1012990.htm

 Cimszó: Berky Lili - Magyar Színművészeti Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)

 

 szemelycimszo

 noinevcimszo

szuletesievtized: 1895

 

 Szócikk: Berky Lili - talán nem csak véletlen, hogy március idusán született. A szabad magyar szó zengő varázsa kevés színésznő szájából hangzik ki oly szépen, épen, teljesen, mint a Berky Liliéből. Az erdélyi hegyek napsütött levegője veszi körül. Kolozsvárott, Pesten úgy csillognak fel a nézőtér homályából a szemek, ha Berky Lili beszél, mint azok a furcsa kis lámpások, amiket távolból gyújt ki egy elektromos hullám. Operettszínésznőnek legelső klasszis, mint kiderült: drámai színésznőnek szintén. Tömött bronz hajkoronája, arcéle, szeme, alakja, egész egyénisége elárulja hivatását. Színésznő, akinek még soha nem látták egy kirívó mozdulatát, aki még soha nem esett a stílustalanság bűnébe. A hangjának van egy különös édes, meleg zöngéje. Komolyság, amelyben bujkál a kacagás, szelídség, de incseleg belőle a pikáns jókedv. Amit a színpadon tesz, sohase »műveli« Éli az alakot s adja maradéktalanul. (Emőd Tamás). Berky Lili, színésznő, sz. 1891. márc. 15-én, Győrött. Az Országos Színészakadémia elvégzése után vidéken lép színpadra, hosszabb ideig működött Kolozsvárott, onnan 1911. szept. 1-én a Király Színház hívta meg, ahol szept. 6-án mutatkozott be a »Cigányszerelem« Körösházy szerepében, — majd innen az újonnan megnyíló Népopera hódította el (1913.. ápr.). Két év múlva ismét leszerződött Kolozsvárra, majd 1917. jan. 31-én házasságra lépett Gózon Gyula (l. o.) színművésszel, kivel együtt működött a budapesti Apolló Kabaréban, azután az általuk vezetett Muskátli kabaréban. E kabaré megszűnése után a Renaissance Színháznál aratta sikereit, majd az Unió rezsimje alatt az Andrássy-úti Színháznál és a Magyar Színháznál is működött. 1925-ben a Király Színház, 1927-től a Belvárosi Színház tagja, ahol mint drámai színésznő is kitűnően bevált. Főbb szerepei: Lili (Boccaccio), Nebántsvirág, Üdvöske, Bob herceg, Glavári Hanna (Víg özvegy), Gábor diák (Gül Baba), Franci (Varázskeringő), Gonda (Elvált asszony), Juliette (Luxemburg grófja), Éva címszerep, Marcsa, (Mágnás Miska), Angyal Liszka (Tolonc), Erzsike (Sárga csikó), Hanka (Tót leány), Aranyvirág és Hercegkisasszony operett címszerepe, Csilla (Tündérszerelem), Náni, Anna (Tavasz), Mici (Gyurkovics lányok), Cecil (Kék róka), Gwendolin (Aranyeső), Böském címszerepe, Mansing (Katonadolog), Iluska (János vitéz), Zsuzska (Drótostót), Királyné (Királynő rózsája), Midili (Stambul rózsája) stb.

 

 

Ez a címszó a Magyar Színművészeti Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet!

 https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//I/szin_I.0212.pdf

 Az itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás (kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon internetes változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B. Kádár Zsuzsanna

 A szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928

 HETJEGYUSORSZAM 1012990 Berky Lili talán nem csak véletlen, hogy március idusán született. A szabad magyar szó zengő varázsa kevés színésznő szájából hangzik ki oly szépen, épen, teljesen, mint a yszemelynevy Berky Lili§6§éből. Az erdélyi hegyek napsütött levegője veszi körül. ytelepulesy Kolozsvár§2§ott, Pesten úgy csillognak fel a nézőtér homályából a szemek, ha yszemelynevy Berky Lili§6§ beszél, mint azok a furcsa kis lámpások, amiket távolból gyújt ki egy elektromos hullám. Operettszínésznőnek legelső klasszis, mint kiderült: drámai színésznőnek szintén. Tömött bronz hajkoronája, arcéle, szeme, alakja, egész egyénisége elárulja hivatását. Színésznő, akinek még soha nem látták egy kirívó mozdulatát, aki még soha nem esett a stílustalanság bűnébe. A hangjának van egy különös édes, meleg zöngéje. Komolyság, amelyben bujkál a kacagás, szelídség, de incseleg belőle a pikáns jókedv. Amit a színpadon tesz, sohase »műveli« Éli az alakot s adja maradéktalanul. (yszemelynevy Emőd Tamás§6§). yszemelynevy Berky Lili§6§, színésznő, sz. yszuletesevey 1891§22§. márc. 15-én, ytelepulesy Győr§2§ött. Az yintezmenyy Országos Színészakadémia§8§ elvégzése után vidéken lép színpadra, hosszabb ideig működött ytelepulesy Kolozsvár§2§ott, onnan yevszamy 1911§20§. szept. 1-én a yintezmenyy Király Színház§8§ hívta meg, ahol szept. 6-án mutatkozott be a »ycimy Cigányszerelem§10§« yszerepy Körösházy§12§ szerepében, — majd innen az újonnan megnyíló yintezmenyy Népopera§8§ hódította el (yevszamy 1913§20§.. ápr.). Két év múlva ismét leszerződött ytelepulesy Kolozsvár§2§ra, majd yevszamy 1917§20§. jan. 31-én házasságra lépett yszemelynevy Gózon Gyula§6§ (l. o.) színművésszel, kivel együtt működött a yintezmenyy budapesti Apolló Kabaré§8§ban, azután az általuk vezetett yintezmenyy Muskátli kabaré§8§ban. E kabaré megszűnése után a yintezmenyy Renaissance Színház§8§nál aratta sikereit, majd az Unió rezsimje alatt az yintezmenyy Andrássy-úti Színház§8§nál és a yintezmenyy Magyar Színház§8§nál is működött. yevszamy 1925§20§-ben a yintezmenyy Király Színház§8§, yevszamy 1927§20§-től a yintezmenyy Belvárosi Színház§8§ tagja, ahol mint drámai színésznő is kitűnően bevált. Főbb szerepei: yszerepy Lili§12§ (ycimy Boccaccio§10§), yszerepy Nebántsvirág§12§, yszerepy Üdvöske§12§, yszerepy Bob herceg§12§, yszerepy Glavári Hanna§12§ (ycimy Víg özvegy§10§), yszerepy Gábor diák§12§ (ycimy Gül Baba§10§), yszerepy Franci§12§ (ycimy Varázskeringő§10§), yszerepy Gonda§12§ (ycimy Elvált asszony§10§), yszerepy Juliette§12§ (ycimy Luxemburg grófja§10§), yszerepy Éva§12§ címszerep, yszerepy Marcsa§12§, (ycimy Mágnás Miska§10§), yszerepy Angyal Liszka§12§ (ycimy Tolonc§10§), yszerepy Erzsike§12§ (ycimy Sárga csikó§10§), yszerepy Hanka§12§ (ycimy Tót leány§10§), yszerepy Aranyvirág§12§ és yszerepy Hercegkisasszony§12§ operett címszerepe, yszerepy Csilla§12§ (ycimy Tündérszerelem§10§), yszerepy Náni§12§, yszerepy Anna§12§ (ycimy Tavasz§10§), yszerepy Mici§12§ (ycimy Gyurkovics lányok§10§), yszerepy Cecil§12§ (ycimy Kék róka§10§), yszerepy Gwendolin§12§ (ycimy Aranyeső§10§), yszerepy Böském§12§ címszerepe, yszerepy Mansing§12§ (ycimy Katonadolog§10§), yszerepy Iluska§12§ (ycimy János vitéz§10§), yszerepy Zsuzska§12§ (ycimy Drótostót§10§), yszerepy Királyné§12§ (ycimy Királynő rózsája§10§), yszerepy Midili§12§ (ycimy Stambul rózsája§10§) stb.

CSAKKOD 1012990 yszemelynevy Berky Lili§6§ yszemelynevy Berky Lili§6§ ytelepulesy Kolozsvár§2§ yszemelynevy Berky Lili§6§ yszemelynevy Emőd Tamás§6§ yszemelynevy Berky Lili§6§ yszuletesevtizedy 189§32§ ytelepulesy Győr§2§ yintezmenyy Országos Színészakadémia§8§ ytelepulesy Kolozsvár§2§ yevtizedy 191§30§ yintezmenyy Király Színház§8§ ycimy Cigányszerelem§10§ yszerepy Körösházy§12§ yintezmenyy Népopera§8§ yevtizedy 191§30§ ytelepulesy Kolozsvár§2§ yevtizedy 191§30§ yszemelynevy Gózon Gyula§6§ yintezmenyy budapesti Apolló Kabare§8§ yintezmenyy Muskátli kabare§8§ yintezmenyy Renaissance Színház§8§ yintezmenyy Andrássy-úti Színház§8§ yintezmenyy Magyar Színház§8§ yevtizedy 192§30§ yintezmenyy Király Színház§8§ yevtizedy 192§30§ yintezmenyy Belvárosi Színház§8§ yszerepy Lili§12§ ycimy Boccaccio§10§ yszerepy Nebántsvirág§12§ yszerepy Üdvöske§12§ yszerepy Bob herceg§12§ yszerepy Glavári Hanna§12§ ycimy Víg özvegy§10§ yszerepy Gábor diák§12§ ycimy Gül Baba§10§ yszerepy Franci§12§ ycimy Varázskeringő§10§ yszerepy Gonda§12§ ycimy Elvált asszony§10§ yszerepy Juliette§12§ ycimy Luxemburg grófja§10§ yszerepy Éva§12§ yszerepy Marcsa§12§ ycimy Mágnás Miska§10§ yszerepy Angyal Liszka§12§ ycimy Tolonc§10§ yszerepy Erzsike§12§ ycimy Sárga csikó§10§ yszerepy Hanka§12§ ycimy Tót leány§10§ yszerepy Aranyvirág§12§ yszerepy Hercegkisasszony§12§ yszerepy Csilla§12§ ycimy Tündérszerelem§10§ yszerepy Náni§12§ yszerepy Anna§12§ ycimy Tavasz§10§ yszerepy Mici§12§ ycimy Gyurkovics lányok§10§ yszerepy Cecil§12§ ycimy Kék róka§10§ yszerepy Gwendolin§12§ ycimy Aranyeső§10§ yszerepy Böském§12§ yszerepy Mansing§12§ ycimy Katonadolog§10§ yszerepy Iluska§12§ ycimy János vitéz§10§ yszerepy Zsuzska§12§ ycimy Drótostót§10§ yszerepy Királyne§12§ ycimy Királynő rózsája§10§ yszerepy Midili§12§ ycimy Stambul rózsája§10§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1012990.htm

Ha hibát talál, keressen meg minket: elit.project.2010s@gmail.com