1011920.htm

 Cimszó: Benke József - Magyar Színművészeti Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)

 

 szemelycimszo

 ferfinevcimszo

szuletesievtized: 1785

 

 Szócikk: Benke József - (laborfalvi) színész, színigazgató, sz. 1781. júl. 18-án, Kálnokon (Háromszékm.), megh. 1855. aug. 15-én, Diósgyőrben. Unitárius székely nemes szülei voltak, utóbb, hogy nejét elvehesse, a római katholikus hitre tért át. Ügyvédi pályára készült, de 1804. febr. 11-én beállt színésznek a Kolozsvárról Magyarországba induló színtársulathoz, de megbukott, ekkor Bécsbe ment tovább tanulni. Az utat gyalog tette meg, ott másolásból élt. Esténkent pedig szorgalmasan látogatta a színházakat. Nyolc hónap múlva visszatért Kolozsvárra és mint tanult színészt alkalmazták. Agilis, széles látókörű, sokoldalú ember volt. A színlapszerkesztést is ő intézte és az akkor még kezdő Schenbach Rózát, a későbbi Dérynét, ő keresztelte el »Széppataky«-ra. 1810. körül színigazgató lett Kemény János nevű társával, akivel 1811-ben megfordult Komáromban is. 1815-ben elhagyta a színészi pályát, 1820-ban megházasodva, Miskolcon tanár lett. Kétszer nősült, Rácz Zsuzsannával kötött házasságából született Judit leánya, a későbbi Jókai Mórné Laborfalvi Róza. (L. o.) Hamvait a diósgyőri temetőből 1882. május havában áthelyezték Miskolcra. Színműfordításai ezek voltak: »Az önnön áldozat«, érz. ját. 5 felv. (Kotzebue). Bem. 1807. dec. 7-én, Pest. »Az atyám tört.« Román. (Kotzebue), 1807. U. o. »Howard Katalin, vagy korona és vesztőhely«, (Dumas S.). 1836., Pest. »Salamon fiatalsága«, er. vj., 1810. »Az ó- és újvilág«, er. nézőjáték. »Talpkőletétel«, er. nézőjáték. »Egymás bosszantók«, (Beck). Bem. 1807. aug. 12-én, Pest. »Papelli, vagy a csodálatos egybentalálkozás, (Kotzebue). Bem. 1807. máj. 22-én, Pest. »A templáriusok«, (Kotzebue). Bem. 1808. nov. 25-én, Pest. »La Perouse««, (Kotzebue). Bem. 1808. júl. 4-én. »Látogatás«, (Kotzebue). Bem. 1809., Pest. »Ó-rajzolat«, (Meisl). »Addig viszik a korsót a kútra, míg eltörik«, (Janger). »A spanyolok Peruban«, »Okos és vízeszű«, »Abbelino«. Lefordította még Schiller »Turandot«-ját. — (»A három találós mese«.) Bem. 1818 Miskolcon. Szakmunkái: »A theátrum célja és haszna.« Buda, 1809. Magyar játékszíni Almanach, Pest, 1810. A Pesten felállítandó Játékszínről. Ismerteti a Honművész, 1834. 33. szám.

 

 

Ez a címszó a Magyar Színművészeti Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet!

 https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//I/szin_I.0196.pdf

 Az itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás (kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon internetes változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B. Kádár Zsuzsanna

 A szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928

 HETJEGYUSORSZAM 1011920 Benke József (ytelepulesy laborfalvi§2§) színész, színigazgató, sz. yszuletesevey 1781§22§. júl. 18-án, ytelepulesy Kálnok§2§on (ytelepulesy Háromszékm.§2§), megh. yhalalevy 1855§24§. aug. 15-én, ytelepulesy Diósgyőr§2§ben. Unitárius ynemzetisegy székely§4§ nemes szülei voltak, utóbb, hogy nejét elvehesse, a római katholikus hitre tért át. Ügyvédi pályára készült, de yevszamy 1804§20§. febr. 11-én beállt színésznek a ytelepulesy Kolozsvár§2§ról Magyarországba induló színtársulathoz, de megbukott, ekkor ytelepulesy Bécs§2§be ment tovább tanulni. Az utat gyalog tette meg, ott másolásból élt. Esténkent pedig szorgalmasan látogatta a színházakat. Nyolc hónap múlva visszatért ytelepulesy Kolozsvár§2§ra és mint tanult színészt alkalmazták. Agilis, széles látókörű, sokoldalú ember volt. A színlapszerkesztést is ő intézte és az akkor még kezdő yszemelynevy Schenbach Rózá§6§t, a későbbi Dérynét, ő keresztelte el »yszemelynevy Széppataky§6§«-ra. yevszamy 1810§20§. körül színigazgató lett yszemelynevy Kemény János§6§ nevű társával, akivel yevszamy 1811§20§-ben megfordult ytelepulesy Komárom§2§ban is. yevszamy 1815§20§-ben elhagyta a színészi pályát, yevszamy 1820§20§-ban megházasodva, ytelepulesy Miskolc§2§on tanár lett. Kétszer nősült, yszemelynevy Rácz Zsuzsanná§6§val kötött házasságából született Judit leánya, a későbbi yszemelynevy Jókai Mórné Laborfalvi Róza§6§. (L. o.) Hamvait a ytelepulesy diósgyőr§2§i temetőből yevszamy 1882§20§. május havában áthelyezték ytelepulesy Miskolc§2§ra. Színműfordításai ezek voltak: »ycimy Az önnön áldozat§10§«, érz. ját. 5 felv. (yszemelynevy Kotzebue§6§). Bem. yevszamy 1807§20§. dec. 7-én, Pest. »ycimy Az atyám tört.§10§« Román. (yszemelynevy Kotzebue§6§), yevszamy 1807§20§. U. o. »ycimy Howard Katalin, vagy korona és vesztőhely§10§«, (yszemelynevy Dumas S.§6§). yevszamy 1836§20§., Pest. »ycimy Salamon fiatalsága§10§«, er. vj., yevszamy 1810§20§. »ycimy Az ó- és újvilág§10§«, er. nézőjáték. »ycimy Talpkőletétel§10§«, er. nézőjáték. »ycimy Egymás bosszantók§10§«, (yszemelynevy Beck§6§). Bem. yevszamy 1807§20§. aug. 12-én, Pest. »ycimy Papelli, vagy a csodálatos egybentalálkozás§10§, (yszemelynevy Kotzebue§6§). Bem. yevszamy 1807§20§. máj. 22-én, Pest. »ycimy A templáriusok§10§«, (yszemelynevy Kotzebue§6§). Bem. yevszamy 1808§20§. nov. 25-én, Pest. »ycimy La Perouse§10§««, (yszemelynevy Kotzebue§6§). Bem. yevszamy 1808§20§. júl. 4-én. »ycimy Látogatás§10§«, (yszemelynevy Kotzebue§6§). Bem. yevszamy 1809§20§., Pest. »ycimy Ó-rajzolat§10§«, (yszemelynevy Meisl§6§). »ycimy Addig viszik a korsót a kútra, míg eltörik§10§«, (yszemelynevy Janger§6§). »ycimy A spanyolok Peruban§10§«, »ycimy Okos és vízeszű§10§«, »ycimy Abbelino§10§«. Lefordította még yszemelynevy Schiller§6§ »ycimy Turandot§10§«-ját. — (»ycimy A három találós mese§10§«.) Bem. yevszamy 1818§20§ ytelepulesy Miskolc§2§on. Szakmunkái: »ycimy A theátrum célja és haszna§10§.« ytelepulesy Buda§2§, yevszamy 1809§20§. yintezmenyy Magyar játékszíni Almanach§8§, Pest, yevszamy 1810§20§. yintezmenyy A Pesten felállítandó Játékszínről§8§. Ismerteti a yintezmenyy Honművész§8§, yevszamy 1834§20§. 33. szám.

CSAKKOD 1011920 yszemelynevy Benke József§6§ ytelepulesy laborfalvi§2§ yszuletesevtizedy 178§32§ ytelepulesy Kálnok§2§ ytelepulesy Háromszékm.§2§ yhalalevtizedy 185§34§ ytelepulesy Diósgyőr§2§ ynemzetisegy székely§4§ yevtizedy 180§30§ ytelepulesy Kolozsvár§2§ ytelepulesy Bécs§2§ ytelepulesy Kolozsvár§2§ yszemelynevy Schenbach Róza§6§ yszemelynevy Széppataky§6§ yevtizedy 181§30§ yszemelynevy Kemény János§6§ yevtizedy 181§30§ ytelepulesy Komárom§2§ yevtizedy 181§30§ yevtizedy 182§30§ ytelepulesy Miskolc§2§ yszemelynevy Rácz Zsuzsanna§6§ yszemelynevy Jókai Mórné Laborfalvi Róza§6§ ytelepulesy diósgyőr§2§ yevtizedy 188§30§ ytelepulesy Miskolc§2§ ycimy Az önnön áldozat§10§ yszemelynevy Kotzebue§6§ yevtizedy 180§30§ ycimy Az atyám tört.§10§ yszemelynevy Kotzebue§6§ yevtizedy 180§30§ ycimy Howard Katalin, vagy korona és vesztőhely§10§ yszemelynevy Dumas S.§6§ yevtizedy 183§30§ ycimy Salamon fiatalsága§10§ yevtizedy 181§30§ ycimy Az ó- és újvilág§10§ ycimy Talpkőletétel§10§ ycimy Egymás bosszantók§10§ yszemelynevy Beck§6§ yevtizedy 180§30§ ycimy Papelli, vagy a csodálatos egybentalálkozás§10§ yszemelynevy Kotzebue§6§ yevtizedy 180§30§ ycimy A templáriusok§10§ yszemelynevy Kotzebue§6§ yevtizedy 180§30§ ycimy La Perouse§10§ yszemelynevy Kotzebue§6§ yevtizedy 180§30§ ycimy Látogatás§10§ yszemelynevy Kotzebue§6§ yevtizedy 180§30§ ycimy Ó-rajzolat§10§ yszemelynevy Meisl§6§ ycimy Addig viszik a korsót a kútra, míg eltörik§10§ yszemelynevy Janger§6§ ycimy A spanyolok Peruban§10§ ycimy Okos és vízeszű§10§ ycimy Abbelino§10§ yszemelynevy Schiller§6§ ycimy Turandot§10§ ycimy A három találós mese§10§ yevtizedy 181§30§ ytelepulesy Miskolc§2§ ycimy A theátrum célja és haszna§10§ ytelepulesy Buda§2§ yevtizedy 180§30§ yintezmenyy Magyar játékszíni Almanach§8§ yevtizedy 181§30§ yintezmenyy A Pesten felállítandó Játékszínről§8§ yintezmenyy Honművész§8§ yevtizedy 183§30§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1011920.htm

Ha hibát talál, keressen meg minket: elit.project.2010s@gmail.com