1012170.htm
Cimszó: Benza /Schubenza/ Károly - Magyar
Színművészeti Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)
szemelycimszo
ferfinevcimszo
szuletesievtized: 1815
Szócikk: Benza /Schubenza/ Károly - a régi
Nemzeti Színház énekművésze, sz. 1812- ben, megh. 1872. jan. 28-án, Pesten.
Előbb szatócs volt Budán, de ismerősei biztatására színész lett. Pályáját
1834-ben Balla Károly színigazgatónál kezdte, aki akkor Debrecenben működött. Kis
szerepében svábos és tótos dialektussal kellett beszélnie és egy pár komikus
dalt énekelnie s ez a zagyva beszédmód annyira megfelelt egyéniségének, hogy
első lfellépése határozottan megvetette további pályája alapját. 1838. jul.
26-an szerződött a Nemzeti Színházhoz, az opera, komikai és buffo
szerepköréhez, Szerdahelyi József helyébe, ahol 21 éven át az intézet egyik
leghasznosabb és legképzettebb tagja volt. Mint buffo valóban ritka jelenség
volt a színpadon. Bartolója a »Szevillai. borbély«- ban, Grizenko-ja az »Éjszak
csillagá«-ban felejthetetlen marad. Doppler »lká«-jában mint Miska,
ellenállhatatlan hatást ért el. »Egy nagy együttes alatt pattogtatott kukoricát
dobált a levegőbe és a szájával kapkodta. Erzsébet királyné az udvari páholyban
annyira nevetett, hogy minden etikett ellenére felkelt a helyéről és a könnyei
csurogtak az arcáról.« (Ujházi Ede jegyz.). 1859-ben megvált a Nemzeti
Színháztól és Ida lányával Bécsbe költözött, hogy őt a művészpályára
előkészítse. 1870-ben azonban ismét Pestre költözik és föl is akart még egyszer
lépni, de hirtelen szélhűdés érte és nemsokára meghalt. Utolsó éveiben
svábhegyi villájában élt, hova régibb időben sokáig szamárfogaton járt, nyáron
óriási esernyőt terjesztve ki a talyiga fölé. Neje: Joób Mária, sz. 1810-ben,
megh. 1890. jan. 7-én, Budapesten.
Ez a címszó a Magyar Színművészeti
Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és
korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos
szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált
oldalképet!
https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//I/szin_I.0200.pdf
Az
itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti
lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy
Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és
Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás
(kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben
Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon
internetes változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B.
Kádár Zsuzsanna
A
szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928
HETJEGYUSORSZAM 1012170 Benza /Schubenza/
Károly a régi yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ énekművésze, sz. yszuletesevey
1812§22§- ben, megh. yhalalevy 1872§24§. jan. 28-án, Pesten. Előbb szatócs volt
ytelepulesy Budá§2§n, de ismerősei biztatására színész lett. Pályáját yevszamy
1834§20§-ben yszemelynevy Balla Károly§6§ színigazgatónál kezdte, aki akkor
ytelepulesy Debrecen§2§ben működött. Kis szerepében svábos és tótos
dialektussal kellett beszélnie és egy pár komikus dalt énekelnie s ez a zagyva
beszédmód annyira megfelelt egyéniségének, hogy első lfellépése határozottan
megvetette további pályája alapját. yevszamy 1838§20§. jul. 26-an szerződött a
yintezmenyy Nemzeti Színház§8§hoz, az opera, komikai és buffo szerepköréhez,
yszemelynevy Szerdahelyi József§6§ helyébe, ahol 21 éven át az intézet egyik
leghasznosabb és legképzettebb tagja volt. Mint buffo valóban ritka jelenség
volt a színpadon. yszerepy Bartoló§12§ja a »ycimy Szevillai. borbély§10§«- ban,
yszerepy Grizenko§12§-ja az »ycimy Éjszak csillagá§10§«-ban felejthetetlen
marad. yszemelynevy Doppler§6§ »ycimy lká§10§«-jában mint yszerepy Miska§12§,
ellenállhatatlan hatást ért el. »Egy nagy együttes alatt pattogtatott kukoricát
dobált a levegőbe és a szájával kapkodta. yszemelynevy Erzsébet királyné§6§ az
udvari páholyban annyira nevetett, hogy minden etikett ellenére felkelt a
helyéről és a könnyei csurogtak az arcáról.« (yszemelynevy Ujházi Ede§6§
jegyz.). yevszamy 1859§20§-ben megvált a yintezmenyy Nemzeti Színház§8§tól és
Ida lányával ytelepulesy Bécs§2§be költözött, hogy őt a művészpályára előkészítse.
yevszamy 1870§20§-ben azonban ismét Pestre költözik és föl is akart még egyszer
lépni, de hirtelen szélhűdés érte és nemsokára meghalt. Utolsó éveiben
svábhegyi villájában élt, hova régibb időben sokáig szamárfogaton járt, nyáron
óriási esernyőt terjesztve ki a talyiga fölé. 1012170.1 CSALADTAGKEZDODIK Neje:
yszemelynevy Joób Mária§6§, sz. yszuletesevey 1810§22§-ben, megh. yhalalevy
1890§24§. jan. 7-én, ytelepulesy Budapest§2§en.
CSAKKOD 1012170 yszemelynevy Benza
/Schubenza/ Károly§6§ yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ yszuletesevtizedy 181§32§
yhalalevtizedy 187§34§ ytelepulesy Buda§2§ yevtizedy 183§30§ yszemelynevy Balla
Károly§6§ ytelepulesy Debrecen§2§ yevtizedy 183§30§ yintezmenyy Nemzeti
Színház§8§ yszemelynevy Szerdahelyi József§6§ yszerepy Bartoló§12§ ycimy
Szevillai. borbély§10§ yszerepy Grizenko§12§ ycimy Éjszak csillaga§10§
yszemelynevy Doppler§6§ ycimy lka§10§ yszerepy Miska§12§ yszemelynevy Erzsébet
királyne§6§ yszemelynevy Ujházi Ede§6§ yevtizedy 185§30§ yintezmenyy Nemzeti
Színház§8§ ytelepulesy Bécs§2§ yevtizedy 187§30§ yszemelynevy Joób Mária§6§
yszuletesevtizedy 181§32§ yhalalevtizedy 189§34§ ytelepulesy Budapest§2§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1012170.htm
Ha hibát talál, keressen meg minket:
elit.project.2010s@gmail.com