1009520.htm

 Cimszó: Bartkó Etel - Magyar Színművészeti Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)

 

 szemelycimszo

 noinevcimszo

szuletesievtized: 1895

 

 Szócikk: Bartkó Etel - színésznő, sz. 1892. jún. 14-én, Budapesten. A felső-leányiskola elvégzése után beiratkozott a színművészeti akadémiára, onnan a színészegyesületi iskolába. 1910-ben színésznő lett Nagyváradon. Első fellépése a »Tilos a csók« c. Vincze-operett Henriette énekesnő szerepében volt. Váradról Pécsre került, hol a »Cigányszerelem« Ilonájában volt sikere. Innen Buda-Temesvárra került. 1912-ben a Népopera primadonnája volt. 1915. elején férjhez ment Mészáros Zoltán mezőtúri földbirtokoshoz, akitől elvált. 1919-ben visszatért a színpadra és Újpesten és az Eskü-téri színházban játszott, azután Nagyváradon volt egy évig primadonna, Parlagi Lajos igazgató társulatánál. Innen Temesvárra szerződött, majd Kolozsvárt, Aradon, Róna Dezső igazgatónál működött. Ezután Faragó Ödön igazgatóhoz ment és fellépett Léván, Érsekújvárt, Komáromban stb. Ekkor végleg visszavonult a színpadtól. Később férjhez ment és Temesvárott telepedett meg.

 

 

Ez a címszó a Magyar Színművészeti Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet!

 https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//I/szin_I.0160.pdf

 Az itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás (kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon internetes változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B. Kádár Zsuzsanna

 A szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928

 HETJEGYUSORSZAM 1009520 Bartkó Etel színésznő, sz. yszuletesevey 1892§22§. jún. 14-én, ytelepulesy Budapest§2§en. A felső-leányiskola elvégzése után beiratkozott a yintezmenyy színművészeti akadémiá§8§ra, onnan a színészegyesületi iskolába. yevszamy 1910§20§-ben színésznő lett ytelepulesy Nagyvárad§2§on. Első fellépése a »ycimy Tilos a csók§10§« c. yszemelynevy Vincze§6§-operett yszerepy Henriette énekesnő§12§ szerepében volt. ytelepulesy Várad§2§ról ytelepulesy Pécs§2§re került, hol a »ycimy Cigányszerelem§10§« yszerepy Ilonájá§12§ban volt sikere. Innen ytelepulesy Buda-Temesvár§2§ra került. yevszamy 1912§20§-ben a yintezmenyy Népopera§8§ primadonnája volt. yevszamy 1915§20§. elején férjhez ment yszemelynevy Mészáros Zoltán§6§ ytelepulesy mezőtúr§2§i földbirtokoshoz, akitől elvált. yevszamy 1919§20§-ben visszatért a színpadra és ytelepulesy Újpest§2§en és az yintezmenyy Eskü-téri színház§8§ban játszott, azután ytelepulesy Nagyvárad§2§on volt egy évig primadonna, yszemelynevy Parlagi Lajos§6§ igazgató társulatánál. Innen ytelepulesy Temesvár§2§ra szerződött, majd ytelepulesy Kolozsvár§2§t, ytelepulesy Arad§2§on, yszemelynevy Róna Dezső§6§ igazgatónál működött. Ezután yszemelynevy Faragó Ödön§6§ igazgatóhoz ment és fellépett ytelepulesy Lévá§2§n, ytelepulesy Érsekújvár§2§t, ytelepulesy Komárom§2§ban stb. Ekkor végleg visszavonult a színpadtól. Később férjhez ment és ytelepulesy Temesvár§2§ott telepedett meg.

CSAKKOD 1009520 yszemelynevy Bartkó Etel§6§ yszuletesevtizedy 189§32§ ytelepulesy Budapest§2§ yintezmenyy színművészeti akadémia§8§ yevtizedy 191§30§ ytelepulesy Nagyvárad§2§ ycimy Tilos a csók§10§ yszemelynevy Vincze§6§ yszerepy Henriette énekesnő§12§ ytelepulesy Várad§2§ ytelepulesy Pécs§2§ ycimy Cigányszerelem§10§ yszerepy Ilonája§12§ ytelepulesy Buda-Temesvár§2§ yevtizedy 191§30§ yintezmenyy Népopera§8§ yevtizedy 191§30§ yszemelynevy Mészáros Zoltán§6§ ytelepulesy mezőtúr§2§ yevtizedy 191§30§ ytelepulesy Újpest§2§ yintezmenyy Eskü-téri színház§8§ ytelepulesy Nagyvárad§2§ yszemelynevy Parlagi Lajos§6§ ytelepulesy Temesvár§2§ ytelepulesy Kolozsvár§2§ ytelepulesy Arad§2§ yszemelynevy Róna Dezső§6§ yszemelynevy Faragó Ödön§6§ ytelepulesy Léva§2§ ytelepulesy Érsekújvár§2§ ytelepulesy Komárom§2§ ytelepulesy Temesvár§2§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1009520.htm

Ha hibát talál, keressen meg minket: elit.project.2010s@gmail.com