 1006730 yszemelynevy Balla Károly§6§ yszuletesevtizedy 180§32§ ytelepulesy Sály§2§ ytelepulesy Borsodm.§2§ yhalalevtizedy 188§34§ ytelepulesy Mezöcsát§2§ yszemelynevy Nagy Károly§6§ yevtizedy 182§30§ yszemelynevy Megyeri§6§ yszemelynevy Hetényi§6§ yszemelynevy Telepi§6§ yintezmenyy Beleznay-kert§8§ yszemelynevy Lendvay Márton§6§ yszemelynevy Fáncsy Lajos§6§ yszemelynevy Kántorne§6§ yszemelynevy Lendvayne§6§ yszemelynevy Láng Lajos§6§ yszemelynevy Jancsó Pál§6§ yszemelynevy Bartha János§6§ yszemelynevy Vásárhelyi Károly§6§ yevtizedy 183§30§ yintezmenyy Társalkodó§8§ ycimy Vélemény a magyar játékszín körül tett néhány szóra§10§ yevtizedy 184§30§ yintezmenyy Debrecen-Nagyváradi Értesítő§8§ yevtizedy 187§30§ yszerepy Tigris Róbert§12§ ycimy Burgundi herceg§10§ yszerepy Bitter§12§ ycimy Vallomások§10§ yszerepy Emma§12§ ycimy Keresztes vitézek§10§ yszerepy Fabio§12§ ycimy Totila, a góthusok királya§10§ yszerepy Tannenring§12§ ycimy Visszatorlás§10§ yszerepy Öreg Moor§12§ ycimy Haramiák§10§ ycimy Játékszíni zsebkönyv§10§ ytelepulesy Nagyvárad§2§ yevtizedy 183§30§ ycimy Körmagyar§10§ ytelepulesy Debrecen§2§ yevtizedy 187§30§ yszemelynevy Molnár Karolina§6§ yevtizedy 182§30§ yszerepy Ronulde§12§ ycimy Tigris Róbert§10§ yszerepy Emma§12§ ycimy Keresztes vitézek§10§ yszerepy Amália§12§ ycimy A bujdosó Ámor§10§ yszerepy Griseldis§12§ yevtizedy 186§30§ ytelepulesy Debrecen§2§ ynyelvy német§14§ ycimy Kis káplár§10§ yszemelynevy Fried§6§ yevtizedy 183§30§ ycimy Zelmira, vagy Zuniga kardja§10§ yszemelynevy Majláth János gróf§6§ ytelepulesy Debrecen§2§ yevtizedy 183§30§ ycimy Barátság és szív gyöngeségei§10§ yszemelynevy Gutenberg§6§ ytelepulesy Hódmezővásárhely§2§ yevtizedy 183§30§ ycimy Corday, Sarolta, vagy Marat halála§10§ yszemelynevy Ducange Victor§6§ yszemelynevy Maeger§6§ ytelepulesy Debrecen§2§ yevtizedy 183§30§ ycimy Bagolytükör, kóbor fickó vagy bohózatok bohózata§10§ yszemelynevy Nestroy§6§ ytelepulesy Eger§2§ yevtizedy 183§30§ ycimy Bonaparte Napóleon§10§ yszemelynevy Fried§6§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1006730.htm

Ha hibát talál, keressen meg minket: elit.project.2010s@gmail.com