1013440.htm

 Cimszó: Berzsenyi Károly - Magyar Színművészeti Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)

 

 szemelycimszo

 ferfinevcimszo

szuletesievtized: 1815

 

 Szócikk: Berzsenyi Károly - (egyházasmiklai) színész, író, a nagy Berzsenyi Dániel leszármazottja, sz. 1819-ben, megh. Pesten, 1877. máj, 18-án. Atyja katonatiszt volt. Színipályára lépett 1839-ben. Kedélyesszerepeket játszott és mint rendező is jó hírnevet szerzett a vidéki színpadokon, ahol 38 évig működött. 1857. okt. 9-én fellépett a Nemzeti Színházban, »A bácsi« c. vj-ban, majd a »Cigány«-ban és a »Marianne«-ban. Koporsója felett Eőry Pordán Gusztáv mondott búcsúbeszédet. 1878. nov. 2-án Kovács István áldozatkészségéből felavatták a sírkövét. Számos színdarabját ismerjük. Ilyenek: »Könnyelmű leány«, »Két huszár egy baka«, »Egy a mi népünkből«, »Decsanszki, szerb király halála«, »A borbély«, »A házi kém«, »Egy zsidó család«, »Dr. Faust házisipkája«. (Utolsó műve). Neje: Szakonyi Adél, színésznő, Szakonyi Lajos, pápai alispán leánya, sz. 1840-ben, megh. Pápán, 1893. november havában. 1858. október 21-én lépett a színipályára Hegedűs Lajosnál. Leánya: Vágó Istvánné, Berzsenyi Margit, drámai színésznő, sz. 1863-ban. 1880-ban lépett színpadra Balogh Györgynél. Hosszabb ideig működött Komjáthy János kassai társulatánál. Onnan a Budai Színkörhöz szerződött, rövid ideig a Vígszínház tagja is volt. 1924. szept. havától a Renaissance Színház tagja. 1927-ben a Belvárosi Színház szerződtette.

 

 

Ez a címszó a Magyar Színművészeti Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet!

 https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//I/szin_I.0217.pdf

 Az itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás (kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon internetes változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B. Kádár Zsuzsanna

 A szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928

 HETJEGYUSORSZAM 1013440 Berzsenyi Károly (ytelepulesy egyházasmikla§2§i) színész, író, a nagy yszemelynevy Berzsenyi Dániel§6§ leszármazottja, sz. yszuletesevey 1819§22§-ben, megh. Pesten, yevszamy 1877§20§. máj, 18-án. Atyja katonatiszt volt. Színipályára lépett yevszamy 1839§20§-ben. Kedélyesszerepeket játszott és mint rendező is jó hírnevet szerzett a vidéki színpadokon, ahol 38 évig működött. yevszamy 1857§20§. okt. 9-én fellépett a yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ban, »ycimy A bácsi§10§« c. vj-ban, majd a »ycimy Cigány§10§«-ban és a »ycimy Marianne§10§«-ban. Koporsója felett yszemelynevy Eőry Pordán Gusztáv§6§ mondott búcsúbeszédet. yevszamy 1878§20§. nov. 2-án yszemelynevy Kovács István§6§ áldozatkészségéből felavatták a sírkövét. Számos színdarabját ismerjük. Ilyenek: »ycimy Könnyelmű leány§10§«, »ycimy Két huszár egy baka§10§«, »ycimy Egy a mi népünkből§10§«, »ycimy Decsanszki, szerb király halála§10§«, »ycimy A borbély§10§«, »ycimy A házi kém§10§«, »ycimy Egy zsidó család§10§«, »ycimy Dr. Faust házisipkája§10§«. (Utolsó műve). 1013440.1 CSALADTAGKEZDODIK Neje: yszemelynevy Szakonyi Adél§6§, színésznő, yszemelynevy Szakonyi Lajos§6§, ytelepulesy pápa§2§i alispán leánya, sz. yszuletesevey 1840§22§-ben, megh. ytelepulesy Pápá§2§n, yevszamy 1893§20§. november havában. yevszamy 1858§20§. október 21-én lépett a színipályára yszemelynevy Hegedűs Lajos§6§nál. Leánya: yszemelynevy Vágó Istvánné§6§, yszemelynevy Berzsenyi Margit§6§, drámai színésznő, sz. yszuletesevey 1863§22§-ban. yevszamy 1880§20§-ban lépett színpadra yszemelynevy Balogh György§6§nél. Hosszabb ideig működött yszemelynevy Komjáthy János§6§ ytelepulesy kassa§2§i társulatánál. Onnan a yintezmenyy Budai Színkör§8§höz szerződött, rövid ideig a yintezmenyy Vígszínház§8§ tagja is volt. yevszamy 1924§20§. szept. havától a yintezmenyy Renaissance Színház§8§ tagja. yevszamy 1927§20§-ben a yintezmenyy Belvárosi Színház§8§ szerződtette.

CSAKKOD 1013440 yszemelynevy Berzsenyi Károly§6§ ytelepulesy egyházasmikla§2§ yszemelynevy Berzsenyi Dániel§6§ yszuletesevtizedy 181§32§ yevtizedy 187§30§ yevtizedy 183§30§ yevtizedy 185§30§ yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ ycimy A bácsi§10§ ycimy Cigány§10§ ycimy Marianne§10§ yszemelynevy Eőry Pordán Gusztáv§6§ yevtizedy 187§30§ yszemelynevy Kovács István§6§ ycimy Könnyelmű leány§10§ ycimy Két huszár egy baka§10§ ycimy Egy a mi népünkből§10§ ycimy Decsanszki, szerb király halála§10§ ycimy A borbély§10§ ycimy A házi kém§10§ ycimy Egy zsidó család§10§ ycimy Dr. Faust házisipkája§10§ yszemelynevy Szakonyi Adél§6§ yszemelynevy Szakonyi Lajos§6§ ytelepulesy pápa§2§ yszuletesevtizedy 184§32§ ytelepulesy Pápa§2§ yevtizedy 189§30§ yevtizedy 185§30§ yszemelynevy Hegedűs Lajos§6§ yszemelynevy Vágó Istvánne§6§ yszemelynevy Berzsenyi Margit§6§ yszuletesevtizedy 186§32§ yevtizedy 188§30§ yszemelynevy Balogh György§6§ yszemelynevy Komjáthy János§6§ ytelepulesy kassa§2§ yintezmenyy Budai Színkör§8§ yintezmenyy Vígszínház§8§ yevtizedy 192§30§ yintezmenyy Renaissance Színház§8§ yevtizedy 192§30§ yintezmenyy Belvárosi Színház§8§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1013440.htm

Ha hibát talál, keressen meg minket: elit.project.2010s@gmail.com