1009690.htm

 Cimszó: Basilides Mária - Magyar Színművészeti Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)

 

 szemelycimszo

 noinevcimszo

szuletesievtized: 1885

 

 Szócikk: Basilides Mária - (murányaljai) operaénekesnő, sz. 1888. nov. 11-én, Jolsván (Gömörm.). Atyja B. Gusztáv, polgármester volt. Anyja kékkői Szomor Mária. 1911-ben végezte a budapesti Zeneművészeti Főiskolát, ahol művészi oklevelet nyert. Még ugyanebben az évben az akkor alakuló Népoperához hívták, ahol már első fellépésekor feltűnt bársonyos, meleg hangja és tehetsége. 1915-ben a M. Kir. Operaházhoz szerződött és annak azóta első alt-énekesnője. Főbb szerepei: Orfeusz, Mignon, Carmen, Delila, Azucena, stb., továbbá klasszikus operák és a Wagner-dalművek alt-szerepei. Színházi működésén kívül a hangversenyéneklés minden területén igen nagy tekintélye van. Az 1918. óta Budapesten előadott csaknem összes nagyobb oratórium-előadások alt-szólamát B. énekelte és a nevezetesebb modern szerzőink, így Bartók Béla és Kodály Zoltán elsősorban B.-re bízzák dalaik első bemutatóit. A Filharmóniai Társaságnak, az Ének- és Zenekaregyesületnek és a Palestrina Kórusnak állandó énekesnője. 1923. óta, amióta külföldi vendégszereplésekre hívják, világhírű nevet szerzett. Európa zenei fővárosainak operáiban, koncerttermeiben igen sűrűn szerepel: Berlinben, Londonban, Bécsben, Drezdában, Kopenhágában, Prágában, Münchenben, Kölnben, Antwerpenben, Oslóban, stb. Strauss Richard, Walter Brunó, Kleiber, Busch, Knappertsbusch, Schalk, Ochs Siegfried, Abendroth, stb. vezénylete alatt énekelt gyakran. Mint operaénekesnőnek, de mint dal- ób oratoriuménekesnőnek is rendkívüli sikere van bel- és külföldön. 1913-ban ment férjhez Péterfi István ügyvédhez. Előadóművészetének alapja gyönyörű zengésű orgánuma,melyet ideális muzikalitás, tökéletes énektudás vezet. Interpretálásában, legyen az Bach-, Handel-, Schubert-, Mahler-, Hindemith- vagy Bartók-mű, találkozik az ihletett előadóművész intenciója a tudatos egyéniség magas intellektusával. Basilides Mária művészi pályáján teljes az összhang talentuma és eredményei között. De az ő karrierjében megvan az is, ami legritkább hazai művészi életünkben, hogy egyformán szeretik, megbecsülik s elismerik itthon és külföldön. Amennyire példaadó munkálkodása, annyira buzditó minden komoly törekvése, a meg nem alkuvó és valóban tehetséges művésznek páratlan népszerűsége. (Lányi Viktor)

A szócikkben a vezetéknév rövidítésével fordul elő: Basilides Gusztáv

 

 

Ez a címszó a Magyar Színművészeti Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet!

 https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//I/szin_I.0162.pdf

 Az itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás (kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon internetes változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B. Kádár Zsuzsanna

 A szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928

 HETJEGYUSORSZAM 1009690 Basilides Mária (ytelepulesy murányalja§2§i) operaénekesnő, sz. yszuletesevey 1888§22§. nov. 11-én, ytelepulesy Jolsvá§2§n (ytelepulesy Gömörm.§2§). Atyja yszemelynevy B. Gusztáv§6§, polgármester volt. Anyja ytelepulesy kékkő§2§i yszemelynevy Szomor Mária§6§. yevszamy 1911§20§-ben végezte a yintezmenyy budapesti Zeneművészeti Főiskolá§8§t, ahol művészi oklevelet nyert. Még ugyanebben az évben az akkor alakuló yintezmenyy Népoperá§8§hoz hívták, ahol már első fellépésekor feltűnt bársonyos, meleg hangja és tehetsége. yevszamy 1915§20§-ben a yintezmenyy M. Kir. Operaház§8§hoz szerződött és annak azóta első alt-énekesnője. Főbb szerepei: yszerepy Orfeusz§12§, yszerepy Mignon§12§, yszerepy Carmen§12§, yszerepy Delila§12§, yszerepy Azucena§12§, stb., továbbá klasszikus operák és a yszemelynevy Wagner§6§-dalművek alt-szerepei. Színházi működésén kívül a hangversenyéneklés minden területén igen nagy tekintélye van. Az yevszamy 1918§20§. óta ytelepulesy Budapest§2§en előadott csaknem összes nagyobb oratórium-előadások alt-szólamát B. énekelte és a nevezetesebb modern szerzőink, így yszemelynevy Bartók Béla§6§ és yszemelynevy Kodály Zoltán§6§ elsősorban B.-re bízzák dalaik első bemutatóit. A yintezmenyy Filharmóniai Társaság§8§nak, az yintezmenyy Ének- és Zenekaregyesület§8§nek és a yintezmenyy Palestrina Kórus§8§nak állandó énekesnője. yevszamy 1923§20§. óta, amióta külföldi vendégszereplésekre hívják, világhírű nevet szerzett. Európa zenei ytelepulesy főváros§2§ainak operáiban, koncerttermeiben igen sűrűn szerepel: ytelepulesy Berlin§2§ben, ytelepulesy London§2§ban, ytelepulesy Bécs§2§ben, ytelepulesy Drezdá§2§ban, ytelepulesy Kopenhágá§2§ban, ytelepulesy Prágá§2§ban, ytelepulesy München§2§ben, ytelepulesy Köln§2§ben, ytelepulesy Antwerpen§2§ben, ytelepulesy Osló§2§ban, stb. yszemelynevy Strauss Richard§6§, yszemelynevy Walter Brunó§6§, yszemelynevy Kleiber§6§, yszemelynevy Busch§6§, yszemelynevy Knappertsbusch§6§, yszemelynevy Schalk§6§, yszemelynevy Ochs Siegfried§6§, yszemelynevy Abendroth§6§, stb. vezénylete alatt énekelt gyakran. Mint operaénekesnőnek, de mint dal- ób oratoriuménekesnőnek is rendkívüli sikere van bel- és külföldön. yevszamy 1913§20§-ban ment férjhez yszemelynevy Péterfi István§6§ ügyvédhez. Előadóművészetének alapja gyönyörű zengésű orgánuma,melyet ideális muzikalitás, tökéletes énektudás vezet. Interpretálásában, legyen az yszemelynevy Bach§6§-, yszemelynevy Handel§6§-, yszemelynevy Schubert§6§-, yszemelynevy Mahler§6§-, yszemelynevy Hindemith§6§- vagy yszemelynevy Bartók§6§-mű, találkozik az ihletett előadóművész intenciója a tudatos egyéniség magas intellektusával. yszemelynevy Basilides Mária§6§ művészi pályáján teljes az összhang talentuma és eredményei között. De az ő karrierjében megvan az is, ami legritkább hazai művészi életünkben, hogy egyformán szeretik, megbecsülik s elismerik itthon és külföldön. Amennyire példaadó munkálkodása, annyira buzditó minden komoly törekvése, a meg nem alkuvó és valóban tehetséges művésznek páratlan népszerűsége. (yszemelynevy Lányi Viktor§6§)

CSAKKOD 1009690 yszemelynevy Basilides Mária§6§ ytelepulesy murányalja§2§ yszuletesevtizedy 188§32§ ytelepulesy Jolsva§2§ ytelepulesy Gömörm.§2§ yszemelynevy B. Gusztáv§6§ ytelepulesy kékkő§2§ yszemelynevy Szomor Mária§6§ yevtizedy 191§30§ yintezmenyy budapesti Zeneművészeti Főiskola§8§ yintezmenyy Népopera§8§ yevtizedy 191§30§ yintezmenyy M. Kir. Operaház§8§ yszerepy Orfeusz§12§ yszerepy Mignon§12§ yszerepy Carmen§12§ yszerepy Delila§12§ yszerepy Azucena§12§ yszemelynevy Wagner§6§ yevtizedy 191§30§ ytelepulesy Budapest§2§ yszemelynevy Bartók Béla§6§ yszemelynevy Kodály Zoltán§6§ yintezmenyy Filharmóniai Társaság§8§ yintezmenyy Ének- és Zenekaregyesület§8§ yintezmenyy Palestrina Kórus§8§ yevtizedy 192§30§ ytelepulesy főváros§2§ ytelepulesy Berlin§2§ ytelepulesy London§2§ ytelepulesy Bécs§2§ ytelepulesy Drezda§2§ ytelepulesy Kopenhága§2§ ytelepulesy Prága§2§ ytelepulesy München§2§ ytelepulesy Köln§2§ ytelepulesy Antwerpen§2§ ytelepulesy Osló§2§ yszemelynevy Strauss Richard§6§ yszemelynevy Walter Brunó§6§ yszemelynevy Kleiber§6§ yszemelynevy Busch§6§ yszemelynevy Knappertsbusch§6§ yszemelynevy Schalk§6§ yszemelynevy Ochs Siegfried§6§ yszemelynevy Abendroth§6§ yevtizedy 191§30§ yszemelynevy Péterfi István§6§ yszemelynevy Bach§6§ yszemelynevy Handel§6§ yszemelynevy Schubert§6§ yszemelynevy Mahler§6§ yszemelynevy Hindemith§6§ yszemelynevy Bartók§6§ yszemelynevy Basilides Mária§6§ yszemelynevy Lányi Viktor§6§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1009690.htm

Ha hibát talál, keressen meg minket: elit.project.2010s@gmail.com