1014340.htm

 Cimszó: Biller Irén - Magyar Színművészeti Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)

 

 szemelycimszo

 noinevcimszo

 

 Szócikk: Biller Irén - színésznő, mint egészen fiatal leány, vidéken kezdi a színészetet, még pedig nagy szerencsével, mert első rendezője, később férje, Faragó Ödön színigazgató és nagy tehetségű művész irányítása mellett hatalmas sikerrel indul meg pályáján. Csakhamar a vidék első primadonnái között találjuk, de ez a hatalmas, bájos tehetség nem maradhat sokáig észrevétlen a főváros közönsége előtt sem. Csaknem erőszakkal viszik fel Budapestre. Először a Városi Színházban játszik, bér a kritika nagy lelkesedéssel fogadja, nem kiséri hozzá méltó siker, mert szerepe gyenge. Még egyeten szerepet játszik el, a »Mátyás király« címszerepét, azután — rövid időre — visszatér kedves városaiba, Kassára és Pozsonyba, ahol határtalan lelkesedéssel fogadják. Majd — engedve az unszolásnak, — megint Budapestre kerül. Ezúttal a Fővárosi Operett Színházba. Itt azonnal hozzászegődik a hozzá méltó százszázalékos siker. Először a »Marinka táncosnő«-ben arat nagy sikert, majd a »Tatárjárás« Mogyoróssy önkéntesében, hogy e két sikeres debut megszázszorozza a »Három grácia« szinte robbanó, meteorszerű sikerével. Háromszázszor játssza egyfolytában ezt a bájos szerepet rekkenő nyárban is, zsúfolt nézőtér előtt, megszerezve vele színházának a szinte példátlan sikert és magának az általános, osztatlan népszerűséget. És mindig előkelő eszközökkel érte el a nagy sikert. Soha se túloz, nem él vissza a határtalan lehetőséggel, amely szabadon kínálkozik a primadonna számára. Bájos mindig, sohasem szabados, vagy frivol. Sajnos, a nagy örömöket mindig nyomon követi a bánat, a fényt az árnyék. Az ünnepelt, mindenkitől szeretett és csodált művésznő máról-holnapra megbetegszik. Hangszálain rekedtség lesz úrrá és hosszú ideig nem tud rendelkezésére állani annak a színpadnak, amelyet annyira szeret, és amelynek a kedvéért szinte megtagadja bájos lényét és csaknem akrobatai teljesítményre képes a »Halló, Amerika!« cimű revűben, amelyet szintén sikerült több mint száz előadásig elvinnie. De a szokatlan nagy teljesítmény követeli az árát: beteg, rekedt lesz. Sokat szenved, keserű, nagyon keserű napjai vannak. De igazi tehetsége diadalmasan győzedelmeskedik minden balszerencsén. Nemsokára egészségesen látjuk viszont a színpadon bájos vidámságában. És a hangja is olyan pompásan helyrejön, hogy a roppant Városi Színházban diadalmasan énekli Bob herceg nagy énekpartiját. Jelenleg nem köti állandó szerződés egyetlen színházhoz sem. Felváltva a Városi Színházban és a Király Színházban vállalja el az egyéniségéhez illő primadonna-szerepet, a közönség örömére és osztatlan tetszésére. 1898. jan. 27-én született, Budapesten. Polgári iskoláit végezve, 1913-ban beiratkozik a Színészegyesület iskolájába. 1915-ben már színésznő Faragó Ödön színigazgató társulatánál, Kassán és Brassóban. Csakhamar Faragó Ödön felesége lesz, de Budapestre már mint elvált asszony kerül. Gazdag műsorából csak néhány szerepet sorolunk fel a már emlitetteken kívül: Marianka (Repülj Fecském), Marcsa (Kiss és Kis), Boriska (Nótás kapitány), Denise (Nebántsvirág), Franci (Varázskeringő),Zsuzska (Drótostót), János vitéz (címszerep), Lady Jane (Rose Marie), Józsi (Suhanc), Hübscher Katrin (Szókimondó asszonyság), Belotte (Pompadour), Mátyás király (címszerep), Arlette Mergl (Csattan a csók), Claude (Hármacskán). (G. Miklóssy Ilona.)

 

 

Ez a címszó a Magyar Színművészeti Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet!

 https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//I/szin_I.0234.pdf

 Az itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás (kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon internetes változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B. Kádár Zsuzsanna

 A szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928

 HETJEGYUSORSZAM 1014340 Biller Irén színésznő, mint egészen fiatal leány, vidéken kezdi a színészetet, még pedig nagy szerencsével, mert első rendezője, később férje, yszemelynevy Faragó Ödön§6§ színigazgató és nagy tehetségű művész irányítása mellett hatalmas sikerrel indul meg pályáján. Csakhamar a vidék első primadonnái között találjuk, de ez a hatalmas, bájos tehetség nem maradhat sokáig észrevétlen a ytelepulesy főváros§2§ közönsége előtt sem. Csaknem erőszakkal viszik fel ytelepulesy Budapest§2§re. Először a yintezmenyy Városi Színház§8§ban játszik, bér a kritika nagy lelkesedéssel fogadja, nem kiséri hozzá méltó siker, mert szerepe gyenge. Még egyeten szerepet játszik el, a »ycimy Mátyás király§10§« címszerepét, azután — rövid időre — visszatér kedves városaiba, ytelepulesy Kassá§2§ra és ytelepulesy Pozsony§2§ba, ahol határtalan lelkesedéssel fogadják. Majd — engedve az unszolásnak, — megint ytelepulesy Budapest§2§re kerül. Ezúttal a yintezmenyy Fővárosi Operett Színház§8§ba. Itt azonnal hozzászegődik a hozzá méltó százszázalékos siker. Először a »ycimy Marinka táncosnő§10§«-ben arat nagy sikert, majd a »ycimy Tatárjárás§10§« yszemelynevy Mogyoróssy§6§ önkéntesében, hogy e két sikeres debut megszázszorozza a »ycimy Három grácia§10§« szinte robbanó, meteorszerű sikerével. Háromszázszor játssza egyfolytában ezt a bájos szerepet rekkenő nyárban is, zsúfolt nézőtér előtt, megszerezve vele színházának a szinte példátlan sikert és magának az általános, osztatlan népszerűséget. És mindig előkelő eszközökkel érte el a nagy sikert. Soha se túloz, nem él vissza a határtalan lehetőséggel, amely szabadon kínálkozik a primadonna számára. Bájos mindig, sohasem szabados, vagy frivol. Sajnos, a nagy örömöket mindig nyomon követi a bánat, a fényt az árnyék. Az ünnepelt, mindenkitől szeretett és csodált művésznő máról-holnapra megbetegszik. Hangszálain rekedtség lesz úrrá és hosszú ideig nem tud rendelkezésére állani annak a színpadnak, amelyet annyira szeret, és amelynek a kedvéért szinte megtagadja bájos lényét és csaknem akrobatai teljesítményre képes a »ycimy Halló, Amerika!§10§« cimű revűben, amelyet szintén sikerült több mint száz előadásig elvinnie. De a szokatlan nagy teljesítmény követeli az árát: beteg, rekedt lesz. Sokat szenved, keserű, nagyon keserű napjai vannak. De igazi tehetsége diadalmasan győzedelmeskedik minden balszerencsén. Nemsokára egészségesen látjuk viszont a színpadon bájos vidámságában. És a hangja is olyan pompásan helyrejön, hogy a roppant yintezmenyy Városi Színház§8§ban diadalmasan énekli ycimy Bob herceg§10§ nagy énekpartiját. Jelenleg nem köti állandó szerződés egyetlen színházhoz sem. Felváltva a yintezmenyy Városi Színház§8§ban és a yintezmenyy Király Színház§8§ban vállalja el az egyéniségéhez illő primadonna-szerepet, a közönség örömére és osztatlan tetszésére. yevszamy 1898§20§. jan. 27-én született, ytelepulesy Budapest§2§en. Polgári iskoláit végezve, yevszamy 1913§20§-ban beiratkozik a Színészegyesület iskolájába. yevszamy 1915§20§-ben már színésznő yszemelynevy Faragó Ödön§6§ színigazgató társulatánál, ytelepulesy Kassá§2§n és ytelepulesy Brassó§2§ban. Csakhamar yszemelynevy Faragó Ödön§6§ felesége lesz, de ytelepulesy Budapest§2§re már mint elvált asszony kerül. Gazdag műsorából csak néhány szerepet sorolunk fel a már emlitetteken kívül: yszerepy Marianka§12§ (ycimy Repülj Fecském§10§), yszerepy Marcsa§12§ (ycimy Kiss és Kis§10§), yszerepy Boriska§12§ (ycimy Nótás kapitány§10§), yszerepy Denise§12§ (ycimy Nebántsvirág§10§), yszerepy Franci§12§ (ycimy Varázskeringő§10§),yszerepy Zsuzska§12§ (ycimy Drótostót§10§), yszerepy János vitéz§12§ (címszerep), yszerepy Lady Jane§12§ (ycimy Rose Marie§10§), yszerepy Józsi§12§ (ycimy Suhanc§10§), yszerepy Hübscher Katrin§12§ (ycimy Szókimondó asszonyság§10§), yszerepy Belotte§12§ (ycimy Pompadour§10§), yszerepy Mátyás király§12§ (címszerep), yszerepy Arlette Mergl§12§ (ycimy Csattan a csók§10§), yszerepy Claude§12§ (ycimy Hármacskán§10§). (yszemelynevy G. Miklóssy Ilona§6§.)

CSAKKOD 1014340 yszemelynevy Biller Irén§6§ yszemelynevy Faragó Ödön§6§ ytelepulesy főváros§2§ ytelepulesy Budapest§2§ yintezmenyy Városi Színház§8§ ycimy Mátyás király§10§ ytelepulesy Kassa§2§ ytelepulesy Pozsony§2§ ytelepulesy Budapest§2§ yintezmenyy Fővárosi Operett Színház§8§ ycimy Marinka táncosnő§10§ ycimy Tatárjárás§10§ yszemelynevy Mogyoróssy§6§ ycimy Három grácia§10§ ycimy Halló, Amerika!§10§ yintezmenyy Városi Színház§8§ ycimy Bob herceg§10§ yintezmenyy Városi Színház§8§ yintezmenyy Király Színház§8§ yevtizedy 189§30§ ytelepulesy Budapest§2§ yevtizedy 191§30§ yevtizedy 191§30§ yszemelynevy Faragó Ödön§6§ ytelepulesy Kassa§2§ ytelepulesy Brassó§2§ yszemelynevy Faragó Ödön§6§ ytelepulesy Budapest§2§ yszerepy Marianka§12§ ycimy Repülj Fecském§10§ yszerepy Marcsa§12§ ycimy Kiss és Kis§10§ yszerepy Boriska§12§ ycimy Nótás kapitány§10§ yszerepy Denise§12§ ycimy Nebántsvirág§10§ yszerepy Franci§12§ ycimy Varázskeringő§10§ yszerepy Zsuzska§12§ ycimy Drótostót§10§ yszerepy János vitéz§12§ yszerepy Lady Jane§12§ ycimy Rose Marie§10§ yszerepy Józsi§12§ ycimy Suhanc§10§ yszerepy Hübscher Katrin§12§ ycimy Szókimondó asszonyság§10§ yszerepy Belotte§12§ ycimy Pompadour§10§ yszerepy Mátyás király§12§ yszerepy Arlette Mergl§12§ ycimy Csattan a csók§10§ yszerepy Claude§12§ ycimy Hármacskán§10§ yszemelynevy G. Miklóssy Ilona§6§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1014340.htm

Ha hibát talál, keressen meg minket: elit.project.2010s@gmail.com