1010830.htm
Cimszó: Békefi Lajos - Magyar Színművészeti
Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)
szemelycimszo
ferfinevcimszo
szuletesievtized: 1875
Szócikk: Békefi Lajos - színész, sz. 1871.
jan. 13-án, Mátészalkán, ahol iskoláit is végezte. 1890-ben lépett
színipályára, Halmay Imre társulatánál. Egy évig segédszínész volt és többek
közt a Népszínház énekkarában is működött 5 évig. Ez alatt elvégezte a
Solymossy-féle színésziskolát. Járt kül földön is, majd Beöthy László a Magyar
Színházhoz szerződtette tenoristának. Innen Micsey F. György kecskeméti
társulatához szerződik, majd Sopron, Debrecen, Kassa, Nagyvárad, azután ismét
Debrecen közönsége előtt játszik. 1905-ben Makó Lajoshoz szerződik Szegedre.
1927. dec. 1-én nyugalomba vonult.
Ez a címszó a Magyar Színművészeti
Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és
korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos
szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált
oldalképet!
https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//I/szin_I.0176.pdf
Az
itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti
lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy
Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és
Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás
(kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben Schöpflin
Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon internetes
változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B. Kádár
Zsuzsanna
A
szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928
HETJEGYUSORSZAM 1010830 Békefi Lajos színész,
sz. yszuletesevey 1871§22§. jan. 13-án, ytelepulesy Mátészalká§2§n, ahol
iskoláit is végezte. yevszamy 1890§20§-ben lépett színipályára, yszemelynevy
Halmay Imre§6§ társulatánál. Egy évig segédszínész volt és többek közt a
yintezmenyy Népszínház§8§ énekkarában is működött 5 évig. Ez alatt elvégezte a
yintezmenyy Solymossy-féle színésziskolá§8§t. Járt kül földön is, majd
yszemelynevy Beöthy László§6§ a yintezmenyy Magyar Színház§8§hoz szerződtette
tenoristának. Innen yszemelynevy Micsey F. György§6§ ytelepulesy kecskemét§2§i
társulatához szerződik, majd ytelepulesy Sopron§2§, ytelepulesy Debrecen§2§,
ytelepulesy Kassa§2§, ytelepulesy Nagyvárad§2§, azután ismét ytelepulesy
Debrecen§2§ közönsége előtt játszik. yevszamy 1905§20§-ben yszemelynevy Makó
Lajos§6§hoz szerződik ytelepulesy Szeged§2§re. yevszamy 1927§20§. dec. 1-én
nyugalomba vonult.
CSAKKOD 1010830 yszemelynevy Békefi Lajos§6§
yszuletesevtizedy 187§32§ ytelepulesy Mátészalka§2§ yevtizedy 189§30§
yszemelynevy Halmay Imre§6§ yintezmenyy Népszínház§8§ yintezmenyy
Solymossy-féle színésziskola§8§ yszemelynevy Beöthy László§6§ yintezmenyy
Magyar Színház§8§ yszemelynevy Micsey F. György§6§ ytelepulesy kecskemét§2§
ytelepulesy Sopron§2§ ytelepulesy Debrecen§2§ ytelepulesy Kassa§2§ ytelepulesy
Nagyvárad§2§ ytelepulesy Debrecen§2§ yevtizedy 190§30§ yszemelynevy Makó
Lajos§6§ ytelepulesy Szeged§2§ yevtizedy 192§30§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1010830.htm
Ha hibát talál, keressen meg minket:
elit.project.2010s@gmail.com