1012220.htm

 Cimszó: Beőthy László - Magyar Színművészeti Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)

 

 szemelycimszo

 ferfinevcimszo

szuletesievtized: 1875

 

 Szócikk: Beőthy László - (szlováni) Beöthy Zsolt és Rákosi Szidi fia, színházigazgató, sz. 1873. ápr. 13-án, Budapesten. Iskoláit a budapesti piaristáknál járta, aztán jogot hallgatott a budapesti egyetemen. 1891-ben a »Budapesti Hirlap« szerkesztőségében kezdte hírlapírói munkásságát. 1896. januárjában adták elő a Népszínházban »A három Kázmér« c. énekes bohózatát, Szabados Károly zenéjével. Még ugyanebben az évben a Vígszínházban került színre »Béni bácsi« c. vígjátéka. 1897-ben nőül vette Soldos Sárit, Blaháné leányát, kitől később elvált. Színházigazgatói pályáját 1898. májusában kezdte, amikor átvette a Magyar Színház igazgatóságát. A színház az ő darabjával: »Az aranylakodalom«-mal nyílt meg. 1900-ban a Nemzeti Színház igazgatója lett. Igazgatása alatt számos magyar írót vont be a drámaírás körébe, Gárdonyi Gézát, Bródy Sándort stb. 1902-ben megvált a Nemzeti Színház igazgatóságától, Párizsba ment és ott írta meg »Kovácsné« c. 3 felv. bohózatát, mely a következő évben a Vígszínházban került színre. (1923-ban a Magyar Színház is felújította.) 1903-ban megnyitotta a Király Színházat és ezzel új hajlékot teremtett az operettnek. A színház hamar felvirágzott, nagy sikerei voltak, számos új magyar szerzőt foglalkoztatott és 1904. novemberében elérte a legnagyobb sikerét Kacsóh Pongrác »János vitéz«-ével. 1907-ben átvette a Magyar Színházat is, átalakította drámai színházzá, Számos magyar színész, akik azóta színpadunknak kiválóságai lettek, az ő keze alatt vált híressé. Ezek között van Fedák Sári, Rózsahegyi Kálmán, Törzs Jenő, Rátkai Márton, Király Ernő, Forrai Róza, Fényes Annuska stb. Hatalmas vállalkozása volt, mikor 1911-ben a Magyar Színház tagjaival a Fővárosi Cirkuszban eljátszatta Sophokles tragédiáját, az »Ödipus király«-t. 1913. tavaszán Bécsben vendégszerepelt színházával, nyáron pedig Kolozsvárott. 1913-ban megalapította a Magyar Színház nyugdíjintézetét. 1916-ban a főváros Ő rá bízta a Népopera vezetését is, amelyet azonban csak másfél évig tartott kezében. 1918-ban megszervezte az Unió részvénytársaságot, az első magyar színházi trösztöt, amely a Király Színházon és a Magyar Színházon kívül a Belvárosi Színházat, az Andrássy-úti Színházat, majd a Blaha Lujza Színházat is kezében tartotta. Ezzel B. a magyar színházi élet legjelentősebb tényezője lett s 1923-ban mikor 25 éves jubileumát ünnepelte, az egész színházi világ nagy ünnepléssel vette körül. A Budapesti Színigazgatók Szövetsége elnökévé, az Országos Színészegyesület örökös tiszteletbeli tagjává választotta, a kormányzó pedig kormányfőtanácsosi címmel tüntette ki és kinevezte a Színművészeti Akadémia tiszteletbeli tanárává. (204 magyar és 179 külföldi darabot adatott elő 126 külföldi és 116 magyar szerzőtől.) 1924-ben az Unió elnökigazgatója lett, erről a tisztéről a részvénytársaság felbomlásakor, 1926-ban, lemondott. Még ezévben átvette a Belvárosi Színház igazgatását. Színpadi művei (az említetteken kívül): »A rózsaleány« operett 3 felv. Zen. szerz.: Weisz Jenő. Bem.: 1893. szept. 9. Budai Színkör. — »Fölösleges férjek« boh. 3 felv. (fordítás). 1897. Vígszínház. A Király Színház is műsorába iktatta 1904. június 24-én. »Aranylakodalom«, történeti színmű, Rákosi Viktorral. Bem. 1898. márc. 15. Magyar Színház, — (Ezt a darabot szerte az országban adták.) »Sulamith«, keleti opera. Átdolgozta Makai Emillel. Bem. (Kisfaludy Színház után); Magyar Színház, 1899. szept. 28-án. — »A barack«, boh. 1 felv. Irta: Georges Courteline. Magyar Színház, 1899. szept. 16. és 1904. június 25. Király Színház, — »A csillag fia«, keleti daljáték 4 felv. Zen. szerz.: Goldfaden Ábrahám. Átdolgozta Pásztor Árpáddal. Bem. 1900. ápr. 6. Népszínház. — »Farsang utólja« (Rosenmontag), dráma 5 felv. Irta: Hartleben 0. F.; Bem, 1901. ápr. 29. Nemzeti Színház. — »Kovácsné«, boh, 3 felv. Bem. Vígszínház, 1903. — »Forgószélkisasszony«, énekes boh. 3 felv. Irta: Kraatz és Stobitzer. U. o. 1903, máj. 8. 1903. nyarán egy viharos éjszakán két magyar újságíró kísérte Belgrád uccáin végig azt a kordét, amelyen egy király és egy királyné holtteste hevert. Topcsiderbe vitt az út, oda szállították Obrenovics Sándor és Draga Masin kegyetlenül összevagdalt holttesteit szerb csendőrök, egy kis eszkorttal, amely mögött Beöthy László és e sorok írója lépdelt. A szomorú és kegyetlen temetésről visszatérve szállodánkba, Beöthynek egy táviratot kézbesítettek: Marton Sándor értesítette barátját, hogy Budapest székesfőváros tanácsa engedélyezte a Király Színház építését... A szállodai szoba ajtaját gondosan elbarrikádoztam, mintha nekem is félni valóm lett volna a király gyilkosoktól, a villanykörtére kendőt borítottam, nehogy fénye kiszűrődjék a belgrádi éjszakába és az ágy szélén ülve hallgattam Beöthy Lászlót. Hajnalig beszélt nekem az épülő Király Színházról és terveiről. — Programmom, — kezdte elgondolkozva egy kissé, — programmom... Fedák Sári... És amikor hajnal felé befejezte, ez volt az utolsó mondata: »Játszani fogunk mindent, ami jó és mindent jól fogunk játszani ...« E két pillér közé fektette le programmját és e két pillér között maradt művészi működése huszonöt esztendő alatt. Valóban Fedák Sári volt az az egyéniség, az a tehetség és tudás, akire színházat lehetett és színházat kellett alapítani. Azzal, hogy ez volt az első programmpontja: Beöthy László életrekeltette a magyar daljátékot, magyar zeneszerzőket nevelt nagyra — Huszka Jenő, Kacsóh Pongrác, Buttykay Ákos, Jacoby Viktor, Szirmai Albert, Kálmán Imre, Nádor Mihály, Vincze Zsigmond — magyar operettszínészeket fedezett fel és tanított, istápolt, segített a Parnasszus felé; nagyszerű rendezőgárdát kreált — Bokor József, Mérei Adolf, Stoll Károly, Tihanyi Vilmos — régi és új színpadi szerzőket szólaltatott meg — Gárdonyi Géza, Heltai Jenő, Verő György, Bródy Miksa, Bródy István, Bakonyi Károly, Martos Ferenc, Pásztor Árpád, Zágon István, Faragó Jenő és mások dolgoztak vele és dolgoztak érte. Ez a névsor mutatja és hirdeti legjobban, hogy mit és mennyit adott a magyar operettnek Beöthy László. És a másik lista: a két-, három-, négy- és ötszáz előadásokat megért darabok listája mutatja, hogy betartotta programra jának másik pontját is: »Adni fogunk minden jó darabot és minden darabot jól!« Európai hírűvé tette a magyar operettet és a magyar operettszínpadot; a Király Színházból indultak hódító útjukra a nagy operettek és ez a tradicionális nívó, amelyet ez a színház ma is képvisel: tőle indult ki. (Faragó Jenő.)

 

 

Ez a címszó a Magyar Színművészeti Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet!

 https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//I/szin_I.0201.pdf

 Az itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás (kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon internetes változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B. Kádár Zsuzsanna

 A szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928

 HETJEGYUSORSZAM 1012220 Beőthy László (ytelepulesy szlován§2§i) yszemelynevy Beöthy Zsolt§6§ és yszemelynevy Rákosi Szidi§6§ fia, színházigazgató, sz. yszuletesevey 1873§22§. ápr. 13-án, ytelepulesy Budapest§2§en. Iskoláit a ytelepulesy budapest§2§i piaristáknál járta, aztán jogot hallgatott a ytelepulesy budapest§2§i egyetemen. yevszamy 1891§20§-ben a »yintezmenyy Budapesti Hirlap§8§« szerkesztőségében kezdte hírlapírói munkásságát. yevszamy 1896§20§. januárjában adták elő a yintezmenyy Népszínház§8§ban »ycimy A három Kázmér§10§« c. énekes bohózatát, yszemelynevy Szabados Károly§6§ zenéjével. Még ugyanebben az évben a yintezmenyy Vígszínház§8§ban került színre »ycimy Béni bácsi§10§« c. vígjátéka. yevszamy 1897§20§-ben nőül vette yszemelynevy Soldos Sári§6§t, yszemelynevy Blaháné§6§ leányát, kitől később elvált. Színházigazgatói pályáját yevszamy 1898§20§. májusában kezdte, amikor átvette a yintezmenyy Magyar Színház§8§ igazgatóságát. A színház az ő darabjával: »ycimy Az aranylakodalom§10§«-mal nyílt meg. yevszamy 1900§20§-ban a yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ igazgatója lett. Igazgatása alatt számos magyar írót vont be a drámaírás körébe, yszemelynevy Gárdonyi Gézá§6§t, yszemelynevy Bródy Sándor§6§t stb. yevszamy 1902§20§-ben megvált a yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ igazgatóságától, ytelepulesy Párizs§2§ba ment és ott írta meg »ycimy Kovácsné§10§« c. 3 felv. bohózatát, mely a következő évben a yintezmenyy Vígszínház§8§ban került színre. (yevszamy 1923§20§-ban a yintezmenyy Magyar Színház§8§ is felújította.) yevszamy 1903§20§-ban megnyitotta a yintezmenyy Király Színház§8§at és ezzel új hajlékot teremtett az operettnek. A színház hamar felvirágzott, nagy sikerei voltak, számos új magyar szerzőt foglalkoztatott és yevszamy 1904§20§. novemberében elérte a legnagyobb sikerét yszemelynevy Kacsóh Pongrác§6§ »ycimy János vitéz§10§«-ével. yevszamy 1907§20§-ben átvette a yintezmenyy Magyar Színház§8§at is, átalakította drámai színházzá, Számos magyar színész, akik azóta színpadunknak kiválóságai lettek, az ő keze alatt vált híressé. Ezek között van yszemelynevy Fedák Sári§6§, yszemelynevy Rózsahegyi Kálmán§6§, yszemelynevy Törzs Jenő§6§, yszemelynevy Rátkai Márton§6§, yszemelynevy Király Ernő§6§, yszemelynevy Forrai Róza§6§, yszemelynevy Fényes Annuska§6§ stb. Hatalmas vállalkozása volt, mikor yevszamy 1911§20§-ben a yintezmenyy Magyar Színház§8§ tagjaival a ytelepulesy Főváros§2§i Cirkuszban eljátszatta yszemelynevy Sophokles§6§ tragédiáját, az »ycimy Ödipus király§10§«-t. yevszamy 1913§20§. tavaszán ytelepulesy Bécs§2§ben vendégszerepelt színházával, nyáron pedig ytelepulesy Kolozsvár§2§ott. yevszamy 1913§20§-ban megalapította a yintezmenyy Magyar Színház§8§ nyugdíjintézetét. yevszamy 1916§20§-ban a ytelepulesy főváros§2§ Ő rá bízta a yintezmenyy Népopera§8§ vezetését is, amelyet azonban csak másfél évig tartott kezében. yevszamy 1918§20§-ban megszervezte az yintezmenyy Unió részvénytársaság§8§ot, az első magyar színházi trösztöt, amely a yintezmenyy Király Színház§8§on és a yintezmenyy Magyar Színház§8§on kívül a yintezmenyy Belvárosi Színház§8§at, az yintezmenyy Andrássy-úti Színház§8§at, majd a yintezmenyy Blaha Lujza Színház§8§at is kezében tartotta. Ezzel B. a magyar színházi élet legjelentősebb tényezője lett s yevszamy 1923§20§-ban mikor 25 éves jubileumát ünnepelte, az egész színházi világ nagy ünnepléssel vette körül. A yintezmenyy Budapesti Színigazgatók Szövetsége§8§ elnökévé, az yintezmenyy Országos Színészegyesület§8§ örökös tiszteletbeli tagjává választotta, a kormányzó pedig kormányfőtanácsosi címmel tüntette ki és kinevezte a yintezmenyy Színművészeti Akadémia§8§ tiszteletbeli tanárává. (204 magyar és 179 külföldi darabot adatott elő 126 külföldi és 116 magyar szerzőtől.) yevszamy 1924§20§-ben az Unió elnökigazgatója lett, erről a tisztéről a részvénytársaság felbomlásakor, yevszamy 1926§20§-ban, lemondott. Még ezévben átvette a yintezmenyy Belvárosi Színház§8§ igazgatását. Színpadi művei (az említetteken kívül): »ycimy A rózsaleány§10§« operett 3 felv. Zen. szerz.: yszemelynevy Weisz Jenő§6§. Bem.: yevszamy 1893§20§. szept. 9. yintezmenyy Budai Színkör§8§. — »ycimy Fölösleges férjek§10§« boh. 3 felv. (fordítás). yevszamy 1897§20§. yintezmenyy Vígszínház§8§. yintezmenyy A Király Színház§8§ is műsorába iktatta yevszamy 1904§20§. június 24-én. »ycimy Aranylakodalom§10§«, történeti színmű, yszemelynevy Rákosi Viktor§6§ral. Bem. yevszamy 1898§20§. márc. 15. yintezmenyy Magyar Színház§8§, — (Ezt a darabot szerte az országban adták.) »ycimy Sulamith§10§«, keleti opera. Átdolgozta yszemelynevy Makai Emil§6§lel. Bem. (yintezmenyy Kisfaludy Színház§8§ után); yintezmenyy Magyar Színház§8§, yevszamy 1899§20§. szept. 28-án. — »ycimy A barack§10§«, boh. 1 felv. Irta: yszemelynevy Georges Courteline§6§. yintezmenyy Magyar Színház§8§, yevszamy 1899§20§. szept. 16. és yevszamy 1904§20§. június 25. yintezmenyy Király Színház§8§, — »ycimy A csillag fia§10§«, keleti daljáték 4 felv. Zen. szerz.: yszemelynevy Goldfaden Ábrahám§6§. Átdolgozta yszemelynevy Pásztor Árpád§6§dal. Bem. yevszamy 1900§20§. ápr. 6. yintezmenyy Népszínház§8§. — »ycimy Farsang utólja§10§« (yszemelynevy Rosenmontag§6§), dráma 5 felv. Irta: yszemelynevy Hartleben 0. F.§6§; Bem, yevszamy 1901§20§. ápr. 29. yintezmenyy Nemzeti Színház§8§. — »ycimy Kovácsné§10§«, boh, 3 felv. Bem. yintezmenyy Vígszínház§8§, yevszamy 1903§20§. — »ycimy Forgószélkisasszony§10§«, énekes boh. 3 felv. Irta: yszemelynevy Kraatz§6§ és yszemelynevy Stobitzer§6§. U. o. yevszamy 1903§20§, máj. 8. yevszamy 1903§20§. nyarán egy viharos éjszakán két magyar újságíró kísérte ytelepulesy Belgrád§2§ uccáin végig azt a kordét, amelyen egy király és egy királyné holtteste hevert. ytelepulesy Topcsider§2§be vitt az út, oda szállították yszemelynevy Obrenovics Sándor§6§ és yszemelynevy Draga Masin§6§ kegyetlenül összevagdalt holttesteit ynemzetisegy szerb§4§ csendőrök, egy kis eszkorttal, amely mögött yszemelynevy Beöthy László§6§ és e sorok írója lépdelt. A szomorú és kegyetlen temetésről visszatérve szállodánkba, yszemelynevy Beöthy§6§nek egy táviratot kézbesítettek: yszemelynevy Marton Sándor§6§ értesítette barátját, hogy ytelepulesy Budapest székesfőváros§2§ tanácsa engedélyezte a yintezmenyy Király Színház§8§ építését... A szállodai szoba ajtaját gondosan elbarrikádoztam, mintha nekem is félni valóm lett volna a király gyilkosoktól, a villanykörtére kendőt borítottam, nehogy fénye kiszűrődjék a belgrádi éjszakába és az ágy szélén ülve hallgattam yszemelynevy Beöthy László§6§t. Hajnalig beszélt nekem az épülő yintezmenyy Király Színház§8§ról és terveiről. — Programmom, — kezdte elgondolkozva egy kissé, — programmom... yszemelynevy Fedák Sári§6§... És amikor hajnal felé befejezte, ez volt az utolsó mondata: »Játszani fogunk mindent, ami jó és mindent jól fogunk játszani ...« E két pillér közé fektette le programmját és e két pillér között maradt művészi működése huszonöt esztendő alatt. Valóban yszemelynevy Fedák Sári§6§ volt az az egyéniség, az a tehetség és tudás, akire színházat lehetett és színházat kellett alapítani. Azzal, hogy ez volt az első programmpontja: yszemelynevy Beöthy László§6§ életrekeltette a magyar daljátékot, magyar zeneszerzőket nevelt nagyra — yszemelynevy Huszka Jenő§6§, yszemelynevy Kacsóh Pongrác§6§, yszemelynevy Buttykay Ákos§6§, yszemelynevy Jacoby Viktor§6§, yszemelynevy Szirmai Albert§6§, yszemelynevy Kálmán Imre§6§, yszemelynevy Nádor Mihály§6§, yszemelynevy Vincze Zsigmond§6§ — magyar operettszínészeket fedezett fel és tanított, istápolt, segített a Parnasszus felé; nagyszerű rendezőgárdát kreált — yszemelynevy Bokor József§6§, yszemelynevy Mérei Adolf§6§, yszemelynevy Stoll Károly§6§, yszemelynevy Tihanyi Vilmos§6§ — régi és új színpadi szerzőket szólaltatott meg — yszemelynevy Gárdonyi Géza§6§, yszemelynevy Heltai Jenő§6§, yszemelynevy Verő György§6§, yszemelynevy Bródy Miksa§6§, yszemelynevy Bródy István§6§, yszemelynevy Bakonyi Károly§6§, yszemelynevy Martos Ferenc§6§, yszemelynevy Pásztor Árpád§6§, yszemelynevy Zágon István§6§, yszemelynevy Faragó Jenő§6§ és mások dolgoztak vele és dolgoztak érte. Ez a névsor mutatja és hirdeti legjobban, hogy mit és mennyit adott a magyar operettnek yszemelynevy Beöthy László§6§. És a másik lista: a két-, három-, négy- és ötszáz előadásokat megért darabok listája mutatja, hogy betartotta programra jának másik pontját is: »Adni fogunk minden jó darabot és minden darabot jól!« Európai hírűvé tette a magyar operettet és a magyar operettszínpadot; a yintezmenyy Király Színház§8§ból indultak hódító útjukra a nagy operettek és ez a tradicionális nívó, amelyet ez a színház ma is képvisel: tőle indult ki. (yszemelynevy Faragó Jenő§6§.)

CSAKKOD 1012220 yszemelynevy Beőthy László§6§ ytelepulesy szlován§2§ yszemelynevy Beöthy Zsolt§6§ yszemelynevy Rákosi Szidi§6§ yszuletesevtizedy 187§32§ ytelepulesy Budapest§2§ ytelepulesy budapest§2§ ytelepulesy budapest§2§ yevtizedy 189§30§ yintezmenyy Budapesti Hirlap§8§ yevtizedy 189§30§ yintezmenyy Népszínház§8§ ycimy A három Kázmér§10§ yszemelynevy Szabados Károly§6§ yintezmenyy Vígszínház§8§ ycimy Béni bácsi§10§ yevtizedy 189§30§ yszemelynevy Soldos Sári§6§ yszemelynevy Blaháne§6§ yevtizedy 189§30§ yintezmenyy Magyar Színház§8§ ycimy Az aranylakodalom§10§ yevtizedy 190§30§ yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ yszemelynevy Gárdonyi Géza§6§ yszemelynevy Bródy Sándor§6§ yevtizedy 190§30§ yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ ytelepulesy Párizs§2§ ycimy Kovácsne§10§ yintezmenyy Vígszínház§8§ yevtizedy 192§30§ yintezmenyy Magyar Színház§8§ yevtizedy 190§30§ yintezmenyy Király Színház§8§ yevtizedy 190§30§ yszemelynevy Kacsóh Pongrác§6§ ycimy János vitéz§10§ yevtizedy 190§30§ yintezmenyy Magyar Színház§8§ yszemelynevy Fedák Sári§6§ yszemelynevy Rózsahegyi Kálmán§6§ yszemelynevy Törzs Jenő§6§ yszemelynevy Rátkai Márton§6§ yszemelynevy Király Ernő§6§ yszemelynevy Forrai Róza§6§ yszemelynevy Fényes Annuska§6§ yevtizedy 191§30§ yintezmenyy Magyar Színház§8§ ytelepulesy Főváros§2§ yszemelynevy Sophokles§6§ ycimy Ödipus király§10§ yevtizedy 191§30§ ytelepulesy Bécs§2§ ytelepulesy Kolozsvár§2§ yevtizedy 191§30§ yintezmenyy Magyar Színház§8§ yevtizedy 191§30§ ytelepulesy főváros§2§ yintezmenyy Népopera§8§ yevtizedy 191§30§ yintezmenyy Unió részvénytársaság§8§ yintezmenyy Király Színház§8§ yintezmenyy Magyar Színház§8§ yintezmenyy Belvárosi Színház§8§ yintezmenyy Andrássy-úti Színház§8§ yintezmenyy Blaha Lujza Színház§8§ yevtizedy 192§30§ yintezmenyy Budapesti Színigazgatók Szövetsége§8§ yintezmenyy Országos Színészegyesület§8§ yintezmenyy Színművészeti Akadémia§8§ yevtizedy 192§30§ yevtizedy 192§30§ yintezmenyy Belvárosi Színház§8§ ycimy A rózsaleány§10§ yszemelynevy Weisz Jenő§6§ yevtizedy 189§30§ yintezmenyy Budai Színkör§8§ ycimy Fölösleges férjek§10§ yevtizedy 189§30§ yintezmenyy Vígszínház§8§ yintezmenyy A Király Színház§8§ yevtizedy 190§30§ ycimy Aranylakodalom§10§ yszemelynevy Rákosi Viktor§6§ yevtizedy 189§30§ yintezmenyy Magyar Színház§8§ ycimy Sulamith§10§ yszemelynevy Makai Emil§6§ yintezmenyy Kisfaludy Színház§8§ yintezmenyy Magyar Színház§8§ yevtizedy 189§30§ ycimy A barack§10§ yszemelynevy Georges Courteline§6§ yintezmenyy Magyar Színház§8§ yevtizedy 189§30§ yevtizedy 190§30§ yintezmenyy Király Színház§8§ ycimy A csillag fia§10§ yszemelynevy Goldfaden Ábrahám§6§ yszemelynevy Pásztor Árpád§6§ yevtizedy 190§30§ yintezmenyy Népszínház§8§ ycimy Farsang utólja§10§ yszemelynevy Rosenmontag§6§ yszemelynevy Hartleben 0. F.§6§ yevtizedy 190§30§ yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ ycimy Kovácsne§10§ yintezmenyy Vígszínház§8§ yevtizedy 190§30§ ycimy Forgószélkisasszony§10§ yszemelynevy Kraatz§6§ yszemelynevy Stobitzer§6§ yevtizedy 190§30§ yevtizedy 190§30§ ytelepulesy Belgrád§2§ ytelepulesy Topcsider§2§ yszemelynevy Obrenovics Sándor§6§ yszemelynevy Draga Masin§6§ ynemzetisegy szerb§4§ yszemelynevy Beöthy László§6§ yszemelynevy Beöthy§6§ yszemelynevy Marton Sándor§6§ ytelepulesy Budapest székesfőváros§2§ yintezmenyy Király Színház§8§ yszemelynevy Beöthy László§6§ yintezmenyy Király Színház§8§ yszemelynevy Fedák Sári§6§ yszemelynevy Fedák Sári§6§ yszemelynevy Beöthy László§6§ yszemelynevy Huszka Jenő§6§ yszemelynevy Kacsóh Pongrác§6§ yszemelynevy Buttykay Ákos§6§ yszemelynevy Jacoby Viktor§6§ yszemelynevy Szirmai Albert§6§ yszemelynevy Kálmán Imre§6§ yszemelynevy Nádor Mihály§6§ yszemelynevy Vincze Zsigmond§6§ yszemelynevy Bokor József§6§ yszemelynevy Mérei Adolf§6§ yszemelynevy Stoll Károly§6§ yszemelynevy Tihanyi Vilmos§6§ yszemelynevy Gárdonyi Géza§6§ yszemelynevy Heltai Jenő§6§ yszemelynevy Verő György§6§ yszemelynevy Bródy Miksa§6§ yszemelynevy Bródy István§6§ yszemelynevy Bakonyi Károly§6§ yszemelynevy Martos Ferenc§6§ yszemelynevy Pásztor Árpád§6§ yszemelynevy Zágon István§6§ yszemelynevy Faragó Jenő§6§ yszemelynevy Beöthy László§6§ yintezmenyy Király Színház§8§ yszemelynevy Faragó Jenő§6§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1012220.htm

Ha hibát talál, keressen meg minket: elit.project.2010s@gmail.com