1014690.htm

 Cimszó: Bizay Mihály - Magyar Színművészeti Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)

 

 szemelycimszo

 ferfinevcimszo

 

 Szócikk: Bizay Mihály - nagy színészbarát, békésmegyei cincár családból származott, 1800. körül. Nem volt határozott foglalkozása. Sokan azt hitték, hogy báró, amely ártatlan tévedésre az adott okot, hogy »B. Zay«-nak írta a nevét. A balatonfüredi ifjúság pedig »a nemzet bárójá«-nak nevezte el. Balatonfüreden ő terelte be a publikumot a színházba, ahol negyven évig eleven reklámja volt.a színháznak. Vörösnadrágban trombitálva táncolt végig a fasorok között, így csődítette be a közönséget a színházba. Midőn Hetényi József 1848-ban sehogysem tudott boldogulni Füreden, Bizay erővel betessékelte a nézőket. Jutalomjátékok alkalmával szintén ő gondoskodott az anyagi sikerről. A nagy tréfamester 1884. dec. 23-án hunyt el, Budapesten, mint igen jómódú ember.

 

 

Ez a címszó a Magyar Színművészeti Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet!

 https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//I/szin_I.0238.pdf

 Az itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás (kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon internetes változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B. Kádár Zsuzsanna

 A szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928

 HETJEGYUSORSZAM 1014690 Bizay Mihály nagy színészbarát, ytelepulesy békésmegye§2§i cincár családból származott, yevszamy 1800§20§. körül. Nem volt határozott foglalkozása. Sokan azt hitték, hogy báró, amely ártatlan tévedésre az adott okot, hogy »yszemelynevy B. Zay§6§«-nak írta a nevét. A ytelepulesy balatonfüred§2§i ifjúság pedig »a nemzet bárójá«-nak nevezte el. ytelepulesy Balatonfüred§2§en ő terelte be a publikumot a színházba, ahol negyven évig eleven reklámja volt.a színháznak. Vörösnadrágban trombitálva táncolt végig a fasorok között, így csődítette be a közönséget a színházba. Midőn yszemelynevy Hetényi József§6§ yevszamy 1848§20§-ban sehogysem tudott boldogulni ytelepulesy Füred§2§en, Bizay erővel betessékelte a nézőket. Jutalomjátékok alkalmával szintén ő gondoskodott az anyagi sikerről. A nagy tréfamester yevszamy 1884§20§. dec. 23-án hunyt el, ytelepulesy Budapest§2§en, mint igen jómódú ember.

CSAKKOD 1014690 yszemelynevy Bizay Mihály§6§ ytelepulesy békésmegye§2§ yevtizedy 180§30§ yszemelynevy B. Zay§6§ ytelepulesy balatonfüred§2§ ytelepulesy Balatonfüred§2§ yszemelynevy Hetényi József§6§ yevtizedy 184§30§ ytelepulesy Füred§2§ yevtizedy 188§30§ ytelepulesy Budapest§2§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1014690.htm

Ha hibát talál, keressen meg minket: elit.project.2010s@gmail.com