1009800.htm
Cimszó: Báthory Romancsik Mihály - Magyar
Színművészeti Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)
szemelycimszo
ferfinevcimszo
szuletesievtized: 1855
Szócikk: Báthory Romancsik Mihály - színész,
színészeti szakíró, sz. 1853. nov. 27-én, Nagyváradon, megh. 1888 jan. 19-én,
Léván. Atyja, R. Mihály, tanár volt. Szülővárosában elvégezte középiskoláit,
1872-ben a színészethez kerül és a »Báthory« nevet veszi fel. Előbb súgónak
használják, miután sokat betegeskedett és ugyancsak súgónak szerződik a
Népszínházhoz, 1875-ben, ahol 3 évet tölt. 1879-ben Kassán megindította a
»Színészeti Közlöny«-t, melyet haláláig szerkesztett. 1880-ban megvált a
színészettől, hova 1884. októberében ismét visszatért és Komlóssy József
társulatánál mint művezető-rendező működött, míg végre Bokody Antalné
társulatánál Léván jutott utolsó menhelyhez és ott hunyt el a kórházban.
Munkái: Elbeszélések, rajzok és kalandok a magyar színész-életből, Kassa, 1883.
Két kötet. Emlék- és színműtár, adalékok a magyar színészet
életrajzgyűjteményéhez. Színpadi munkái: Alorvos, vj., 1873. Hamburgi bankár,
szmű, 1873. Száműzött leánya, szmű, 1874. Kódor diák, boh., 1876. Kamilla,
szmű, 1879. A falu legszebb lánya, ered. népszmű, 3 felv., dalokkal és
táncokkal, zen. szerz.: Lányi Ernő, bem. 1881. Budán. Csicsóné leánya, ered.
népszmű, dalokkal és tánccal, 3 felv. Mult és jelen, prológus a kassai
színészet 100 éves jubileumára, elmondták 1881. nov. 22-én; ugyancsak ő írt
prológust az eperjesi, (1883. márc. 25-én), az iglói (1884. okt-3-án) és a
marosvásárhelyi (18851 okt.. 3-án) színiévad megnyitása alkalmából. A lőcsei
fehér asszony, látv. szmű, 10 képben, Jókai után, 1886:. Szerkesztette a Színi
Lapok c. képes heti lapot, 1878. máj. 12-től jún. 30-ig, Budapesten.
A szócikkben a vezetéknév
rövidítésével fordul elő: Romancsik Mihály
Ez a címszó a Magyar Színművészeti
Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és
korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos
szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált
oldalképet!
https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//I/szin_I.0164.pdf
Az
itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti
lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy
Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és
Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás
(kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben
Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon
internetes változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B.
Kádár Zsuzsanna
A
szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928
HETJEGYUSORSZAM 1009800 Báthory Romancsik
Mihály színész, színészeti szakíró, sz. yszuletesevey 1853§22§. nov. 27-én,
ytelepulesy Nagyvárad§2§on, megh. yhalalevy 1888§24§ jan. 19-én, ytelepulesy
Lévá§2§n. Atyja, yszemelynevy R. Mihály§6§, tanár volt. Szülővárosában
elvégezte középiskoláit, yevszamy 1872§20§-ben a színészethez kerül és a
»yszemelynevy Báthory§6§« nevet veszi fel. Előbb súgónak használják, miután
sokat betegeskedett és ugyancsak súgónak szerződik a yintezmenyy Népszínház§8§hoz,
yevszamy 1875§20§-ben, ahol 3 évet tölt. yevszamy 1879§20§-ben ytelepulesy
Kassá§2§n megindította a »yintezmenyy Színészeti Közlöny§8§«-t, melyet haláláig
szerkesztett. yevszamy 1880§20§-ban megvált a színészettől, hova yevszamy
1884§20§. októberében ismét visszatért és yszemelynevy Komlóssy József§6§
társulatánál mint művezető-rendező működött, míg végre yszemelynevy Bokody
Antalné§6§ társulatánál ytelepulesy Lévá§2§n jutott utolsó menhelyhez és ott
hunyt el a kórházban. Munkái: ycimy Elbeszélések, rajzok és kalandok a magyar
színész-életből§10§, ytelepulesy Kassa§2§, yevszamy 1883§20§. Két kötet. ycimy
Emlék- és színműtár, adalékok a magyar színészet életrajzgyűjteményéhez§10§.
Színpadi munkái: ycimy Alorvos§10§, vj., yevszamy 1873§20§. ycimy Hamburgi
bankár§10§, szmű, yevszamy 1873§20§. ycimy Száműzött leánya§10§, szmű, yevszamy
1874§20§. ycimy Kódor diák§10§, boh., yevszamy 1876§20§. ycimy Kamilla§10§,
szmű, yevszamy 1879§20§. ycimy A falu legszebb lánya§10§, ered. népszmű, 3
felv., dalokkal és táncokkal, zen. szerz.: yszemelynevy Lányi Ernő§6§, bem.
yevszamy 1881§20§. ytelepulesy Budá§2§n. ycimy Csicsóné leánya§10§, ered.
népszmű, dalokkal és tánccal, 3 felv. ycimy Mult és jelen§10§, prológus a
ytelepulesy kassa§2§i színészet 100 éves jubileumára, elmondták yevszamy
1881§20§. nov. 22-én; ugyancsak ő írt prológust az ytelepulesy eperjes§2§i,
(yevszamy 1883§20§. márc. 25-én), az ytelepulesy igló§2§i (yevszamy 1884§20§.
okt-3-án) és a ytelepulesy marosvásárhely§2§i (18851 okt.. 3-án) színiévad megnyitása
alkalmából. ycimy A lőcsei fehér asszony§10§, látv. szmű, 10 képben,
yszemelynevy Jókai§6§ után, yevszamy 1886§20§:. Szerkesztette a yintezmenyy
Színi Lapok§8§ c. képes heti lapot, yevszamy 1878§20§. máj. 12-től jún. 30-ig,
ytelepulesy Budapest§2§en.
CSAKKOD 1009800 yszemelynevy Báthory
Romancsik Mihály§6§ yszuletesevtizedy 185§32§ ytelepulesy Nagyvárad§2§
yhalalevtizedy 188§34§ ytelepulesy Léva§2§ yszemelynevy R. Mihály§6§ yevtizedy
187§30§ yszemelynevy Báthory§6§ yintezmenyy Népszínház§8§ yevtizedy 187§30§
yevtizedy 187§30§ ytelepulesy Kassa§2§ yintezmenyy Színészeti Közlöny§8§
yevtizedy 188§30§ yevtizedy 188§30§ yszemelynevy Komlóssy József§6§
yszemelynevy Bokody Antalne§6§ ytelepulesy Léva§2§ ycimy Elbeszélések, rajzok
és kalandok a magyar színész-életből§10§ ytelepulesy Kassa§2§ yevtizedy 188§30§
ycimy Emlék- és színműtár, adalékok a magyar színészet
életrajzgyűjteményéhez§10§ ycimy Alorvos§10§ yevtizedy 187§30§ ycimy Hamburgi
bankár§10§ yevtizedy 187§30§ ycimy Száműzött leánya§10§ yevtizedy 187§30§ ycimy
Kódor diák§10§ yevtizedy 187§30§ ycimy Kamilla§10§ yevtizedy 187§30§ ycimy A
falu legszebb lánya§10§ yszemelynevy Lányi Ernő§6§ yevtizedy 188§30§
ytelepulesy Buda§2§ ycimy Csicsóné leánya§10§ ycimy Mult és jelen§10§
ytelepulesy kassa§2§ yevtizedy 188§30§ ytelepulesy eperjes§2§ yevtizedy 188§30§
ytelepulesy igló§2§ yevtizedy 188§30§ ytelepulesy marosvásárhely§2§ ycimy A
lőcsei fehér asszony§10§ yszemelynevy Jókai§6§ yevtizedy 188§30§ yintezmenyy
Színi Lapok§8§ yevtizedy 187§30§ ytelepulesy Budapest§2§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1009800.htm
Ha hibát talál, keressen meg minket:
elit.project.2010s@gmail.com