1009630.htm

 Cimszó: Bartos Gyula - Magyar Színművészeti Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)

 

 szemelycimszo

 ferfinevcimszo

szuletesievtized: 1875

 

 Szócikk: Bartos Gyula - színész, a Nemzeti Színház tagja, sz. 1872. ápr. 7-én, Szegeden, Atyja: B. Vilmos, tisztviselő, megh. 1915. aug. 15-én, Szegeden. 14 éves korában megszökött hazulról és színészekkel faluzott. Előbb Pesti Ihász Lajos színigazgatónál működött, majd Szabadhegyi Aladárhoz szerződött, de ez az igazgatója elveszti koncesszióját, mire visszakerül az iskolába és leteszi az érettségit. Ezután beiratkozik a színművészeti akadémiára, ahol Bercsényi Béla, Császár Imre és Jászai Mari voltak tanárai. Először Kövesi Alberthez szerződött, Sátoraljaújhelyre. Működött még Nyitrán és Vácon is, onnan Megyeri Dezső Kolozsvárra, később Krecsányi Ignác Szegedre vitte. Majd újra Kolozsvárra kerül, innen ismét Szegedre, végül Temesvár és Buda színpadjain működik. 1906. jún. 7-én mint vendég fellép a Nemzeti Színházban a »Folt, amely tisztít« c. dráma Don Justo szerepében és ez évben szerződtetik. Mint szerződött tag, 1907. máj. 13-án lépett föl először. Főbb szerepei: Kereskedő (Pathelin mester), Vén betyár (Bakony), Hamlet atyjának szelleme, Bannai Gerő (Rang és mód), Castel Jaloux (Cyrano), Galagonya (Sok hűhó. semmiért), Pókai Péter (Te csak pipálj, Ladányi), Lear király, Könyök (Szeget szeggel), Malone ,(Tanner John házassága), Gyengő (Vén gazember), Biró (Falusi verebek) János (Egy magyar nábob), Szoby Mihály (Mohács), Shylock (Velencei kalmár), Pasquinot (Regényesek), Kurjancs (Vihar), Szuzinov (Szibéria), Baptista (Makrancos hölgy), Geszti (Báthory Zsigmond) stb. Bartos kitűnő megfigyelő, aki az élet valóságának jellemző momentumaiból rakja össze alakításait, anélkül azonban, hogy ez a karakterek egységének rovására menne. Rendkívül pontos és lelkiismeretes színész, alakjai sohasem mutatnak fel hézagot, sem az elképzelésben, sem a megcsinálásban.

A szócikkben a vezetéknév rövidítésével fordul elő: Bartos Vilmos

 

 

Ez a címszó a Magyar Színművészeti Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet!

 https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//I/szin_I.0162.pdf

 Az itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás (kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon internetes változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B. Kádár Zsuzsanna

 A szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928

 HETJEGYUSORSZAM 1009630 Bartos Gyula színész, a yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ tagja, sz. yszuletesevey 1872§22§. ápr. 7-én, ytelepulesy Szeged§2§en, Atyja: yszemelynevy B. Vilmos§6§, tisztviselő, megh. yhalalevy 1915§24§. aug. 15-én, ytelepulesy Szeged§2§en. 14 éves korában megszökött hazulról és színészekkel faluzott. Előbb yszemelynevy Pesti Ihász Lajos§6§ színigazgatónál működött, majd yszemelynevy Szabadhegyi Aladár§6§hoz szerződött, de ez az igazgatója elveszti koncesszióját, mire visszakerül az iskolába és leteszi az érettségit. Ezután beiratkozik a yintezmenyy színművészeti akadémiá§8§ra, ahol yszemelynevy Bercsényi Béla§6§, yszemelynevy Császár Imre§6§ és yszemelynevy Jászai Mari§6§ voltak tanárai. Először yszemelynevy Kövesi Albert§6§hez szerződött, ytelepulesy Sátoraljaújhely§2§re. Működött még ytelepulesy Nyitrá§2§n és ytelepulesy Vác§2§on is, onnan yszemelynevy Megyeri Dezső§6§ ytelepulesy Kolozsvár§2§ra, később yszemelynevy Krecsányi Ignác§6§ ytelepulesy Szeged§2§re vitte. Majd újra ytelepulesy Kolozsvár§2§ra kerül, innen ismét ytelepulesy Szeged§2§re, végül ytelepulesy Temesvár§2§ és ytelepulesy Buda§2§ színpadjain működik. yevszamy 1906§20§. jún. 7-én mint vendég fellép a yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ban a »ycimy Folt, amely tisztít§10§« c. dráma yszerepy Don Justo§12§ szerepében és ez évben szerződtetik. Mint szerződött tag, yevszamy 1907§20§. máj. 13-án lépett föl először. Főbb szerepei: yszerepy Kereskedő§12§ (ycimy Pathelin mester§10§), yszerepy Vén betyár§12§ (ycimy Bakony§10§), yszerepy Hamlet atyjának szelleme§12§, yszerepy Bannai Gerő§12§ (ycimy Rang és mód§10§), yszerepy Castel Jaloux§12§ (ycimy Cyrano§10§), yszerepy Galagonya§12§ (ycimy Sok hűhó. semmiért§10§), yszerepy Pókai Péter§12§ (ycimy Te csak pipálj, Ladányi§10§), yszerepy Lear király§12§, yszerepy Könyök§12§ (ycimy Szeget szeggel§10§), yszerepy Malone§12§ ,(ycimy Tanner John házassága§10§), yszerepy Gyengő§12§ (ycimy Vén gazember§10§), yszerepy Biró§12§ (ycimy Falusi verebek§10§) yszerepy János§12§ (ycimy Egy magyar nábob§10§), yszerepy Szoby Mihály§12§ (ycimy Mohács§10§), yszerepy Shylock§12§ (ycimy Velencei kalmár§10§), yszerepy Pasquinot§12§ (ycimy Regényesek§10§), yszerepy Kurjancs§12§ (ycimy Vihar§10§), yszerepy Szuzinov§12§ (ycimy Szibéria§10§), yszerepy Baptista§12§ (ycimy Makrancos hölgy§10§), yszerepy Geszti§12§ (ycimy Báthory Zsigmond§10§) stb. yszemelynevy Bartos§6§ kitűnő megfigyelő, aki az élet valóságának jellemző momentumaiból rakja össze alakításait, anélkül azonban, hogy ez a karakterek egységének rovására menne. Rendkívül pontos és lelkiismeretes színész, alakjai sohasem mutatnak fel hézagot, sem az elképzelésben, sem a megcsinálásban.

CSAKKOD 1009630 yszemelynevy Bartos Gyula§6§ yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ yszuletesevtizedy 187§32§ ytelepulesy Szeged§2§ yszemelynevy B. Vilmos§6§ yhalalevtizedy 191§34§ ytelepulesy Szeged§2§ yszemelynevy Pesti Ihász Lajos§6§ yszemelynevy Szabadhegyi Aladár§6§ yintezmenyy színművészeti akadémia§8§ yszemelynevy Bercsényi Béla§6§ yszemelynevy Császár Imre§6§ yszemelynevy Jászai Mari§6§ yszemelynevy Kövesi Albert§6§ ytelepulesy Sátoraljaújhely§2§ ytelepulesy Nyitra§2§ ytelepulesy Vác§2§ yszemelynevy Megyeri Dezső§6§ ytelepulesy Kolozsvár§2§ yszemelynevy Krecsányi Ignác§6§ ytelepulesy Szeged§2§ ytelepulesy Kolozsvár§2§ ytelepulesy Szeged§2§ ytelepulesy Temesvár§2§ ytelepulesy Buda§2§ yevtizedy 190§30§ yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ ycimy Folt, amely tisztít§10§ yszerepy Don Justo§12§ yevtizedy 190§30§ yszerepy Kereskedő§12§ ycimy Pathelin mester§10§ yszerepy Vén betyár§12§ ycimy Bakony§10§ yszerepy Hamlet atyjának szelleme§12§ yszerepy Bannai Gerő§12§ ycimy Rang és mód§10§ yszerepy Castel Jaloux§12§ ycimy Cyrano§10§ yszerepy Galagonya§12§ ycimy Sok hűhó. semmiért§10§ yszerepy Pókai Péter§12§ ycimy Te csak pipálj, Ladányi§10§ yszerepy Lear király§12§ yszerepy Könyök§12§ ycimy Szeget szeggel§10§ yszerepy Malone§12§ ycimy Tanner John házassága§10§ yszerepy Gyengő§12§ ycimy Vén gazember§10§ yszerepy Biró§12§ ycimy Falusi verebek§10§ yszerepy János§12§ ycimy Egy magyar nábob§10§ yszerepy Szoby Mihály§12§ ycimy Mohács§10§ yszerepy Shylock§12§ ycimy Velencei kalmár§10§ yszerepy Pasquinot§12§ ycimy Regényesek§10§ yszerepy Kurjancs§12§ ycimy Vihar§10§ yszerepy Szuzinov§12§ ycimy Szibéria§10§ yszerepy Baptista§12§ ycimy Makrancos hölgy§10§ yszerepy Geszti§12§ ycimy Báthory Zsigmond§10§ yszemelynevy Bartos§6§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1009630.htm

Ha hibát talál, keressen meg minket: elit.project.2010s@gmail.com