1013940.htm

 Cimszó: Bezerédj Viktor dr. - Magyar Színművészeti Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)

 

 szemelycimszo

 ferfinevcimszo

szuletesievtized: 1855

 

 Szócikk: Bezerédj Viktor dr. - (bezerédi), jogtudor, miniszteri tanácsos, orszgy. képviselő, belügyi államtitkár, sz. 1855-ben, Veszprémben, megh. 1913. nov. 2-án, Budapesten. Középiskoláit szülővárosában és Székesfehérvárott, a jogot Pesten végezte. 1890-ben átvette a belügyminisztériumban a színházi ügyek vezetését, mely megbízást tízt évig viselte. A nemzeti színészet rendezése, vidéki szervezése érdekében nagy agilitást fejtett ki. Ő építette fel a kolozsvári új színházat és 15 vidéki városban épített állandó színházat. 1903. júl. 2-án a Szent István-rend kiskeresztjét nyerte el. 1906. szept. 18-án államtitkár lett. Az ő érdeme, hogy az állami színházaknál (legalább egyideig) megszűnt az intendánsi állás és hogy a színészeti ügyek a belügyből a kultuszminisztériumba kerültek át. A Színészegyesület hálája kifejezéséül a segélyalapból 10 ezer koronát, mint »Bezerédj«-alapot« külön kezelésbe vett és annak kamataiból szegény özvegyeket és önhibájukon kivül beteg egyesületi tagokat segélyez. Arcképét 1909. márc. 16-án leplezték le a Színészegyesület tanácstermében, az országos kongresszus ünnepélyes részvételével. Ugyanakkor B. 500 K-t adományozott az Egyesület nyugdíjalapjára.

 

 

Ez a címszó a Magyar Színművészeti Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet!

 https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//I/szin_I.0228.pdf

 Az itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás (kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon internetes változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B. Kádár Zsuzsanna

 A szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928

 HETJEGYUSORSZAM 1013940 Bezerédj Viktor dr. (ytelepulesy bezeréd§2§i), jogtudor, miniszteri tanácsos, orszgy. képviselő, belügyi államtitkár, sz. yszuletesevey 1855§22§-ben, ytelepulesy Veszprém§2§ben, megh. yhalalevy 1913§24§. nov. 2-án, ytelepulesy Budapest§2§en. Középiskoláit szülővárosában és ytelepulesy Székesfehérvár§2§ott, a jogot Pesten végezte. yevszamy 1890§20§-ben átvette a belügyminisztériumban a színházi ügyek vezetését, mely megbízást tízt évig viselte. A nemzeti színészet rendezése, vidéki szervezése érdekében nagy agilitást fejtett ki. Ő építette fel a yintezmenyy kolozsvári új színház§8§at és 15 vidéki városban épített állandó színházat. yevszamy 1903§20§. júl. 2-án a Szent István-rend kiskeresztjét nyerte el. yevszamy 1906§20§. szept. 18-án államtitkár lett. Az ő érdeme, hogy az állami színházaknál (legalább egyideig) megszűnt az intendánsi állás és hogy a színészeti ügyek a belügyből a kultuszminisztériumba kerültek át. A yintezmenyy Színészegyesület§8§ hálája kifejezéséül a segélyalapból 10 ezer koronát, mint »Bezerédj«-alapot« külön kezelésbe vett és annak kamataiból szegény özvegyeket és önhibájukon kivül beteg egyesületi tagokat segélyez. Arcképét yevszamy 1909§20§. márc. 16-án leplezték le a yintezmenyy Színészegyesület§8§ tanácstermében, az országos kongresszus ünnepélyes részvételével. Ugyanakkor B. 500 K-t adományozott az Egyesület nyugdíjalapjára.

CSAKKOD 1013940 yszemelynevy Bezerédj Viktor dr.§6§ ytelepulesy bezeréd§2§ yszuletesevtizedy 185§32§ ytelepulesy Veszprém§2§ yhalalevtizedy 191§34§ ytelepulesy Budapest§2§ ytelepulesy Székesfehérvár§2§ yevtizedy 189§30§ yintezmenyy kolozsvári új színház§8§ yevtizedy 190§30§ yevtizedy 190§30§ yintezmenyy Színészegyesület§8§ yevtizedy 190§30§ yintezmenyy Színészegyesület§8§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1013940.htm

Ha hibát talál, keressen meg minket: elit.project.2010s@gmail.com