1011000.htm

 Cimszó: Békéssy /Sal/ Gyula - Magyar Színművészeti Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)

 

 szemelycimszo

 ferfinevcimszo

szuletesievtized: 1865

 

 Szócikk: Békéssy /Sal/ Gyula - színész, sz.1863. jan. 28-án, Békésen. A nyolc gimnáziális osztályt Kecskeméten végezte, majd 1887. okt. 24-én színésszé lett Balassa Károly társulatánál. Ezután Pesti Ihász Lajos, Jeszenszky Dezső, Egri Kálmán, Zajonghy Elemér az igazgatói. 1890. júl 9-én a Népszínház tagija lett, itt azonban ambíciója nem talált kielégülést, ezért 1893. okt. 1-én elszerződött Komjáthy János győr-soproni társulatához, majd vele Debrecenbe is ment. Itt elsőrendű opera, operett és népszínmű (bariton) énekes minőségben foglalkoztatták. 1898. virágvasárnapján Krecsányi Ignác szerződtette, akinél négy évig működött. (Buda, Pozsony, Fiume, Trieszt, Szeged, Marosvásárhely, Hódmezővásárhely, Békésgyula). 1902. virágvasárnapján Aradra ment, Zilahy Gyulához, majd két év múlva visszatért újra Krecsányi Ignáchoz, itt csak két évig maradt, majd 1907. virágvasárnapjáig Heves Béla volt az igazgatója). Innen Micsey F. Györgyhöz szerződött, végül Rácz Dezsőhöz. 1913-ban nyugalomba vonult. Mint az Országos Színészegyesület volt tanácsosa több éven keresztül hasznos szolgálatot tett az egyetemes színészetnek. Neje színésznő (családi neve: Ziegeldrum Jozefa), sz. 1869-ben, Makón. 1891-b|en lépett színpadra és első szerződését mint énekesnő Egri Kálmánnal kötötte. Nagyterjedelmű, csinos althangjáért, eleven, kifejező játékáért igen keresett művésznő volt a vidéken. 1912-ben nyugalomba vonult.

 

 

Ez a címszó a Magyar Színművészeti Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet!

 https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//I/szin_I.0184.pdf

 Az itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás (kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon internetes változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B. Kádár Zsuzsanna

 A szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928

 HETJEGYUSORSZAM 1011000 Békéssy /Sal/ Gyula színész, sz.yevszamy 1863§20§. jan. 28-án, ytelepulesy Békés§2§en. A nyolc gimnáziális osztályt ytelepulesy Kecskemét§2§en végezte, majd yevszamy 1887§20§. okt. 24-én színésszé lett yszemelynevy Balassa Károly§6§ társulatánál. Ezután yszemelynevy Pesti Ihász Lajos§6§, yszemelynevy Jeszenszky Dezső§6§, yszemelynevy Egri Kálmán§6§, yszemelynevy Zajonghy Elemér§6§ az igazgatói. yevszamy 1890§20§. júl 9-én a yintezmenyy Népszínház§8§ tagija lett, itt azonban ambíciója nem talált kielégülést, ezért yevszamy 1893§20§. okt. 1-én elszerződött yszemelynevy Komjáthy János§6§ ytelepulesy győr-sopron§2§i társulatához, majd vele ytelepulesy Debrecen§2§be is ment. Itt elsőrendű opera, operett és népszínmű (bariton) énekes minőségben foglalkoztatták. yevszamy 1898§20§. virágvasárnapján yszemelynevy Krecsányi Ignác§6§ szerződtette, akinél négy évig működött. (Buda, ytelepulesy Pozsony§2§, ytelepulesy Fiume§2§, ytelepulesy Trieszt§2§, ytelepulesy Szeged§2§, ytelepulesy Marosvásárhely§2§, ytelepulesy Hódmezővásárhely§2§, ytelepulesy Békésgyula§2§). yevszamy 1902§20§. virágvasárnapján ytelepulesy Arad§2§ra ment, yszemelynevy Zilahy Gyulá§6§hoz, majd két év múlva visszatért újra yszemelynevy Krecsányi Ignác§6§hoz, itt csak két évig maradt, majd yevszamy 1907§20§. virágvasárnapjáig yszemelynevy Heves Béla§6§ volt az igazgatója). Innen yszemelynevy Micsey F. György§6§höz szerződött, végül yszemelynevy Rácz Dezső§6§höz. yevszamy 1913§20§-ban nyugalomba vonult. Mint az yintezmenyy Országos Színészegyesület§8§ volt tanácsosa több éven keresztül hasznos szolgálatot tett az egyetemes színészetnek. Neje színésznő (családi neve: yszemelynevy Ziegeldrum Jozefa§6§), sz. yszuletesevey 1869§22§-ben, ytelepulesy Makó§2§n. yevszamy 1891§20§-b|en lépett színpadra és első szerződését mint énekesnő yszemelynevy Egri Kálmán§6§nal kötötte. Nagyterjedelmű, csinos althangjáért, eleven, kifejező játékáért igen keresett művésznő volt a vidéken. yevszamy 1912§20§-ben nyugalomba vonult.

CSAKKOD 1011000 yszemelynevy Békéssy /Sal/ Gyula§6§ yevtizedy 186§30§ ytelepulesy Békés§2§ ytelepulesy Kecskemét§2§ yevtizedy 188§30§ yszemelynevy Balassa Károly§6§ yszemelynevy Pesti Ihász Lajos§6§ yszemelynevy Jeszenszky Dezső§6§ yszemelynevy Egri Kálmán§6§ yszemelynevy Zajonghy Elemér§6§ yevtizedy 189§30§ yintezmenyy Népszínház§8§ yevtizedy 189§30§ yszemelynevy Komjáthy János§6§ ytelepulesy győr-sopron§2§ ytelepulesy Debrecen§2§ yevtizedy 189§30§ yszemelynevy Krecsányi Ignác§6§ ytelepulesy Pozsony§2§ ytelepulesy Fiume§2§ ytelepulesy Trieszt§2§ ytelepulesy Szeged§2§ ytelepulesy Marosvásárhely§2§ ytelepulesy Hódmezővásárhely§2§ ytelepulesy Békésgyula§2§ yevtizedy 190§30§ ytelepulesy Arad§2§ yszemelynevy Zilahy Gyula§6§ yszemelynevy Krecsányi Ignác§6§ yevtizedy 190§30§ yszemelynevy Heves Béla§6§ yszemelynevy Micsey F. György§6§ yszemelynevy Rácz Dezső§6§ yevtizedy 191§30§ yintezmenyy Országos Színészegyesület§8§ yszemelynevy Ziegeldrum Jozefa§6§ yszuletesevtizedy 186§32§ ytelepulesy Makó§2§ yevtizedy 189§30§ yszemelynevy Egri Kálmán§6§ yevtizedy 191§30§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1011000.htm

Ha hibát talál, keressen meg minket: elit.project.2010s@gmail.com