1012010.htm

 Cimszó: Benkő Jolán - Magyar Színművészeti Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)

 

 szemelycimszo

 noinevcimszo

szuletesievtized: 1845

 

 Szócikk: Benkő Jolán - színésznő, sz. 1848. febr. 2-án, Marosvásárhelyen, megh. 1914. ápr. 24-én, Szentendrén. Atyja Benkő Kálmán (l. o.) színész volt. 1865. márc. 17-én lépett a színipályára. Játszott Szuper Károly székesfehérvári társulatánál, majd elszerződik Dragus Károlyhoz (Nagyszombat), onnan Csaby Imréhez, Hetényi Józsefhez, Latabár Endréhez, azután Szatmárra megy, ahol Tóth Ede pályatársa volt. Ekkor férjhez ment Lészay Jánoshoz és csak két év után lép fel ismét Erzsébetvárosban, majd elkerül Nagyenyedre, Gyergyószentmiklósra, azután Sztupa Andor lesz az igazgatója Marosvásárhelyen, Nagyszebenben, Gyulafehérvárott (összesen 10 évig). Innen Miskolcra hívják, Lászy Vilmoshoz, végül meg Pécsett és Nagyváradon volt; 14 évig működött Somogyi Károlynál, hol 1905. ápr. 13-án búcsúzott az »Aszalai uram leányai«-ban (40 évi működés után). Irt több színdarabot, ezeket kéziratban az Orsz. Színészegyesület őrzi. »Színészvér« c. munkája (»A kulisszák mögött« alcímmel) 1904-ben Nagyváradon jelent meg.

 

 

Ez a címszó a Magyar Színművészeti Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet!

 https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//I/szin_I.0197.pdf

 Az itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás (kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon internetes változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B. Kádár Zsuzsanna

 A szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928

 HETJEGYUSORSZAM 1012010 Benkő Jolán színésznő, sz. yszuletesevey 1848§22§. febr. 2-án, ytelepulesy Marosvásárhely§2§en, megh. yhalalevy 1914§24§. ápr. 24-én, ytelepulesy Szentendré§2§n. Atyja yszemelynevy Benkő Kálmán§6§ (l. o.) színész volt. yevszamy 1865§20§. márc. 17-én lépett a színipályára. Játszott yszemelynevy Szuper Károly§6§ ytelepulesy székesfehérvár§2§i társulatánál, majd elszerződik yszemelynevy Dragus Károly§6§hoz (ytelepulesy Nagyszombat§2§), onnan yszemelynevy Csaby Imré§6§hez, yszemelynevy Hetényi József§6§hez, yszemelynevy Latabár Endré§6§hez, azután ytelepulesy Szatmár§2§ra megy, ahol yszemelynevy Tóth Ede§6§ pályatársa volt. Ekkor férjhez ment yszemelynevy Lészay János§6§hoz és csak két év után lép fel ismét ytelepulesy Erzsébetváros§2§ban, majd elkerül ytelepulesy Nagyenyed§2§re, ytelepulesy Gyergyószentmiklós§2§ra, azután yszemelynevy Sztupa Andor§6§ lesz az igazgatója ytelepulesy Marosvásárhely§2§en, ytelepulesy Nagyszeben§2§ben, ytelepulesy Gyulafehérvár§2§ott (összesen 10 évig). Innen ytelepulesy Miskolc§2§ra hívják, yszemelynevy Lászy Vilmos§6§hoz, végül meg ytelepulesy Pécs§2§ett és ytelepulesy Nagyvárad§2§on volt; 14 évig működött yszemelynevy Somogyi Károly§6§nál, hol yevszamy 1905§20§. ápr. 13-án búcsúzott az »ycimy Aszalai uram leányai§10§«-ban (40 évi működés után). Irt több színdarabot, ezeket kéziratban az yintezmenyy Orsz. Színészegyesület§8§ őrzi. »ycimy Színészvér§10§« c. munkája (»ycimy A kulisszák mögött§10§« alcímmel) yevszamy 1904§20§-ben ytelepulesy Nagyvárad§2§on jelent meg.

CSAKKOD 1012010 yszemelynevy Benkő Jolán§6§ yszuletesevtizedy 184§32§ ytelepulesy Marosvásárhely§2§ yhalalevtizedy 191§34§ ytelepulesy Szentendre§2§ yszemelynevy Benkő Kálmán§6§ yevtizedy 186§30§ yszemelynevy Szuper Károly§6§ ytelepulesy székesfehérvár§2§ yszemelynevy Dragus Károly§6§ ytelepulesy Nagyszombat§2§ yszemelynevy Csaby Imre§6§ yszemelynevy Hetényi József§6§ yszemelynevy Latabár Endre§6§ ytelepulesy Szatmár§2§ yszemelynevy Tóth Ede§6§ yszemelynevy Lészay János§6§ ytelepulesy Erzsébetváros§2§ ytelepulesy Nagyenyed§2§ ytelepulesy Gyergyószentmiklós§2§ yszemelynevy Sztupa Andor§6§ ytelepulesy Marosvásárhely§2§ ytelepulesy Nagyszeben§2§ ytelepulesy Gyulafehérvár§2§ ytelepulesy Miskolc§2§ yszemelynevy Lászy Vilmos§6§ ytelepulesy Pécs§2§ ytelepulesy Nagyvárad§2§ yszemelynevy Somogyi Károly§6§ yevtizedy 190§30§ ycimy Aszalai uram leányai§10§ yintezmenyy Orsz. Színészegyesület§8§ ycimy Színészvér§10§ ycimy A kulisszák mögött§10§ yevtizedy 190§30§ ytelepulesy Nagyvárad§2§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1012010.htm

Ha hibát talál, keressen meg minket: elit.project.2010s@gmail.com