1012180.htm
Cimszó: Beődy /Balogh/ Gábor - Magyar
Színművészeti Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)
szemelycimszo
ferfinevcimszo
szuletesievtized: 1845
Szócikk: Beődy /Balogh/ Gábor - színész,
színigazgató, sz. 1841. febr. 10-én, Ihászin (Vasm.), megh. 1905. jan. 24-én,
Budapesten. Atyja. beődi Balogh Ignác nagybirtokos volt. Gimnáziumi
tanulmányait Szombathelyen végezte. 1856. máj. 1-én lépett színpadra Szőllőssy
Mihály és Szuper Károly egyesített társulatánál., Mint ezen időben annyi más
színész, nem családi neve, hanem álnév alatt működött és prédikátumát használta
név gyanánt. A megnyíló Budai Népszínháznál első szerelmes, innen megválva
barangol az országban. 1864-ben Szigeti Imrénél játszik, Székesfehérvárott, ez
év tavaszán Bényei István lesz az igazgatója, 1867. nyarán pedig Latabár Endre,
akivel megfordult Balatonfüreden, Kassán, Budán, Sopronban. 1871-ben Aradra
megy, Follinusz Jánoshoz, majd ismét Kassára, 1872-ben Lászy Vilmoshoz
(Győrött) igazgatónak szerződik; 1878-ban a győri színpártoló-egylet
művezetőnek választotta; társulatával jár Pozsonyban, Esztergomban, Komáromban,
stb. 1881. dec. 17-én megünnepli színészkedése 25 éves jubileumát, Győrött
(Kean-ben). A bécsi Ringszínház égése miatt tönkrement, mire ismét színész
lesz, ezúttal Szegeden, Nagy Vincénél, onnan Feleky Miklóshoz megy. Feleky
bukása utan Makó Lajos szegedi színigazgató szerződteti, ahol 1890. jan. 30-án
elbúcsúzik a színpadtól a »Cigány«-ban és febr. havában a budai Várszínház
felügyelője lett. Munkája: »Színházi emlékköny«, Szeged, 1861. (Társszerzők:
Virágh Gyula és Gonda Sándor). »A jótékony nők«, fordítás, vj. 4 felv. (Irta:
L'Aronge Adolf) 1881. (A »Győri két bakter« c. darabot, — melyet ő írt
állítólag — a Fővárosi Lapok 1881. febr. számában megcáfolja). »Az
ezred-trombitás«. Életkép 4 felv. Irta: Lindau Károly. Bem. 1890. aug. 23-án,
Városligeti Színház. Neje: Gyengő Dóry Amália, drámai színésznő, sz. 1845. jún.
2-án, Somorján (Pozsonym.), megh. 1921. febr. 1-én, Budapesten. 1864-ben lépett
a színipályára, Szigeti Imrénél; u. e. év nov. 1-én Székesfehérvárra szerződik,
1897. jan. 1-én nyugalomba vonul. Ennek nővére: Dóry Judit, társalgási
színésznő, 1871-ben lépett a színipályára, Follinusz János aradi társulatánál.
Egy év múlva férjhezment Kiss Gyula békésgyulai főjegyzőhöz és lelépett a
színpadról.
Ez a címszó a Magyar Színművészeti
Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és
korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos
szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált
oldalképet!
https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//I/szin_I.0200.pdf
Az
itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti
lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy
Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és
Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás
(kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben
Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon
internetes változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B.
Kádár Zsuzsanna
A
szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928
HETJEGYUSORSZAM 1012180 Beődy /Balogh/ Gábor
színész, színigazgató, sz. yszuletesevey 1841§22§. febr. 10-én, ytelepulesy
Ihászi§2§n (ytelepulesy Vasm.§2§), megh. yhalalevy 1905§24§. jan. 24-én,
ytelepulesy Budapest§2§en. Atyja. yszemelynevy beődi Balogh Ignác§6§
nagybirtokos volt. Gimnáziumi tanulmányait ytelepulesy Szombathely§2§en
végezte. yevszamy 1856§20§. máj. 1-én lépett színpadra yszemelynevy Szőllőssy
Mihály§6§ és yszemelynevy Szuper Károly§6§ egyesített társulatánál., Mint ezen
időben annyi más színész, nem családi neve, hanem álnév alatt működött és
prédikátumát használta név gyanánt. A megnyíló yintezmenyy Budai
Népszínház§8§nál első szerelmes, innen megválva barangol az országban. yevszamy
1864§20§-ben yszemelynevy Szigeti Imré§6§nél játszik, ytelepulesy
Székesfehérvár§2§ott, ez év tavaszán yszemelynevy Bényei István§6§ lesz az
igazgatója, yevszamy 1867§20§. nyarán pedig yszemelynevy Latabár Endre§6§,
akivel megfordult ytelepulesy Balatonfüred§2§en, ytelepulesy Kassá§2§n, ytelepulesy
Budá§2§n, ytelepulesy Sopron§2§ban. yevszamy 1871§20§-ben ytelepulesy Arad§2§ra
megy, yszemelynevy Follinusz János§6§hoz, majd ismét ytelepulesy Kassá§2§ra,
yevszamy 1872§20§-ben yszemelynevy Lászy Vilmos§6§hoz (ytelepulesy Győr§2§ött)
igazgatónak szerződik; yevszamy 1878§20§-ban a yintezmenyy győri
színpártoló-egylet§8§ művezetőnek választotta; társulatával jár ytelepulesy
Pozsony§2§ban, ytelepulesy Esztergom§2§ban, ytelepulesy Komárom§2§ban, stb.
yevszamy 1881§20§. dec. 17-én megünnepli színészkedése 25 éves jubileumát,
ytelepulesy Győr§2§ött (ycimy Kean§10§-ben). A yintezmenyy bécsi Ringszínház§8§
égése miatt tönkrement, mire ismét színész lesz, ezúttal ytelepulesy
Szeged§2§en, yszemelynevy Nagy Vincé§6§nél, onnan yszemelynevy Feleky Miklós§6§hoz
megy. yszemelynevy Feleky§6§ bukása utan yszemelynevy Makó Lajos§6§ ytelepulesy
szeged§2§i színigazgató szerződteti, ahol yevszamy 1890§20§. jan. 30-án
elbúcsúzik a színpadtól a »ycimy Cigány§10§«-ban és febr. havában a yintezmenyy
budai Várszínház§8§ felügyelője lett. Munkája: »ycimy Színházi emlékköny§10§«,
ytelepulesy Szeged§2§, yevszamy 1861§20§. (Társszerzők: yszemelynevy Virágh
Gyula§6§ és yszemelynevy Gonda Sándor§6§). »ycimy A jótékony nők§10§«,
fordítás, vj. 4 felv. (Irta: yszemelynevy L'Aronge Adolf§6§) yevszamy 1881§20§.
(A »ycimy Győri két bakte§10§r« c. darabot, — melyet ő írt állítólag — a
yintezmenyy Fővárosi Lapok§8§ yevszamy 1881§20§. febr. számában megcáfolja).
»ycimy Az ezred-trombitás§10§«. Életkép 4 felv. Irta: yszemelynevy Lindau Károly§6§.
Bem. yevszamy 1890§20§. aug. 23-án, yintezmenyy Városligeti Színház§8§.
1012180.1 CSALADTAGKEZDODIK Neje: yszemelynevy Gyengő Dóry Amália§6§, drámai
színésznő, sz. yszuletesevey 1845§22§. jún. 2-án, ytelepulesy Somorjá§2§n
(ytelepulesy Pozsonym.§2§), megh. yhalalevy 1921§24§. febr. 1-én, ytelepulesy
Budapest§2§en. yevszamy 1864§20§-ben lépett a színipályára, yszemelynevy
Szigeti Imré§6§nél; u. e. év nov. 1-én ytelepulesy Székesfehérvár§2§ra
szerződik, yevszamy 1897§20§. jan. 1-én nyugalomba vonul. Ennek nővére:
yszemelynevy Dóry Judit§6§, társalgási színésznő, yevszamy 1871§20§-ben lépett
a színipályára, yszemelynevy Follinusz János§6§ ytelepulesy arad§2§i
társulatánál. Egy év múlva férjhezment yszemelynevy Kiss Gyula§6§ ytelepulesy
békésgyula§2§i főjegyzőhöz és lelépett a színpadról.
CSAKKOD 1012180 yszemelynevy Beődy /Balogh/
Gábor§6§ yszuletesevtizedy 184§32§ ytelepulesy Ihászi§2§ ytelepulesy Vasm.§2§
yhalalevtizedy 190§34§ ytelepulesy Budapest§2§ yszemelynevy beődi Balogh
Ignác§6§ ytelepulesy Szombathely§2§ yevtizedy 185§30§ yszemelynevy Szőllőssy
Mihály§6§ yszemelynevy Szuper Károly§6§ yintezmenyy Budai Népszínház§8§
yevtizedy 186§30§ yszemelynevy Szigeti Imre§6§ ytelepulesy Székesfehérvár§2§
yszemelynevy Bényei István§6§ yevtizedy 186§30§ yszemelynevy Latabár Endre§6§
ytelepulesy Balatonfüred§2§ ytelepulesy Kassa§2§ ytelepulesy Buda§2§
ytelepulesy Sopron§2§ yevtizedy 187§30§ ytelepulesy Arad§2§ yszemelynevy
Follinusz János§6§ ytelepulesy Kassa§2§ yevtizedy 187§30§ yszemelynevy Lászy
Vilmos§6§ ytelepulesy Győr§2§ yevtizedy 187§30§ yintezmenyy győri
színpártoló-egylet§8§ ytelepulesy Pozsony§2§ ytelepulesy Esztergom§2§
ytelepulesy Komárom§2§ yevtizedy 188§30§ ytelepulesy Győr§2§ ycimy Kean§10§
yintezmenyy bécsi Ringszínház§8§ ytelepulesy Szeged§2§ yszemelynevy Nagy
Vince§6§ yszemelynevy Feleky Miklós§6§ yszemelynevy Feleky§6§ yszemelynevy Makó
Lajos§6§ ytelepulesy szeged§2§ yevtizedy 189§30§ ycimy Cigány§10§ yintezmenyy
budai Várszínház§8§ ycimy Színházi emlékköny§10§ ytelepulesy Szeged§2§ yevtizedy
186§30§ yszemelynevy Virágh Gyula§6§ yszemelynevy Gonda Sándor§6§ ycimy A
jótékony nők§10§ yszemelynevy L'Aronge Adolf§6§ yevtizedy 188§30§ ycimy Győri
két bakte§10§ yintezmenyy Fővárosi Lapok§8§ yevtizedy 188§30§ ycimy Az
ezred-trombitás§10§ yszemelynevy Lindau Károly§6§ yevtizedy 189§30§ yintezmenyy
Városligeti Színház§8§ yszemelynevy Gyengő Dóry Amália§6§ yszuletesevtizedy
184§32§ ytelepulesy Somorja§2§ ytelepulesy Pozsonym.§2§ yhalalevtizedy 192§34§
ytelepulesy Budapest§2§ yevtizedy 186§30§ yszemelynevy Szigeti Imre§6§
ytelepulesy Székesfehérvár§2§ yevtizedy 189§30§ yszemelynevy Dóry Judit§6§
yevtizedy 187§30§ yszemelynevy Follinusz János§6§ ytelepulesy arad§2§
yszemelynevy Kiss Gyula§6§ ytelepulesy békésgyula§2§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1012180.htm
Ha hibát talál, keressen meg minket:
elit.project.2010s@gmail.com